Kafka, Spielberg és a szolidan dekoltált légikisasszony

Tom Hanks és Steven Spielberg közös filmjeinek végén rendszerint súlyos amerikai zászlót csapkod a szél, de legalábbis könnyeikkel küszködő férfiak merednek a végtelen felé, miközben a Függetlenségi Nyilatkozat betétdalát éneklik elszántan. A Ryan közlegény megmentése óta a páros az amerikai himnuszt remixeli újra és újra, filmjeikben az amerikai kisember megküzd a természettel, vagy éppen a fasiszta hadigépezettel, hogy aztán elnyerje méltó jutalmát: a szabadságot és a sajtburger menüt extra adag sült krumplival, meg Coca-Colával.

Tekintse meg képeinket!

A Terminál ezúttal nem egy amerikai Chevrolet-tulajdonosról, hanem egy sosemvolt szovjet tagállam szerencsétlen sorsú polgáráról szól, aki a hazájában végrehajtott puccs után elveszti vízumát, és a New York-i reptér vámmentes shopokkal zsúfolt senkiföldjén ragad. Persze ettől ez még egy csillagokkal és sávokkal díszített amerikai film, amelynek csúcspontján kiderül, hogy nem bevándorlási engedély vagy útlevél teszi az igaz amerikait, hanem a tiszta szív, az egyenes derék, a vállalkozó kedv, meg persze a Hugo Boss öltöny.

Spielberg lenyomja Kafkát

A Terminál büszkén hirdeti, hogy megtörtént eseten alapul, hiszen létezik Viktor Navorski, csak nem orosz, hanem iráni, valójában Merhan Karimi Nasserinek hívják, és nem New Yorkba vágyik, hanem már tizenhat éve csövezik a párizsi Charles De Gaulle reptér várótermében. Spielberg háromszázezer dollárt fizetett az egykori iráni egyetemistának, aki angol nemesnek képzeli magát, és már jó ideje átutazóban van a valóság és az őrület közt, majd fogta a tragikomikus huszadik századi történetet, és juharsziruptól ragacsos kezeivel romantikus vígjátékot gyúrt belőle.

A várótermi szerelem, a csetlő-botló poénok, meg persze a Burger King reklámjai mellett ráadásul rosszul mutatott volna az Egyesült Államok szigorú, merev és néha kifejezetten lekezelő vízumpolitikája, ezért Spielberg a Terminálban mindent egy emberre ken: egy gátlástalan és ráadásul korlátolt repülőtéri tisztviselő miatt kell Viktor Navorskinak hónapokat töltenie a transzferváróban.

A film így elszalasztja a lehetőséget, hogy mondjon pár keresetlen szót a terrorellenes intézkedések óta egyre inkább kafkai államapparátusról, ami néha felrúgja vagy éppen teleszkópos gumibottal tarkón vágja a védtelen kisembereket, majd rezzenéstelen arccal felhúzza műszálas könyökvédőjét, jelentést ír a szerencsétlen esetről, iktat, egy másolatot pedig átküld a levéltárba. Sőt Spielbergnél a kisember végül legyőzi az államgépezetet, és csendesen mosolyogva elindul Manhattan felé.

Rutinos kisember akcentussal

Klikk a képre!

Hiteltelen film a Terminál, de Spielberg rutinos, sőt talán zseniális történetmesélő képessége mégis megmenti, hiszen ha nem is hiszünk Viktor Navorskinak, azért érdekelődve figyeljük, hogy milyen trükkel gyűjt össze két és fél dollárt hamburgerre, hogy hogyan rendezi be hálószobáját két összehúzott padon, és hogyan nyomja le a repülőtér gonosz biztonsági főnökét.

És persze még ott van Tom Hanks, aki pár éve felszedett néhány kilót, és a középszerű szépfiú szerepéből kihízva hirtelen briliáns balek és kisember vált belőle. Hanks filmenként pár milliós gázsi fejében pont olyan esetlen és elveszett, mint bármelyikünk, most ráadásul még akcentusa is van, tehát szinte biztos az Oscar.

Minden hibája ellenére nézhető film a Terminál, egy borús őszi délután kifejezetten jót tehet. Mondjuk, a kínos üresjáratok számát jelentősen csökkentette volna, ha a jelmeztervező merészebb vonalvezetésű, mélyebben dekoltált formaruhát álmodott volna Catherine Zeta-Jonesra.

Terminál
(Terminal)
színes szinkronizált amerikai vígjáték, 128 perc, 2004

rendező: Steven Spielberg
forgatókönyvíró: Andrew Niccol, Sacha Gervasi
operatőr: Janusz Kaminski

szereplők:
Tom Hanks (Viktor Navorski)
Catherine Zeta-Jones (Amelia Warren)
Stanley Tucci (Frank Dixon)