Indexműsor Keresés

Csillag születik

(Csillag születik) (2011)

További adatok: Stáblista

Tartalom: 2011-ben is folytatódik a Csillag születik. A produkcióba több ezren jelentkeztek, akik közül mintegy 200-an mutathatták meg tehetségüket a zsűri és a népes nézősereg előtt. A válogatásban láthatják, amint a zsűri: Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Fáy Miklós és Szirtes Tamás értékeli a jelentkezők teljesítményét, illetve azt, hogy az értékeléseket miként fogadták a versenyzők. A sokszínűség idén is megmutatkozott mind az előadások típusait, mind pedig a versenyzők személyiségét illetően. 2011-ben is rengeteg érdekes, meghökkentő, látványos, színvonalas és persze szórakoztató előadást láthatnak majd a nézők. A válogatásból a legjobb 24 produkció jut tovább, amelyet követően élő műsorban bizonyíthatnak majd a tehetségek, hogy ott a helyük a nyolcas döntőben. A Csillag születik 3-at Ördög Nóra és Nagy Sanyi vezeti, akik bepillantást engednek majd a nagyszabású show-műsor előkészületeibe és kulisszatitkaiba is.


Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: