A marslakó is ember

Meghatottan bámulják egymást

Valamikor a közeli jövőben járunk. Mivel az ember már elég erősnek érzi magát, expedíciót indít a Marsra, de amit ott talál, az minden képzeletet felülmúl. Egy hatalmas arcra lelnek ugyanis, ami képpé alakítható rádiójeleket sugároz időtlen idők óta, hátha éppen arra jár egy ember, aki meghallja, képpé alakítja és rájön, hogy az ábra egy emberi DNS-láncot mutat, ami nincs befejezve. Az ember befejezi, és a radarját használva, visszalövi a hatalmas arcnak a rádiójelekké visszaalakított, immár befejezett DNS-láncot, mire a hatalmas arc megnyílik, az ember bemegy és végre megtudja, hogy nem majomtól, hanem a marslakótól származik. Illetve a majomtól, de a majom meg a marslakótól, Isten és Darwin pedig a vert mezőnyben.

Jó, persze, csináltak már ennél butább történetből is jó filmet, de itt az alkotók sajnos következetesek maradtak, és így helyenként már komolyan nézhetetlen a project; más helyenként meg nevetséges. Főleg, amikor az amik kiemelik a csillagos-sávos lobogót a mars porából, vagy amikor a három asztronauta kézenfogja a marslakó-nőt, majd meghatottan bámulják egymást, és érzik, hogy az evolúció bevégeztetett.

Az, hogy a mozi itt-ott mégis nézhető marad, kizárólag a látványtervezőnek és az animátoroknak köszönhető. De Palma rendezőn nem múlott semmi. Bár régebben mint mozi-fenegyereket Coppolával, Lucasszal és Spielberggel emlegették együtt, ha jól belegondolunk, a Sebhelyesarcún és a Mission Impossible-n kívül minden mozija csak majdnem-jól-megcsinált lett. Szexfilm-rendezők szoktak hozzá hasonló hibába esni, amikor azt hiszik, hogy művészfilmet csinálnak, és a nézők a truvájos beállításaikra kíváncsiak, nem pedig a két csajra a fürdőkádban. Esetünkben is apró szilánkokra hullik az egységesnek szánt stílus, valahányszor de Palma egy közhelyes hollywoodi jelenetből vág át egy teljesen motiválatlan és szépelgő (a rossz magyar gyakorlatra emlékeztető) képsorba. Ilyenné gyengül, az az eredetileg nyilván kulcsjelenetnek szánt, jobb sorsra érdemes kép is, amikor a súlytalanságban kezdenek táncórába a szerelmes asztronauták. Kár érte.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!