10℃ / 17
Budapest
Indexműsor Keresés

M. Night Shyamalan

Született: 1970. augusztus 06.
Tíz évesen kezdett filmezni szülővárosában, Philadelphiában. Tizenhat évesen már negyvenöt rövidfilmet tudott maga mögött. 1992-ben Shyamalannak módja nyílt elkészíteni a filmet, persze alacsony költségvetésből. Ebben a produkcióban a forgatókönyvíráson kívül producerként, rendezőként, sőt főszereplőként is kipróbálta magát. A filmet beválogatták a nagy presztizsű New York-i Filmszemlére (First Look Series), továbbá az Amerikai Filmintézet az év legjobb elsőfilmes alkotása címre jelölte. A sikert újabb forgatókönyv követte, melyet Shyamalan eladott a 20th Century Foxnak. 1995-ben a Columbia Pictures fölkérte, hogy a Stuart Little, kisegér c. klasszikus mesének készítse el forgatókönyv-adaptációját. Második játékfilmje, a Nyitott szemmel (Wild Awake), mely egy fiú nagyapjához fűződő viszonyát mutatja be, 1997-ben készült. Pályáján az igazi áttörést azonban a Hatodik érzék jelentette, amellyel megalapozta hírnevét és elérte, hogy a legígéretesebb fiatal tehetségek között tartsák számon a film fővárosában. A film hat Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvírónak járó kategóriákban. Ezenkívül három kategóriában is közönségdíjra terjesztették föl a produkciót.

Film

  • Praying with Anger
    (színes amerikai filmdráma, 101 perc)
  • rendező, színész, forgatókönyvíró, producer
  • A falu
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 108 perc, 2004)
  • rendező, író, producer
  • A sebezhetetlen
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 106 perc, 2000)
  • forgatókönyvíró, producer, rendező
  • Ezt játsszák
  • Az esemény
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-indiai filmdráma, 91 perc, 2008)
  • forgatókönyvíró, rendező, producer
  • Jelek
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 106 perc, 2002)
  • rendező, színész, forgatókönyvíró, producer
  • Lány a vízben
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 110 perc, 2006)
  • forgatókönyvíró, színész, rendező, producer
  • Nyitott szemmel
    (színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 88 perc, 1998)
  • rendező, író
  • Ezt játsszák
  • Ördög
    (színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 80 perc, 2010)
  • forgatókönyvíró, producer

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: