Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Júniusban Martin Scorsese rendező megkísérelte levetíteni 1993-as filmjét, az Ártatlanság korát a Queens-i Mozgókép Múzeumban, de a Sony vezető elnökhelyettese sem tudta elintézni, hogy kapjon egy másolatot a film 35 mm-es kópiájából a vetítéshez, írja a The Atlantic. A Los Angeles-i Technicolor ugyanis nem foglalkozik többé filmek nagyításával. "Ez azt jelenti, hogy egy filmből, amit 20 évvel ezelőtt készítettünk nem tudunk többé új kópiát szerezni, hacsak át nem visszük az anyagot a kevés működő laborok egyikébe."
Ez a mozi digitális világa. A 20th Century Fox és a hozzá hasonló nagy stúdiók év végéig tervezett digitális átállásával a celluloid szalagra épülő üzletágak - laboratóriumok, ezek ellátói és beszállítói - sorra zárják be a kapuikat, vagy váltanak egy alacsonyabb sebességi fokozatra. A Fuji például már végérvényesen felhagyott a filmnyersanyag gyártásával, míg a Kodak, a csőd szélén tántorogva igyekszik gyártó sorait kisebb sebességre hangolni.
Milyen hatása lehet ennek a mozifanatikus közönségre? Itthon is több alacsony felbontású dvd-ről vetítenek a kis költségvetésű mozitermekben, kevesebb művészfilm kerül mozikba, és a kulturális örökség jókora szeletét végleg elveszíthetjük.
Kurátorok, programszervezők és utánjátszó mozik mindennapos küzdelmévé vált a valaha könnyen hozzáférhető kópiák beszerzése. A Warner Brothers például csak olyan filmeket ad ki a kezéből, amiből legalább két kópia a rendelkezésre áll. Az '50-es évek kedvelt filmjei (Sky Full of Moon, Fearless Fagin) így lényegében elérhetetlenné váltak a dvd-minőség fölött, ami drasztikus minőségbeli különbséget jelent. Egy, a Coen testvérek életművét feldolgozó retrospektív összeállításánál kiderült, hogy a 20th Century Fox nem rendelkezik többé a Halál keresztútján vagy a Hollywoodi lidércnyomás tekercseivel.
"Szinte már megszoktam, hogy a '40-es '50-es évek filmjeiről múltidőben beszélnek, na de a mi filmjeink?" - fejezte ki megdöbbenését Thelma Schoonmaker, Scorsese Oscar-díjas vágója a 93-as film elvesztésével kapcsolatban.
A helyzet komolyságát jól szemlélteti, hogy az Oscar díjak kiosztásáért is felelős Academy of Motion Picture Arts and Sciences meghirdette az első Film to Film fesztivált, filmfesztivált a filmkópiáért, ami kifejezetten a veszélyeztetett, kópiáról vetített filmek támogatását tűzte ki céljául.
A nyolcadik művészet elmaradt
Quentin Tarantino utálja a digitális filmgyártást, a visszavonulást fontolgatja miatta a Hollywood Reporter szerint. A celluloid kezd eltűnni a mozivilágból, és ezt az sem hátráltatja, hogy Tarantino filmre forgat, hisz többnyire digitális hordozón mutatják be ezeket. A Ponyvaregényt és a Kill Billt jegyző rendező elmondta, számára ezzel vége a filmezésnek." A rendező régóta tervezte, hogy csak regények, filmek írásának él, most erre van is alibije.
A digitális és analóg filmgyártás szembeállításáról beszélt David Lynch is egy lengyel filmfesztiválon, a Mulholland Drive és a Kék Bársony rendezője úgy vélekedett, hogy nem az új technikával van a baj. Szerinte az éppenséggel lehetővé teszi, hogy akik eddig nem engedhették meg maguknak, azok is ábrázolhassák ötleteiket a film nyelvén. A problémát abban látja, hogy elfogytak a művészmozik, a filmpaloták pedig ma csak a pénzkeresésről szólnak. A független filmkészítők barátja az internet lett.
„Egy követ fújok Tarantinóval – mondta az Indexnek Tarr Béla rendező, aki legújabb filmjét, A torinói ló című filmet is fekete-fehérre forgatta, és már maga is visszavonult a rendezéstől, legalábbis újabban a filmfactory iskolájával foglalkozik, ami mint fogalmazott, a nemzetközi bázisa az új friss filmnek. - A digitális film a plasztik világ plasztik képe. Persze a dolog bonyolultabb, ma azt látom, hogy a technológia, és a mögötte álló tőke diktál a rendezőknek, és nem a rendezők fantáziája diktál a technológiának. Elveszik a kép méltósága és vele együtt az alkotóé is. Az egész mára egy nagy kapitalista gépezetté vált, valódi iparággá, ami a nézők nyomorúságából csinál üzletet. A veszteség sajnos tényleg nagy, mi nem csak a hetedik művészetet és annak felbecsülhetetlen értékű örökségét veszítjük hanem valójában a saját jövőnket, az el nem készült filmeket."
A digitális mozgóképről Tarr azt gondolja, hogy egy lehetőség lehetett volna egy új, filmtől különböző nyelv kialakítására, de mára csak egy hamis, "álfilmként használt csökevénnyé vált, nem a nyolcadik művészetté". Pedig az lehetett volna. "Egy biztos, a nagy amerikai stúdiók jól jártak. Mi meg elveszítjük kultúránk egy fontos részét" - tette hozzá.
Természetesen minden archívum és stúdió féltve őrzi filmkópiáit, hisz még a jól karbantartott vetítőgépek is mikrokarcolások millióit és halványodást okoznak a celluloidon. Mostanra oda jutottunk, hogy minden 35 mm-es kópiát archív anyagnak kell tekintenünk.
Európában és itthon is 2004 környékén kezdődött meg a celluloidon elérhető filmek digitálizálása. Az ismertebb, és elismertebb alkotások előnyt élveznek, de megfelelő nemzeti programok alkalmazásával a magyar filmművészet minden darabja átírható. Itthon a MaNDÁ-hoz tartozó Filmarchívumban folyik ilyen digitalizációs projekt.
A filmtörténet egészének csak egy töredéke kerül át a DCP (Digital Cinema Packages) néven ismert, mozik számára készített digitális változatra. A digitális kópiák egyébként hordozható merevlemezeken érkeznek a mozikba, a DCP több fájl együttese, amit a vetítőrendszerhez tartozó szerverre tölt fel a mozigépész. A kópiák terjedelme eltérő lehet, de ha szemlélteti szeretnénk, akkor 60 másodperc körülbelül 1 GB.
Magyarországon a Filmarchívum többnyire dvd (720x576), olykor FullHD (1920x1080) felbontásban tud biztosítani digitális kópiát. Ha az utóbbi felbontásban is elérhetőek, az jó hír, mert ebből már látható minőségromlás nélkül készíthető DCP kópia (DCI sztenderd, min. 2K felbontás).
A hordozható másolatok (VHS, VCR, DVD, Blu-Ray, etc.) készítésével a digitális utómunka sztenderdeket állított fel, ami sok esetben nem egyezett a filmkészítők döntéseivel (pl. alacsonyabb kontraszt arány, vagy csökkentett színek), viszont megkönnyítette a sokszorosítást és jobban alkalmazkodott a különböző lejátszókhoz. Ami jól nézett ki egy VHS-kazettán a nappaliban lejátszva, számos problémát vethetett fel egy másik hordozóra áttéve. Sok esetben azonban ezek a korai változatok maradtak csak meg iránymutatónak a digitális másolatok készítőinek.
A vágó Schoonmakert jobban kétségbe ejtette, hogy egyes digitális változatok borzasztó minőségben készültek el, sokszor egy mai tévéreklám minőségét is alulmúlva. "Egyszerűen rossz volt, teljesen felborították a film egyensúlyát. Korábban visszafogott képi világa volt, most pedig őrülten villództak benne a kékek" - mesélte egy korábbi élményét. A 10-15 éve képzett szakemberek ugyanis nem mindig tudják, hogy kellene egy-egy ilyen régebbi filmnek kinéznie.
Ez alól a rizikó alól még a szerzői joggal védett filmek sem mentesülnek. A Los Angeles-i UCLA Film & Television Archive létrehozott egy alapot a a Stan Laurel és Oliver Hardy-komikuspáros készítette Stan és Pan-filmek megmentésére, aminek anyagi támogatását a jogtulajdonos többször visszautasította.
A filmforgalmazóknak nem mindig van 5000-10000 dollárja (1-2 millió forintja) egy fekete-fehér egészestés film 35 mm-es másolatának elkészítésére. Egyesek szerint ez a műfaj mára már egy kategóriába esik a Fabergé-tojások gyűjtésével. Természetesen az Ének az esőben kaliberű klasszikusok rajongóinak nem kell aggódniuk, azonban arra, hogy egy Anthony Mann készítette B-thriller is feljut Noé digitális bárkájára kicsi az esély.
„Az egyszerű digitális átírás és a digitalizálás között különbséget kell tenni – mondta Schmid András a DNN Professional Graphics Kft. projektmenedzsere, aki 2007 óta mozik digitális átállásával foglalkozik. - A különféle stúdiós utómunkálatokkal egybekötött digitalizációs projekteknél külön figyelmet fordítanak az alkotók eredeti célkitűzéseire, de mindezt csak kevés film esetében tehetik meg, hiszen rendkívül költséges. A digitális kópián is viszontlátható a rendező és operatőr által elvárt színvilág, csak forrást kell hozzá biztosítani.”
A digitális is elévül
Egy következő probléma a digitális másolatok elévülése, ami a technika fejlődésével megállíthatatlanul végbemegy. Pedig legutóbb még arról írtunk, hogy a celluloid azért hal meg, mert minden digitális nyersanyagra forog a könnyebb tárolás, utómunka, stb miatt.
Az iparág alapmérete pillanatnyilag is a 2.2 megapixeles másolatok készítése, azonban a 8.8 megapixeles formátum máris elterjedtebb. A legutóbbi Las Vegas-i CinemaCon vásáron, ahol a filmes iparág technikai újításait mutatják be, már bejelentették a lézerprojektorok piacra kerülését, ami hamarosan kiszoríthatja a nemrég standardizált digitális projektorokat. A digitális archiválás ezenkívül is rejt buktatókat, hisz az adatok könnyen elveszhetnek, ha a tárolóegységet nem tartják rendesen karban, az eszközök fejlődésével pedig újabb és újabb tárolókra kell másolni az anyagot.
A Kodak ellenlépésként létrehozta a digitális másolat tárolására alkalmas filmszalagot. Bár számos törekvés van a celluloid megmentéséért, és annak népszerűsítéséért. A Cinerama vetítési módszer 60. évfordulóját ünneplő Arclight Cinemas 12 darab Cinerama filmet vetített le ősszel a Los Angeles-i Cinerama Dome-ban. Bizonyos filmeket, például A vadnyugat hőskorát az eredeti 3-szalagos módszerrel vetítették. Másokat, mint például a 2001: Űrodüsszeiát egy 2.2 megapixeles DCP másolatról.
Schmid nem lát problémát a digitális elévülést illetően, a 35mm-es szalagok több odafigyelést és gondosságot igényelnek. „A digitális kópiák kezelése egyszerűbb a 35mm-es vetítőgép és celluloidszalagoknál. A lejátszása kevésbé használja el a kópiát, a sérülés lehetősége minimális”. A DCP-k esetében nem beszélhetünk karcolódásról, szakadásról, a 200-adik lejátszásnál is ugyanúgy néz ki, mint az elsőnél. Hozzátette: „A felbontás szoros összefüggésben van a vetített képmérettel, és ezeket nem célszerű külön-külön vizsgálni, hiszen a teljes folyamat végén a vetítővászon, valamint a jegyet váltott néző van. A 2.2 megapixeles (2K) és 8.8 megapixeles (4K) felbontás között 14 méter szélességű vetített képnél szinte lehetetlen különbséget tenni. Talán csak azokban a vetítőtermekben, ahol az első sorok közel vannak a vetítési felülethez.”
A lézerprojektorok megjelenése a digitális projektoroknál alkalmazott fényforrás fejlődését jelenti, nincs kapcsolatban a kópiák felbontásával és lejátszásával. A Xenon fényforrásokkal elérhető fényerő több esetben problémát jelentett a 3D tartalmak bemutatásánál, a lézer fényforrás nagyobb fényerőt és több üzemórát biztosít majd, de a technológia még fejlesztést igényel.
A digitalizáció archiválása is egy valós probléma. A kérdés lényegében az, hogy hogyan tudnak minél veszteségmentesebben átállni az egyre újabb és újabb technológiára.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
