Julia Roberts
Született: 1967. október 28.
Julia Roberts Hollywood ünnepelt sztárja, aki - három korábbi Oscar-jelölés után - 2000-ben megkapta az Akadémiától a legjobb színésznőnek járó díjat Steven Soderbergh <i>Erin Brokovich, zűrös természet</i> című filmjében nyújtott alakításáért. A filmet magát is nominálták. Ugyanezért a filmért a színésznő Arany Glóbuszt és BAFTA-díjat is kapott. Roberts a <i>Mystic Pizza</i> című filmben hívta fel magára a figyelmet, ezt követte az <i>Acélmagnóliák</i> és a <i>Micsoda nő!</i>, mely az 1990-es év legnagyobb kasszasikere volt. Ezután egy sor szintén nagy sikerű film következett, többek közt az <i>Egyenesen át</i>, az <i>Egy ágyban az ellenséggel</i>, <i>A szerelem erejével</i>, a <i>Hook</i>, <i>A Pelikán-ügyirat</i>. Neil Jordan <i>Michael Collins</i> című filmjében Liam Neeson partnere volt, és láthattuk Woody Allen romantikus vígjátékában, a <i>Varázsige: I Love You</i>-ban, illetve a <i>Szóbeszéd</i>-ben is. 1997-ben a P.J. Hogan rendezte <i>Álljon meg a nászmenet!</i> szintén kasszasiker lett, 1998-ban Mel Gibsonnal együtt szerepelt az <i>Összeesküvés elmélet</i>ben, és a következő évben az <i>Édesek és mostohák</i> című filmben láthattuk. Az 1999-ben forgatott <i>Sztárom a párom</i>, amelyben Hugh Grant volt a partnere, ismét óriási siker lett, csakúgy, mint a Richard Gere-rel forgatott <i>Oltári nő</i>.
Film
- Ljuset haller mig sällskap
(színes, fekete-fehér svéd-dán dokumentumfilm, 78 perc) - színész
- A gonosz csábítása
(színes, magyarul beszélő, amerikai pszichothriller, 104 perc, 1996) - színész
- A mexikói
(színes feliratos amerikai akció-vígjáték, 118 perc, 2001) - színész
- A Pelikán ügyirat
(színes feliratos amerikai akciófilm, 136 perc, 1993) - színész
- A szerelem erejével
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 112 perc, 1991) - színész
- A varázsige: I Love You
(színes feliratos amerikai vígjáték, 97 perc, 1996) - színész
Ezt játsszák- A zűr bajjal jár
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 123 perc, 1994) - színész
- Acélmagnóliák
(színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 117 perc) - színész
- Álljon meg a nászmenet!
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 105 perc, 1997) - színész
- Amerika kedvencei
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 102 perc, 2001) - színész
- Barátság mindenáron
(színes magyarul beszélő amerikai családi film, 86 perc) - executive producer
Ezt játsszák- Charlie Wilson háborúja
(színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 105 perc, 2007) - színész
- Édesek és mostohák
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 124 perc, 1998) - színész
- Egy ágyban az ellenséggel
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 99 perc, 1991) - színész
- Egy veszedelmes elme vallomásai
(színes magyarul beszélő amerikai-kanadai-német krimi, 113 perc, 2002) - színész
- Egyenesen át
(színes magyarul beszélő amerikai thriller, 115 perc) - színész
Ezt játsszák- Erin Brockovich - Zűrös természet
(színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 130 perc, 2000) - színész
Ezt játsszák- Filmsztárok a vadonban
(színes, magyarul beszélő, angol természetfilm, 1993) - közreműködő
- Gördülő kavicsok
(fekete-fehér magyarul beszélő amerikai vígjáték, 89 perc) - színész
Ezt játsszák- Hangya boy
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 88 perc, 2006) - színész
- Hook
(színes, magyarul beszélő, amerikai családi kalandfilm, 144 perc, 1991) - színész
Ezt játsszák- Kettős játék
(színes magyarul beszélő amerikai krimi, 125 perc, 2009) - színész
- Közelebb
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 104 perc, 2004) - színész
Ezt játsszák- Malac a pácban
(színes, magyarul beszélő, amerikai családi vígjáték, 90 perc, 2006) - színész
- Michael Collins
(színes, fekete-fehér magyarul beszélő angol-ír-amerikai filmdráma, 127 perc, 1996) - színész
- Micsoda nő!
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 119 perc, 1990) - színész
Ezt játsszák- Mona Lisa mosolya
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 117 perc, 2003) - színész
- Mystic Pizza
(színes magyarul beszélő amerikai romantikus vígjáték, 101 perc) - színész
Ezt játsszák- Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi
(színes, magyarul beszélő, amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 116 perc, 2001) - színész
Ezt játsszák- Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét
(színes magyarul beszélő amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 125 perc, 2004) - színész
- Oltári nő
(színes magyarul beszélő amerikai romantikus vígjáték, 116 perc, 1999) - színész
- Összeesküvés-elmélet
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 135 perc, 1997) - színész
- Pret-a-Porter - Divatdiktátorok
(színes feliratos amerikai filmszatíra, 127 perc) - színész
- Szemből telibe
(színes, amerikai romantikus vígjáték, 96 perc, 2002) - színész
- Sztárom a párom
(színes magyarul beszélő angol-amerikai romantikus vígjáték, 124 perc, 1999) - színész
- Társam, a fény
(színes, fekete-fehér svéd dokumentumfilm, 85 perc) - közreműködő
Ezt játsszák- Valentin nap
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 2010) - színész
- Vörös vér
(színes magyarul beszélő amerikai western, 90 perc, 1988) - színész


