Amerikai szépség

Valahol olvastam, hogy a szeptember 11-ei terrormerénylet óta nem csak a zászlókészítő üzemek varrónői dolgoznak három műszakban, hogy kielégítsék a nemzeti érzelem fellángolása nyomán keletkezett igényeket, de a hollywoodi stúdiókban is túlóráznak. Bár nem túl valószínű, hogy a filmipar csillagai napi huszonnégy órát dolgoznak táskás szemekkel, csak azért, hogy erőt öntsenek az amerikaiakba ezekben a nehéz időkben, mégis tény, hogy az Ellenséges területen című film az eseményekre való tekintettel a tervezettnél két hónappal előbb került a mozikba.

A film születésének körülményei arra engedtek következtetni, hogy ebben az érzelmes háborús produkcióban is meglesz minden, ami ahhoz kell, hogy az amerikai átlagpolgár átérezhesse népének felsőbbrendűségét és legyőzhetetlen erejét; lesz lágyan lengő amerikai lobogó, patetikus sortűz, meg egy rakás hamburger. Éppen ezért a vetítés előtt megpróbáltam felkészülni a várható próbatételre, és edzésképpen eldúdoltam az amerikai himnuszt, majd egy extra nagy adag kólával felszerelkezve elindultam a moziterem sötétjébe.

A történet nem okozott csalódást, a forgatókönyvírók mindent megtettek, hogy az egyszeri amerikai melle addig dagadhasson a büszkeségtől, amíg csillagos-sávos selyemingéről le nem pattogzanak a gombok. A sztori főhőse egy navigátor, Chris Burnette, akit társával együtt kilőnek valahol Bosznia fölött. A katapultálás után Burnette hadnagy szorult helyzetben találja magát: pilótáját a helyszínre érkező szerbek kivégzik, őt pedig egy kisebb hadsereg veszi üldözőbe. Eközben egyre nagyobb diplomáciai bonyodalmakat okoz a lelőtt amerikai gép esete, így a NATO parancsnokság úgy dönt, hogy nem veszélyeztetik a törékeny békefolyamatokat egy nagyszabású mentőakcióval, inkább a sorsára hagyják a menekülő katonát. Burnette-tel csak parancsnoka Reigart admirális törődik, aki a politika csataterein és a terepen is harcba száll a fiatal tiszt életéért.

A vásznon pergő történetben hamar felfedeztem a nagy amerikai mítoszok esszenciáját, a természettel vagy az elemi gonosszal szembeszálló igazságkereső magányos cowboy alakját. Az amerikai nép isteni felsőbbrendűségének nyomait sem volt nehéz felismerni, hiszen ebben a filmben minden külföldi gonosz vagy legalábbis szerencsétlen. Az angol NATO összekötő hideg és számító, a francia kommandósok töketlenek, a szerbek egyszerűen sátániak, míg a bosnyákok csak gyávák.

A történet buktatóit figyelve már-már hajlottam arra, hogy ez a film értelmezhetetlen, értékelehetetlen alkotás, ami egyszerűen nem exportképes iparcikk Amerikán kívül. De a rám zúduló képek hamar meggyőztek ennek az ellenkezőjéről. Az Ellenséges terület képi világa ugyanis megújította a háborús film műfaját, sőt egészen új minőséget hozott létre. Az eddig csak reklámfilmekben jeleskedő rendező John Moore, és a forgatás előtt csak segédoperatőrként tündöklő Brendan Galvin a Mátrix digitális világának steril, precíz jeleneteit ötvözte a Blair Witch Projekt kézikamerás felvételeinek gyomorforgatóan testközeli képeivel. Az eredmény egy olyan film lett, amely hitelesség tekintetében ugyan nem veheti fel a versenyt a Ryan közlegény megmentésének partraszállási jelenetével, de nem is ez a célja. Az Ellenséges területen nem a háború borzalmainak bemutatására törekszik, hanem még az aknától cafatokra szakadó ember utolsó pillanataiban is a látványt, a szépséget és a művészetet keresi.

A döbbenetes képeket nézve még az irracionalitásba átcsapó történet is hitelesnek tűnt, és a film üzenete is észrevétlenül a fejembe szállt, ezért a moziból távozva már csak egyetlen vágy éltetett: én is amerikai akartam lenni. Külvárosi kertes házat akartam, egy benzinfaló Fordot, hétvégi baseball bérletet és egy kilencmilliméteres önvédelmi fegyvert. De mivel mindez annyira elérhetetlennek tűnt, inkább ittam még egy pohár kólát.

Ellenséges terület - Behind Enemy Lines
színes feliratos amerikai háborús filmdráma, 105 perc, 2001
rendező: John Moore
szereplő(k):
Gene Hackman (Reigart)
Owen Wilson (Chris Burnett)
David Keith (O'Malley)