Fellázadtak A Gyűrűk Ura színészei

2003.11.26. 10:24
Fellázadt a New Line Cinema stúdió ellen A Gyűrűk Ura-trilógia színészgárdájának tizennyolc tagja, mert nehezményezték, hogy A két toronyért egyes művészek egyáltalán nem kaptak bónuszpénzt, illetve hogy akik kaptak, azoknak is csak kevesebb jutott, mint A Gyűrű Szövetségéért, noha a második rész anyagilag még sikeresebb volt, mint az első.

Tekintse meg képeinket!
A tizennyolc színész - hogy pontosan kik, azt az esetről beszámoló Newsweek magazin sem tudja - első felháborodásában levelet akart küldeni Richard Parsonsnak, a New Line-t birtokló Time Warner elnökének, ám rájöttek, hogy ez zsákutca lenne, ezért inkább - mint a New Line alelnöke, a trilógia egyik executive producere, Mark Ordesky fogalmaz - "határozott nyomást" gyakoroltak a stúdióra. Ez azt jelentette, hogy közölték: nehezen tudják elképzelni, hogy 2003 utolsó negyedét sajtótájékoztatókon és premiereken töltsék, amikor többüknek - főleg azoknak, akiknek csak kisebb szerep jutott - dolgozniuk kell, ha meg akarnak élni valamiből.

Az ügy végül úgy oldódott meg, hogy az egyik színész, akiben az egész társaság megbízott, mindnyájuk számára előnyös alkut kötött: mind A két toronyra, mind a bemutatás előtt álló A király visszatérre egyfajta bónuszalapot hoztak létre, amelyből mindegyik színész részesül - azok is, akikkel eredetileg nem kötöttek ilyen megállapodást. A 18 színész megmutatta: az életben is szövetségbe tudnak tömörülni, ha a helyzet úgy kívánja.

Cinematrix