Szentséges atya úristen...!

Tisztán filmes, esztétikai szempontból vagy akár csak szimpla szórakoztatásként Koltay Gábor és Nemeskürty István munkája dilettáns, tehetségtelen és unalmas munka - szóra sem volna érdemes. Ha volna kedvem hozzá, elgonoszkodhatnék persze sok bugyuta dolgon, de nincs.

Nemeskürty forgatókönyve nem több egy fantáziátlan didaxissal megzenésített, tendenciózus történelemkönyvnél: a szereplőknek pont azokat a mondatokat adja a szájába, amiket rossz tankönyvírók róluk szoktak leírni.

Salamon király

Koltay Gábor szemmel láthatólag azt hiszi, nincs különbség játékfilm és rockopera között: a figurák, dialógusok és drámai helyzetek dramaturgiailag olyan szimplák, ami még egy zenés színpadon is szembetűnő volna, pedig ott a zene dolga, hogy valódi mélységet adjon az ábrázolásnak - Koltay Gergely filmzenéje viszont nem több kísérő hangkulisszánál. A színészek játéka sem megítélhető: meg nem írt szerepeken nincs mit eljátszani. Van, aki szépen, van, aki még szebben néz - ebben Franco Nero megint verhetetlennek bizonyul - és persze olyan is van, akinek gonoszan kell néznie - egyébként mindenki rutinjából él és ad (gyatrán utószinkronizált) hangot a szerepébe beleírt téziseknek.

Az egyetlen valóban értékelhető teljesítmény az operatőr Novák Emilé, aki egyszerűen tud a kosztümös történelmi filmekhez illően világítani és fotografálni: amúgy csodálkoznék, ha a feladatra készülve a filmes elődökön kívül nem konzultálta volna Madarász, Székely, Benczúr és a többi 19. századi magyar romantikus történeti festő életműveit is. Erős, szellős tájak, tapintható közeliek, telt, változatos színvilág - Novák profizmusa valamelyest képes eltakarni a színészvezetés és a statisztéria kínos szegényességét.

Részlet a Szent László legendából, 1210 k. "Boldog ország, ahol a jóravalókat ilyen ember vezérli!" - anélkül, hogy hatalomra vagy rangra tört volna, anélkül hogy akármilyen világi vagyonra vágyakozott volna, átvette az ország kormányzását. Mikor ugyanis tetszésén múlott, hogy a királyi méltóságot isteni végzésből magának tulajdonítsa, nem igyekezett sem felkenekedni, sem királlyá koronáztatni magát: a jelvényeket tisztelettel maga előtt vitetve nem azért töltötte be a király méltóság feladatát, hogy az első legyen, hanem hogy hasznos legyen."

Szóval, erről nem. Hanem hát az üzenet - arról kell beszélni.

Nyilván Szent László utolsó, himnikus mondata összegzi a fő mondanivalót: "addig marad országunk egységes, erős és csonkítatlan (!!), amíg egybetartja őt a szent korona és a Szűzanya szeretete - nélküle szétesik, mint a szálaira szétsodródó szövet" - vagy valami ilyesmi. A film csúcspontján varázsütésre darabjaiból egybeforr a Szent Korona, amit László előzőleg már e végső alakjában vizionált angyaloktól reptetve maga elé (a vallásos falvédő akkor is reménytelenül ódivatú giccs, ha digitálisan animálják) látjuk László által szent ereklyévé emeltetni a Szent Jobb-ot is - megvan minden mának szóló szakrális szimbólum, amely állami vezetőink mai önreprezentációjában hangsúlyos szerepet kap.

Az üzenet mármost - a milleniumi kormánybiztos tollából kifolyólag - úgy szól, hogy az országnak a sok széthúzás, vita, érdekellentét helyett "egységre" van szüksége (ez körülbelül tizennyolcszor hangzik el expressis verbis), amit csak egy igazságos, kemény és nem evilági legimitációval is felruházott vezető teremthet meg.

Nagyobb erőlködés nélkül megjósolható, hogy a Sacra Corona, bár művészileg már azelőtt megbukott, hogy hozzákezdtek volna, méltó elődjéhez, a Honfoglaláshoz hasonlóan nézőcsúcsot ér majd el. Előre tudható jóhíre miatt érzik majd ezrével úgy osztályfőnökök és iskolaigazgatók, hogy ezt a nemzeti érzelmek tekintetében csökkent értékű serdülő ifjúságnak látnia kell.

Géza király

Koltay és Nemeskürty filmje tehát a mához szól - mégsem történelmi-politikai parabola. Szent Lászlót például nem azonosíthatjuk Orbán Viktorral, mint egykor, a 80-as évek elején István(ban), a királyban minden kicsit is odafigyelő néző Kádár Jánost ismerte fel, a Koppánnyal való véres leszámolásról pedig 1956-ra és Nagy Imre kivégzésére asszociált. Akkor sem azonosítható, ha egyébként a primitív dramaturgia szerint László éppen olyan erények okán bizonyul "jó királynak", amelyet a mai kormányhatalom előszeretettel szeret kommunikálni önmagáról. László, ez a higgadt, de lendületes harmincas államférfi ugyanis - szemben az izgága, hataloméhes, szűklátókörű Salamonnal - híján van minden személyes ambíciónak: ő mindig "az egész ország érdekeire tekint", nagyvonalú, igazságos és békeszerető: ezen kívül a gyengék megmentője, az elesettek támogatója, érző lélek. Másfelől mégis profi érdekérvényesítő, kemény harcos, valódi férfi: nem nyámnyila, nem lelkizik túl sokat (mint a morálisan emelkedett, ám labilis idegzetű Géza), hanem odacsap, ha kell. Érző szíve ellenére világos fejű, eltökélt akaratú, és "tud büntetni". Mintha Salamon és Géza csak arra szolgálnának, hogy mellettük még jobban domborodjanak ki Szent László kivételes uralkodói erényei.

Ő a győző.

De a parabola a tiltott beszéd műfaja, s ma nincs megtiltva ilyeneket mondani vezető kormányférfiakról. (Bródy János a Veled, Uram!-ban még tavaly is kísérletezett ilyesmivel, kevés sikerrel.) A Sacra Corona alkotói tehát a szimpla napi udvarlásnál messzebbre tekintenek. László király a film egy hangsúlyos helyén, miközben tekintetét körbehordozza a gyönyörű bihari (ma Erdély) tájon, a csodaszarvasról, Csaba királyfiról vagy Emese álmáról megemlékezvén (nem emlékszem elég jól) pottyantja el azt a bölcsességet, hogy "a legenda olyan, mint a hit: arra való, hogy erősítsen bennünket".

László király

A film bevallott, sőt büszkén vállalt célja tehát a "nemzetmegtartó" legendagyártás. A szétesett ország új közös mítoszokat szomjúhoz. A harmadik évezred Magyarországának nem "pártoskodásra" (a politikai és érdektagoltságok tudomásulvételére), nem "veszekedésre" (kritikai készségre és vitaképességre), nem "idegenekhez való törleszkedésre" (a világpiachoz való alkalmazkodásra) - hanem kollektív misztériumra van szüksége. Éljük át végre a közös eredet, az összetartozás akolmelegét - amelyet egyedül a nemzeti ereklyék tisztelete és az uralkodónak való föltétlen behódolás képes kiváltani.

Szentséges, atya úristen!

Mostantól tehát nem csak Szent Lászlónak, de a Szent Koronának is van legendája: mégpedig az, hogy a szent koronához hozzáillő kobakot is rendelt az Úr. Csak együtt érvényesek, csak együtt képesek megmenteni az országot a széteséstől. Nekünk új vezérek kellenek.

Szűz Mária sem véletlen járt Alcsútdoboz határában, s a Szent Korona is jó helyen van végre, a köztársaság parlamentjében.

Szegény, szomorú Magyarország.