Amerikai író, színész, filmrendező és filmproducer. Zsidó családban született és az Allen Stewart Konigsberg nevet kapta.

Héber iskolában tanult hét éven keresztül, majd átiratkozott a Midwood High állami iskolába. Vörös haja volt, ezért társaitól a "Vörös" becenevet kapta.
Hogy pénzt szerezzen, poénokat írt David O. Alber ügynöknek, aki ezeket eladta egy újságnak.

16 évesen kezdett szövegeket írni előadóművészeknek, és ekkor használta először a Woody Allen nevet is.
A gimnázium után a New York-i egyetemen kommunikációt és filmművészetet hallgatott. Az egyetemet később otthagyta, és a City College of New Yorkban fejezte be tanulmányait.

19 évesen kezdett darabokat írni a The Ed Sullivan Show-nak, a The Tonight Show-nak, Sid Caesarnak, Art Carney-nak és másoknak, majd komikus szövegíró lett.

1960-tól új műfajjal, a stand-up comedy-vel próbálkozott, valamint ötletgyártó volt a kandi kamera televíziós show műfajában. 1961-ben úgy döntött, maga is elő tudja adni saját szerzeményeit, s hamarosan népszerű alakja lett a Greenwich Village-i kluboknak és egyetemi campusoknak.

1965-től film-forgatókönyveket írt, és kisebb szerepeket is eljátszott. Ennek sikere után maga is megpróbálkozott a rendezéssel. A valódi áttörést az 1977-es Annie Hall című filmje jelentette, amelyért Oscar-díjat is kapott.
Számos könyvet is írt, melyek közül néhány magyarul is megjelent.

Jelentősebb díjai:
- Sylvania-díj - 1957
- Oscar-díj - 1977 (három díj az Annie Hall-ért - legjobb film, legjobb rendező és legjobb forgatókönyv)
- O. Henry-díj - 1978
- Oscar-díj - 1986 (Hannah és nővérei - legjobb forgatókönyv)
- Golden Globe-díj - 1986
- Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, életműdíj - 1995