Mária
-6 °C
-2 °C

Nagyívű pisi

2001.02.09. 11:06
A Vörös Bolygó című opus tagadhatatlanul tartalmaz figyelemreméltó jeleneteket. Ilyen a Marsra szállás aprólékosan kidolgozott eseménysorozata, amelynek végén hőseink egy gigantikus futball-labdába zárva pattognak bele a szakadékba, vagy az a rész, amelyben a csapat tagjai gyermeteg örömmel nyugtázzák, hogy a kisebb gravitációban magasabbra és messzebb lehet pisilni. Az ilyen és ehhez hasonló mozzanatok persze nem viszik el a filmet, de segítségükkel legalább ébren szenvedhetjük végig a másfél órát.
Trinity is back!
A cselekmény oly mértékben sablonos, hogy kár lenne sok szót vesztegetni rá. Néhányan felmennek a Marsra, hogy megmentsék az emberiséget. Az emberiséget megmentik, a szerelmes pár túléli, a többiek meg nem. Egyszóval üvölt róla, hogy csak nagyobb mennyiségű akcióval, vagy szex-szel lehetne élvezhetővé tenni, esetleg még focizhatnának benne. Ehhez képest minimál akciók, egyetlen fájdalmasan rövid pillanat, amíg Carrie Ann Moss fedetlen kebleit csodálhatjuk zuhanyozás ürügyén, focizni meg egyáltalán nem fociznak, pedig abban az alacsony gravitációban hatalmas gólokat lehetne lőni, akár ötvenről is.

Joggal tehető föl a kérdés, hogy akkor mi az istent csinálnak a fiúk a kietlen felszínen, ha ráadásul az egyetlen női szereplő a bolygó körül cirkulál és onnan irányít? Nos, mi mást is csinálhatnának: minimálakcióznak és szenvednek, vagyis egyre fogynak és egyre hívőbbek lesznek. E szűk körű marsi evolúció csúcsterméke Val Kilmer, aki a kezdeti ateista nyegléből a végére valóságos athleta christi-vé válik. Semmi perc alatt lealázza a megvadult harcirobotot, majd ugyanennyi idő alatt beüzemeli az ötven éves orosz űrszondát, hogy zsebében az emberiség jövőjét őrző kémcsővel visszatérjen szerelméhez az űrhajóba.

Meghódítjuk a Vörös Bolygót
Wadi Rum, Ausztrália
Noha reménykedtem benne, az álompár az egymásratalálás örömében sem vetemedik a beláthatatlan perspektívával kecsegtető súlytalanságban szeretkezés bemutatására, egyszerűen csak smárolnak egyet és bealszanak. Vagyis részemről nem látok olyan indokot, amiért ezt a filmet bárkinek is érdemes volna megnézni, leszámítva persze azon fanatikusokat, akiket egy űrhajó ,,fantasztikus" látványával rá lehet venni bármilyen baromság megtekintésére. (Noha él bennem a gyanú, hogy a nézőket arcátlanul megalázó együgyűségek - miért nem tudják például, hogy van oxigén a bolygón? - még az elszántak ajkáról is legörbítik a rajongók gyakran fölényes mosolyát.)

Hogy azért némi reményt is felcsillantsak a Vörös bolygó sivatagától elcsigázott scifi-hívők életnedvekre szomjas csapatának, felhívnám a figyelmet a Ray Bradbury, illetve Stanislaw Lem műveinek tanulmányozásában rejlő lehetőségekre. Ez egyrészt sokkal szórakoztatóbb, másrészt szépirodalom, úgyhogy az ismeretével még dicsekedni is lehet. Részemről pedig olasz és spanyol bajnokik a sportegyen.