Ágnes
-11 °C
-4 °C

Mustárgáz

2002.08.27. 16:59
Kapcsolódó cikkek (2)
Az európai akciófilm megteremtője ezúttal Ázsiában forgatott, ráadásul a végeredmény hamisítatlanul amerikai lett. Luc Besson és Jean Reno újból együtt, már csak egy jó történet kéne.
A francia akciófilm kifejezés húsz évvel ezelőtt ugyanolyan furcsán hangzott, mint mondjuk a vezeték nélküli telefon vagy a kelet-európai demokrácia. Aztán jött Luc Besson, és mára egy átlagos francia film legfeljebb annyira különbözik egy amerikai szuperprodukciótól, mint a francia heteken kapható Sertés McFrance az eredeti Big Mactől. Lehet, hogy a húspogácsán majonéz van, nem ketchup, és felhőkarcolók helyett az Eiffel-tornyot láthatjuk a vágóképeken, de ettől ez még ugyanolyan futószalagon gyártott műanyag tömegtermék.

Pedig Luc Besson első alkotásaiban még volt valami francia íz, amitől több volt, mint a hollywoodi akciófilmek. A Nagy kékség, a Metro, vagy a Nikita az elgondolkodtató európai művészfilm és a gyorsan pergő, látványos amerikai szuperprodukciók legjobb hagyományait ötvözte, és ezzel a saját kliséi közé zárt akciófilmnek is új utakat mutatott. A Leon, a profi után azonban Besson felhagyott a kísérletezéssel, sőt két középszerű film után a rendezéssel is, és azóta csak producerként segíti a francia tömegfilmek harcát a hollywoodi műanyagkultúra ellen.

Luc Besson kreatúrája

Jean Renót, a francia akciófilmek koronázatlan királyát, a gall Robert de Nirót is Luc Besson teremtette, hiszen a smirgli képű színész először a francia rendező Élethalálharc című fekete-fehér néma sci-fijében tűnt fel, és a Nagy kékség Enzojaként vált híressé. Nem sokkal ezután, 1990-ben jött Victor, a brutális hullatakarító a Nikitából, és Reno ebben az elhanyagolható mellékszerepben végre megtalálta saját karakterét, azóta is ezt a szótlan, kicsit perverz, kicsit depressziós alakot adja, legfeljebb a finombeállításokon változtat kicsit.

A két művész húsz év alatt újból Franciaország második legkeresettebb exportcikkévé tette a filmet, közvetlenül a camambert után, és ezzel egy rakás fiatal francia rendezőnek és színésznek adták meg az érvényesülés lehetőségét. Közel nyolc évig nem készítettek közös filmet, de most a Luc Besson forgatókönyvéből és persze pénzéből készült Wasabi forgatásán újból együtt dolgoztak.

Piedone Tokióban

Hiába vártunk azonban majdnem egy évtizedet, hiszen a kultikus Leon, a profi után most csak egy ócska akcióvígjátékot tudott összedobni a két európai sztár. A Wasabiban Reno - mint már annyiszor - most is egy hallgatag, nehezen kezelhető rendőrt játszik, csak ezúttal nem Párizs külvárosaiban osztja a pofonokat és a lövedékeket, hanem a valamivel egzotikusabb Tokióban. Egy váratlan örökség csalja a japán fővárosba, húsz évvel ezelőtt eltűnt nagy szerelme ugyanis ráhagyta mindenét. A rejtélyes körülmények között meghalt nő hagyatékából azután különös dolgok kerülnek elő, először egy hiperaktív kamasz lány, majd kétszázmillió amerikai dollár. Természetesen nemsokára feltűnik egy sebhelyes arcú jakuzafőnök is, így a nézők legnagyobb örömére a francia rendőrfelügyelő nyaralása alatt is kénytelen fegyver után nyúlni.

A film szemmel láthatóan a japán Országimázs központ hathatós anyagi támogatásával készült, hiszen a cselekményt szint ötpercenként szakítják meg a Tokióról, vagy a hófödte Fujiról készült videoképeslapok. Ennek ellenére a helyszín nem igazán épült be a film cselekményébe, csak egzotikus díszlet a nagy pofonokhoz, mint például a Piedone Hong Kongban című örökbecsűben. Ráadásul a japán emberekről sem tudunk meg sok újat, a film készítői ugyanis csak annyit árulnak el, hogy kicsik, sárgák és szeretik a videojátékokat. Persze a film minden képkockáján tetten érhető a nemzeti sztereotípiák alkalmazása, csak sajnos az alkotók most nem voltak olyan tudatosak, mint a Taxi sorozatban, ezért a maró öngúny valahogy kimaradt. A japánok hülyén hajlonganak, a jakuza fekete egyenruhát visel, de a franciák tipikus hibái most szóba sem kerülnek. Sőt, mintha az egész világ kicsit Franciaország lenne, még az egyszeri japán vámos is beszél franciául, és ha megkérnék, még talán Apollinaire-verseket is szavalna.

Mindennek tetejébe a pergő akciójeleneteket állandóan lassan csöpögő szenvelgés szakítja meg, sőt a film végére kimondottan túlsúlyba kerül az ócska érzelgősség. Mindezt csak a humor és a dübörgő japán slágerek teszik elviselhetővé, de valljuk be, nagy visszatérésnek ez azért még kevés.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.