Tarantino: 'Engem a mozi különböző őrült műfajai neveltek fel'

2003. október 1., szerda 12:30

Szereti-e bajor szexkomédiákat Quentin Tarantino, mit csinált a kultikus direktor a Kínai Nagy Falnál, miért nincsenek a Kill Billben tipikus tarantinós párbeszédek, mi a legszomorúbb dolog, ami egy rendezővel történhet? A Cinematrix Los Angeles-i tudósítója Quentin Tarantinóval, Lawrence Bender producerrel és a Kill Bill szereplőivel találkozott.

A Beverly Hills-i Four Seasons Hotel legfelső emeletén a Miramax stúdió asszisztensei kétségbeesetten intézkednek a telefonon. Quentin Tarantino az utolsó pillanatban meggondolta magát; nem megy az étterembe, a szobájában ebédel, steaket hasábburgonyával.

Közben gyülekeznek az újságírók, hogy egy órán belül kezdetét vegye a Kill Bill című film sajtótájékoztatója, ahol kerekasztal-beszélgetéseket tartanak a film készítői és szereplői.

Tarantino világoskék pólóban, Kill Bill feliratú bőrdzsekiben, Red Bull-lal a kezében érkezik. Később kiderül, a Red Bull kimaradhatott volna, Tarantino így is épp elég gyors beszédű, nemcsak a Kill Billről magyaráz szenvedéllyel, hanem mindenről, ami filmmel kapcsolatos. Pozitív energiája - amit a kollégái emlegetnek - átsugárzik mindenkire a szobában.

A Kill Billben Tarantino sajátságosan ötvözi kedvenc műfajait, a 70-es évek szamuráj- és kung-fu filmjeit, az urbánus akcióvígjátékot és a spagettiwesternt. A műfajoknak ez a felvonultatása Tarantino számára természetes választás volt, mivel évtizedeken keresztül szívta magába több kontinens különféle filmjeit.

Az eredetileg egyrészesnek készülő film két részben kerül majd a mozikba - az ilyesmi az ázsiai filmpiacon ez idáig sem volt szokatlan, bár Tarantino hozzátette, hogy a Kill Bill kettévágása nem csak a film hosszúsága miatt előnyös döntés. "Ilyen intenzitású jelenetek mellett az első rész végén a néző, bár kíváncsi, de úgy érzi, egyelőre ennyi elég volt. Olyan ez, mint mikor nagyon finomat főztél, de nem tudod megenni egyszerre az egészet."

A film cselekménye nem bonyolult, Tarantino kedveli az egyszerű, de abszurd méretekig nyújtható történeteket. A Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban című filmjeiben sem volt másról szó, mint egy maffiatörténetről, illetve egy bankrablásról, a Kill Bill esetében pedig a bosszúállás klasszikus forgatókönyve került megfilmesítésre. "Négyből három kung-fu vagy olasz westernfilm témája a bosszú. Egy ilyen egyszerű cselekmény megfilmesítése az igazi kihívás számomra" - mondja Tarantino - Maga a történet kiszámítható. A Menyasszony meg fogja ölni az első 4 embert, aki a listáján van, közben Billhez akar eljutni. Azt ugyan nem tudod, hogy megöli-e Billt, vagy sem, bár hozzáteszem: a film címe Kill Bill. (nevet) Tehát a kérdés nem az, hogy kit fog megölni a Menyasszony, hanem az, hogy hogyan teszi azt."

Egy ilyen történet mellett elképzelhető, hogy a Kill Bill-ből sok rajongó hiányolni fogja a tipikus tarantinós párbeszédeket. A rendező elmondta, hogy nagyra értékeli, ha tetszenek a párbeszédei, de úgy érezte, hogy legújabb filmjébe nem illettek volna bele. "A Menyasszony nem fog sokat beszélni, ölni fog. Mindamellett van a filmben tarantinós párbeszéd, csak japánul. Nagyon büszke vagyok a japán dialógusra, én készítettem a feliratot hozzá."

Girl Power

Tarantino filmvilágában a nők nem a gyengébb nem képviselői. Ősi vadászösztön vezérelte bosszúvágy hajtja őket, akárcsak a férfiakat. Hogy Tarantino ezúttal miért döntött női karakterek mellett, ennek több oka is van. Ahogy a rendező elmondta, Ázsiában már hagyománya van a női harcművészek ábrázolásának. Ezek a karakterek nem szeretők, hanem egyedülálló nők, kiknek szüleit lemészárolták, így gyerekkoruktól kezdve a bosszúra készülnek. "A baráti körömben nagyon sok nő van, mikor együtt nézzük ezeket a női kung-fu filmeket, a hatás mindig pozitív. Ezek a filmbeli nők magabiztosságot sugallnak. Megszállottak, de nem pasast keresnek az ágyukba. A nőismerőseimnek ez mind tetszett, és úgy gondoltam, másoknak is tetszeni fog. Arra, hogy Tarantino miért találja meg a megfelelő hangot a női nemmel, Vivica Fox adott választ. A filmben a Vernita szerepét játszó színésznő elárulta, hogy Tarantinót három, különböző kultúrából jött nő nevelte fel, ugyanis édesanyja közös lakást bérelt egy színes bőrű és egy spanyol anyanyelvű asszonnyal.

A Kill Bill női főszereplője, Uma Thurman közvetlenül a forgatás előtt teherbe esett. Tarantino szerint a késés ellenére sem jöhetett szóba másik színésznő, a Menyasszony szerepét Umának írta, ő volt a múzsája. Mint később kiderült, a forgatás elhalasztásának megvoltak az előnyei is. "Egy három különböző országban forgatott produkció előkészületei sokkal több időt igényelnek, mint amennyit eredetileg szántunk rá" - jegyzi meg Tarantino. A terhesség Umának is segített karaktere megformálásához. A Menyasszony ugyanis állapotos, és a vérengzésben a gyermekét is elveszti. A jelenet, amelyben a Menyasszony 4 év után felébred a kómából, és a gyermekét elvesztett nő sikolya tör fel belőle, Tarantino egyik kedvenc jelenete.

Szereposztás

Nem Uma Thurman az egyetlen, kinek Tarantino személyre szóló szerepet írt a Kill Bill-ben. A japánul is folyékonyan beszélő francia színésznő, Julie Dreyfus már 10 éve jó barátságban van Tarantinóval. "Mindig is szerettem volna Julie-val dolgozni, a háromnyelvű ügyvédnő szerepét neki írtam" - állítja a rendező. Dreyfus szerint az egyik kulcs Tarantino rendezői zsenialitásához a megfelelő szereposztás. "Pontosan tudja, hogy aknázhatja ki legjobban az emberek képességét" - mondja a színésznő.

A félszemű Elle Driver karakterének megálmodásakor Tarantino rögtön tudta, hogy Daryl Hannah fogja játszani a szerepet, aki alkatilag is megfelelő vetélytársa lehet Umának (mindkét színésznő magas). Hannah a Kill Bill-lel egy időben három másik filmen is dolgozott, ennek ellenére olyan kiválóan elsajátította a szamurájkard forgatását, hogy edzője, Sonny Chiba elnevezte őt "kék szemű szamurájnak".

A japán filmek hatása alatt álló Tarantino nem csak amerikai színészekre gondolt a szereposztáskor. A Battle Royale (2000) című filmben figyelt fel a tinédzser Chiaki Kuriyamára, akinek egy kegyetlen testőrlány szerepet írt a Kill Billben. A tinédzserlány kemény fizikai tréningen vett részt Los Angelesben, ahol amellett, hogy elsajátította a repülő guillotine használatát, minden vágya az volt, hogy elmehessen Disneylandbe.

Egy másik japán karakter, Hattori Hanzo kardkészítő mester szerepét Tarantino Sonny Chiba kedvéért írta a forgatókönyvbe. (Magát a karaktert is egy japán sorozatból kölcsönözte.)

Forgatás

Sonny Chiba nemcsak szerepet kapott a filmben, hanem a színészek fizikai felkészítésében is részt vett, a szamurájkard használatára oktatta őket. Egy másik ázsiai harcművész, Yuen Woo-Ping - aki többek között a Mátrix koreográfusa volt - kínai harcművészetre tanította a szereplőket. A fizikai edzésen kívül japán nyelvet oktattak, hétvégén pedig mindenki Tarantino házában gyülekezett, ahol régi kung-fu és westernfilmeket néztek a színészek.

A tréning végeztével a stáb Kínába utazott, hogy megkezdjék a film forgatását egy japán, egy kínai és egy amerikai csapat közreműködésével. "A kínai csapat egy kicsit ideges volt - meséli Tarantino -, féltek, ha valamit elrontanak, ki lesznek rúgva. Összehívtam mindenkit, és elmondtam nekik, hogy olyan hangulatot szeretnék teremteni, ahol mindenki fontos. Ha valaki hibázik, esetleg kiabálni fogok, de nem ül rögtön egy amerikai a repülőre, hogy idejöjjön, és elvegye a munkát."

Julie Dreyfus így nyilatkozott a forgatásról: "Tarantino mindig jókedvűen jött dolgozni. Jó körülötte lenni, mert pozitív energiát áraszt, látszik, hogy szereti amit csinál. A legapróbb részleteket is kidolgozza, pontosan tudja, mit akar." A pletykát, miszerint Tarantino arrogáns lenne, Julie Dreyfus cáfolja. "Ezt csak irigység szülte, mert hirtelen lett sikeres ember. Ha eltöltesz vele egy kis időt, rájössz, hogy a mozi iránti rajongása a szíve mélyéből jön, ezért csinál jó filmeket. Nem kereskedelmi, politikai vagy reklámcélok vezérlik filmkészítéskor, hanem azt csinálja, amit ő szeret."

Tarantino másik szenvedélye, a zene fontos eleme minden filmjének. "Nem tudok továbbhaladni az írással, amíg ki nem találom, hogy mi lesz a film nyitó dalbetétje. A Kill Bill esetében már előre tudtam, hogy ez a "Bang Bang, My Baby Shot Me Down" című dal lesz. Azt pedig még a forgatókönyv megírása előtt kitaláltam, hogy flamencozene lesz hallható Uma és Lucy Liu harca közben. A zene segít abban, hogy megtaláljam a film ritmusát. Ezenkívül, ha megkérnél, hogy csináljak egy válogatást a kedvenc dalaimból, nagyjából a filmzenéimet kapnád meg" - mondja Tarantino.

Tarantino a napi 14 óra munka mellett a szórakozásra is hagyott időt Kínában. A producerrel, Lawrence Benderrel hatalmas rave partyn vettek részt a Kínai Nagy Falnál, ahol a technozene mellett kínai rock and roll is szólt a hangszórókból, hazafele menet viszont kisebb kalamajkába keveredett a társaság. Az amerikai forgatás alatt Daryl Hannah-val a mexikói Tijuana városában elfogyasztott vacsora után az étterem mögötti sztriptízbárban kötöttek ki.

Vallása: a mozi

Tarantino sikere a világ minden táján annak köszönhető, hogy a rendező pontosan tudja, mire van szüksége a tengerentúli közönségnek. "Engem a nemzetközi mozi különböző őrült műfajai neveltek fel, a német szexkomédiáktól kezdve az olasz westernfilmekig. A Kill Bill esetében különösen nagy gondot fordítottam arra, hogy kitöröljem az amerikai filmkészítés módját az emlékezetemből. A forgatás előtt és alatt rengeteg filmet néztem meg a Shaw fivérektől, azzal a céllal, hogy az ő kameramunkájuk, vágástechnikájuk legyen természetes számomra. A Kill Bill hangtechnikusait is arra kértem, hogy felejtsék el a most divatos hollywoodi T3-hangzást. Ha a modern hangtechnika 5%-nál többet ad egy film élvezetéhez, akkor már nem olyan jó a film. Az ázsiai mozi mindig is nagy hatással volt rám - folytatja Tarantino -, hadd mondjak egy példát. Annak idején a Kutyaszorítóban kapcsán azt kérdezgették tőlem az amerikaiak, de még az angolok is, hogy a film végén Mr. Orange miért mondja meg Mr. White-nak, hogy ő egy beépített zsaru. Ázsiában ezt senki nem vonná kétségbe. Persze hogy el kellett mondania, hiszen tisztelte a másikat, aki az életét áldozta fel érte. Ázsiában megértik az ilyen dolgokat."

Az ázsiai rajongók kedvéért az ottani mozikban a Kill Billnek egy másik, kevésbé megvágott változata fog megjelenni.

Az 1997-es Jackie Brown óta Tarantinónak a Kill Bill az első filmje. A rendező az utóbbi években inkább az írásra koncentrált, nekikezdett egy háborús témájú forgatókönyvnek Inglorious Bastards címmel, ami egyre nagyobb terjedelmű lett. Jelenleg e könyv sorsa bizonytalan, nem tudni, mi lesz majd belőle, nyilatkozta Lawrence Bender producer és régi barát.

A hosszú hallgatás okáról mint filmrendező Tarantino így beszélt: "A legszomorúbb dolog, ami történhet egy rendezővel, aki sokat dolgozik, hogy megcsömörlik. Minél több filmet csinál, annál kevesebbet fog moziba járni, a filmkészítés is munka lesz számára. Nekem a film sosem volt munka. Számomra a film egy művészi elhivatottság, vallás. Ha úgy vesszük, hogy a film a vallásod, akkor minél több filmet nézel meg, annál közelebb kerülsz Istenhez. Filmet pedig ne azért csináljon az ember, hogy egy új házat tudjon venni Barbadoson, hanem azért, mert igazán filmet akar forgatni. Ha pedig éppen nem dolgozol, akkor menj, éld az életed, találkozz a barátaiddal, legyél szerelmes, törd össze a szíved, legyenek kalandjaid, hogy majd tudj mit visszaadni az új filmedben. Úgy érzem, nagyon szerencsés pozícióban vagyok, hogy nem a megélhetésemért kell filmet csinálnom."

Csánk Petra, Cinematrix

Comment:com

Eurovízió: Putyinnak bejöttek a bábuskák
Vlagyimir Putyin orosz elnök ellátogat a hét végi Eurovíziós Dalfesztiválon Oroszország színeiben óriási sikert arató udmurt nagyikhoz, a Buranovszkije Babuski együtteshez.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés