Oscar-prológ

2002.03.19. 17:38
Hollywood több mint 8 milliárdos tavalyi bevétellel a zsebében, az Amerika Filmakadémia pedig egy meglehetősen kiélezett kampányidőszak után készül a vasárnapi ünnepre.
Helyi idő szerint kedd este öt órakor zárják le Los Angelesben a 74. Oscar díjkiosztóra beküldött szavazólapok urnáit. A filmakadémiai szavazást bonyolító PricewaterhouseCoopersnek vasárnapig kell összeszámlálnia a huszonnégy kategória versenyzőire leadott voksokat. Reméljük sikerülni fog nekik, és ezúttal a szobrocskáknak sem kél lábuk.

Durvul a kampány

Az Egy csodálatos elme tarolt az Arany Glóbuszon
Az Oscar-díj és a vele járó presztízs természetesen nem csak csillogásról és hírnévről szól. A viszonylag demokratikus jelölési és választási procedúrát megelőzően minden érintett stúdió dollármilliókat ölt a szavazók kegyeinek megnyerésére, azaz komoly kampányt folytattak saját versenyzőjük mennybe menesztése vagy épp a konkurencia lejáratása érdekében.

Egy meggyőző PR-hadjárat nagyban növelheti a versenyző esélyét, hiszen míg a jelöltek személyét az Amerikai Filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences, AMPAS) szakkollégiumai nevezik meg (pl. a rendezők szakkollégiuma dönti el, hogy kit jelöl legjobb rendezőnek), a jelöltekre már az Akadémia több mint hatezer tagja adhat le egyéni szavazatot. Végül egyszerű többséggel dől el, ki kapja a szobrot.

De kik is a tagok? Kik a filmipari szavazók egyáltalán? Filmakadémiai tag csak az lehet, akit a szakkollégiumok vezetőiből alló legfőbb grémium, a Főtanács felvesz. A felvétel legfontosabb kritériumai: Oscar-jelölés, "kiemelkedő filmes tevékenység", 2 szakkollégista ajánlása. Az amerikai filmakadémiát 13+1 szakkollégium alkotja: színészi, művészeti igazgatói, rendezői, operatőri, vágói, zenei, produceri, PR, rövidfilmes és animációs, hang, írói, látvány és gyártásvezetői, illetve 2001-től kezdve a dokumentarista is.

Lejáratókampány az Egy csodálatos elme ellen?

Idén különösen heves stílus jellemezte a stúdiók kampányolását. A legutóbbi napokban például Ron Howard, a mostani Oscar egyik favoritja, a nyolc díjra esélyes Egy csodálatos elme rendezője szorult magyarázkodásra, miután több mérvadó lap is hiteltelenséggel vádolta meg filmjét, amiért átírta a valódi John Nash életrajzát. Howard lejáratókampányt sejt a támadások mögött, ám a legjobb film kategóriában esélyes filmek stúdiói mind visszautasították a vádakat.

Moulin Rouge a legjobb filmek között
A rendezőt nem jelölték
A legjobb film körüli kiélezett szituációt sokan a két évvel ezelőtti történtekhez hasonlítják: 2000-ben szintén kitartó ellenkampány előzte meg a Hurrikán bukását, amely egy fekete ökölvívó megtörtént eseményeken alapuló drámáját mutatja be - sokak szerint a történtekkel sokszor szöges ellentétben.

Szintén kiélezett verseny és győzködés folyik a legjobb férfi színész kategória körül - egészen pontosan Denzel Washington és Russel Crowe között. Crowe-t a Howard-filmben eljátszott Nobel-díjas skizofrén zseni szerepéért, Washingtont a 'Kiképzés' főszerepéért jelölték. Julia Roberts és Mel Gibson nemrég nyíltan Washingtont nevezték meg kedvencüknek, ez több ingadozó filmakadémiai tagot meggyőzhetett.

A legnagyobb figyelem természetesen idén is a "díjhalmozó" filmeket kíséri. A Gyűrűk Ura 13, Moulin Rouge és az Egy csodálatos elme 8-8 kategóriában esélyes az arany szoborra, ám egyikük sem tarolt egyértelműen az Oscart-megelőző szakmai és kritikusi díjak között. A március 24-i, Whoopi Goldberg vezette díjkiosztó ceremóniát így egészséges izgalommal követhetjük végig.