Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyarok Velencében
A Magyar Szabadalmi Hivatal megbízásából készült, 10 részből álló, összesen 36 perces rövidfilmben a rendezők egyenként három-négyperces etűdökben mondják el, "mit visznek magukkal kulturális örökségünkből, történelmünkből, magán- és szakmai életükből Európába. Az alig négy hónap alatt elkészült film más-más generációt képviselő rendezői még: Sándor Pál, Szabó István, Jancsó Miklós, Kézdi-Kovács Zsolt, Sára Sándor, Fliegauf Benedek, Török Ferenc, Enyedi Ildikó, Ragályi Elemér. A szubjektív hangvételű epizódokban a művészek történelmünk, környezetünk általuk jelentősnek tartott pillanatait, képeit emelték ki.
Tinivígjátékból Manhattanbe
Még soha ennyi filmet nem jelöltek a fesztiválra - mondta Moritz de Hadeln, a velencei verseny igazgatója. A show Woody Allen Anything Else című új vígjátékával indul. A filmet egész eddig titkolózás övezte, annyit azért tudni lehet, hogy a két főszereplő Christina Ricci és Jason Biggs. Az utóbbit a közönség leginkább az Amerikai pite című tinivígjátékból ismerheti.
A bemutatandó filmek további híres sztárokat vonultatnak fel, úgy, mint Robert Benton filmje, a The Human Stain, amiben Nicole Kidman és Antony Hopkins játssza a főszerepet, valamint a Coen fivérek legújabb mozija, az Intolerable Cruelty, melyben Georeg Clooney-t és Cathrine Zeta-Jones-t láthatjuk viszont.
A filmipar krémje
A fesztiválon olyan rendezők filmjei kerülnek a vászonra, mint az olasz Bernardo Bertolucci, az angol Peter Greenaway , vagy a mexikói Alejandro Gonzalez Inarritu.
A résztvevők rövid ízelítőt is láthatnak Martin Scorsese most készülő The Blues című dokumentumfilm- sorozatából, melyet a híres olasz-amerikai rendező saját maga fog prezentálni. A fesztivál fontos momentuma lesz két iráni film bemutatója. Az egyiket a verseny legfiatalabb tagja, egy 14 éves lány rendezte, a másik egy izraeli rendező, Amos Gitai keze munkáját dicséri.
Mint arról már korábban hírt adtunk, életművéért Arany Oroszlánt kap Dino De Laurentiis olasz producer és Omar Sharif, egyiptomi származású színész.