Indexműsor Keresés

Roman Polanski

Született: 1933. augusztus 18.
Eredeti neve <b>Rajmund Liebling</b>. Franciaországban született, de családja 1937-ben visszaköltözött Lengyelországba, ahol náci fogságba kerültek. Ezek az emlékei tükröződnek a 2002-ben rendezett, számos díjjal kitüntetett <i>A zongorista</i> című filmben. Már gyermekkorában játszott kisebb darabokban, szerepelt rádióműsorokban. Majd miután elvégezte a lodzi Nemzeti Filmiskolát több lengyel filmben is szerepelt. Diákként jónéhány rövidfilmet készített. A diploma megszerzése után pár évre Párizsba költözött, később pedig Amerikába. Rendezései mellett továbbra is szívesen vállalt filmszerepeket. Filmjeivel számos rangos fesztiválon nyert díjat.

Film

  • A kilencedik kapu
    (színes, magyarul beszélő, spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999)
  • rendező, forgatókönyvíró, producer
  • A kövér és a sovány
    (fekete-fehér némafilm francia rövidfilm, 16 perc)
  • rendező, színész, forgatókönyvíró
  • A lakó
    (színes magyarul beszélő francia thriller, 125 perc, 1976)
  • rendező, forgatókönyvíró, színész
  • Amikor az angyalok hullnak
    (színes, fekete-fehér magyarul beszélő lengyel rövidfilm, 21 perc)
  • rendező, színész, forgatókönyvíró
  • Ezt játsszák
  • Iszonyat
    (fekete-fehér, feliratos, angol thriller, 110 perc, 1965)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Ezt játsszák
  • Kalózok
    (színes, magyarul beszélő, francia-tunéziai kalandfilm, 107 perc, 1986)
  • rendező, forgatókönyvíró
  • Keserű méz
    (színes, magyarul beszélő, angol-francia filmdráma, 138 perc, 1992)
  • rendező, forgatókönyvíró
  • Két férfi szekrénnyel
    (fekete-fehér némafilm lengyel rövidfilm, 15 perc)
  • rendező, színész, forgatókönyvíró
  • Kínai negyed
    (színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 131 perc, 1974)
  • rendező
  • Lámpa
    (lengyel rövidfilm, 8 perc)
  • rendező
  • Ezt játsszák
  • Macbeth
    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai filmdráma, 140 perc, 1971)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Micsoda?
    (színes magyarul beszélő NSZK-francia-olasz vígjáték, 108 perc)
  • rendező, író
  • Őrület
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 114 perc, 1988)
  • rendező, forgatókönyvíró
  • Társam, a fény
    (színes, fekete-fehér svéd dokumentumfilm, 85 perc)
  • közreműködő
  • Ezt játsszák
  • Zsákutca
    (fekete-fehér, feliratos, angol thriller, 111 perc, 1966)
  • rendező, író, forgatókönyvíró

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: