11℃ / 28
Budapest
Indexműsor Keresés

Jack Nicholson

Született: 1937. április 22.
A Manasquan Főiskolán tanult, de 17 éves korában úgy döntött, a saját lábára áll, és Los Angelesbe költözik. Kezdetben az MGM képregényosztályán dolgozott, majd ki akarta próbálni magát színészként. Pályájának kezdetén gyakran fellépett a Theatre West társulatával, majd a televíziósok is felfigyeltek a fiatalemberre. Több tévésorozatban szerepelt, majd a játékfilmek következtek. Nicholson korai filmjei között olyan alkotások szerepelnek, mint a Rémségek kicsiny boltja, a The Raven, s a The Shooting, amelynek társproducere is volt, továbbá a Ride the Whirlwind, amelyben szintén producerként működött közre, de részt vett a forgatókönyvírás munkálataiban is. Peter Fonda és Dennis Hopper Szelíd motorosok című filmje meghozta számára a nemzetközi elismerést, megkapta a New York-i filmkritikusok díját és első ízben jelölték Oscarra. A siker fellelkesítette, és megpróbálkozott a rendezéssel is. Polanski Kínai negyed című filmjében Nicholson Jake Gittist, a cinikus magánzsarut játszotta, s úgy megkedvelte a figurát, hogy később szintén saját főszereplésével megrendezte a folytatást, Cinikus hekus címmel. Jack Nicholson három alkalommal kapott Oscar-díjat: a Milos Forman rendezte Száll a kakukk fészkére című műben MacMurphy; a Becéző szavakban Garrett Breedlove exűrhajós; a Lesz ez még így se című filmben pedig Melvin, a szerelmes regények írója, a gyerekek és a kutyák réme, a szomszédok életének megkeserítője megformálását ismerték el az aranyszobrocskával. Ezen kívül még kilenc alkalommal jelölték Oscarra. Nicholson komikusi tehetségét is megmutatta Az eastwicki boszorkányokban, nem beszélve Tim Burton Batmanjéről, amelyben a főhős ellenfelét, a kegyetlen Jokert alakította. 1995-ben megkapta az amerikai filmintézet életműdíját.

Film

  • The Wild Ride
    (színes, fekete-fehér amerikai krimi, 59 perc)
  • színész
  • A holló
    (színes, amerikai horror, 86 perc, 1963)
  • színész
  • A nyakék nyomában
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 101 perc, 1997)
  • színész
  • A Prizzik becsülete
    (színes magyarul beszélő amerikai romantikus dráma, 130 perc, 1985)
  • színész
  • Állj, határ!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 109 perc, 1982)
  • színész
  • Batman
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 121 perc, 1989)
  • színész
  • Cinikus hekus
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 138 perc, 1990)
  • rendező, színész
  • Esthajnalcsillag
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 129 perc, 1996)
  • színész
  • Farkas
    (színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 125 perc, 1994)
  • színész
  • Féltékenység
    (színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 108 perc)
  • színész
  • Gyomok között
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 136 perc, 1987)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Hajts, mondta
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 95 perc, 1971)
  • rendező, producer, forgatókönyvíró
  • Ezt játsszák
  • Head
    (színes, fekete-fehér, amerikai vígjáték, 86 perc, 1968)
  • forgatókönyvíró, producer
  • Hoffa
    (színes magyarul beszélő francia-amerikai életrajzi dráma, 1992)
  • színész
  • Irány délre!
    (színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 105 perc)
  • rendező, színész
  • Kincs ez a nő
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 88 perc, 1975)
  • színész
  • Schmidt története
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 125 perc, 2002)
  • színész
  • Támad a Mars!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 1996)
  • színész
  • Terror
    (színes amerikai horror, 81 perc)
  • rendező, színész
  • Testi kapcsolatok
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 98 perc)
  • színész
  • Vörösök
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 194 perc, 1981)
  • színész
  • Zűrös manus
    (színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 100 perc)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: