7℃ / 19
Budapest
Indexműsor Keresés

Pierce Brosnan

Született: 1953. május 16.
Pierce Brosnan 1953. május 16-án született, s családja 1964-ben azon a napon költözött Londonba, amikor Ian Fleming meghalt. Az első filmek egyike, amit a kis Pierce Angliában látott, éppen a Goldfinger volt. Színészmesterséget a londoni Drama Centre-ben tanult, majd színházi színész lett. Következő lépésként TV-, és mozifilmekben jelent meg. A nagy áttörést az ABC sorozata hozta meg, a The Mansions of America. Ennek köszönheti ugyanis, hogy 1982-ben megkapta a Remington Steele címszerepét. Feleségével és gyerekeivel a Remington Steele forgatásának helyszínére, Los Angelesbe költözött. A széria négy éven keresztül ment, Brosnanból pedig hatalmas sztár lett Amerikában. 1984-ben már felröppent a hír, hogy Brosnan veszi át Roger Moore helyét a James Bond-filmekben, Pierce azonban szerződésbeli kötelezettségei miatt nem vállalhatta el a szerepet amikor először felajánlották neki. 1994 június 8-án aztán hatalmas sajtótájékoztatón mégis az ötödik James Bondként mutatkozott be. Első Bond-filmje az Aranyszem több mint 350 millió dollárt hozott a konyhára, többet, mint bármelyik Bond-film addig. A második Brosnan-film, A holnap markában, bevétele csak Amerikában, több volt, mint az Aranyszemé. James Bondon és Remington Steelen kívül Brosnant számos szerepben láthattuk még: játszott archeológust, gyilkost, vígjátékokban és kosztümös filmekben egyaránt szerepelt. Szabadidejében fest, a rákos betegek számára létesített alapítványokban dolgozik, és a környezetvédelem is a szívügye.

Film

  • A Bond-koktél
    (színes, angol dokumentum musical, 25 perc, 1999)
  • szereplő
  • A fűnyíró ember
    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai-japán akcióthriller, 107 perc, 1992)
  • színész
  • A horda
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 91 perc, 1986)
  • színész
  • A negyedik záradék
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-angol thriller, 119 perc, 1987)
  • színész
  • A nemesi ház
    (színes magyarul beszélő amerikai minisorozat)
  • színész
  • A panamai szabó
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-ír akciófilm, 110 perc, 2001)
  • színész
  • A szó: Bond
    (színes, angol dokumentumfilm, 25 perc, 1999)
  • szereplő
  • A Thomas Crown ügy
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 113 perc, 1999)
  • színész
  • Az ügynök bosszúja
    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai-horvát akciófilm, 94 perc, 1995)
  • színész
  • Dante pokla
    (színes, magyarul beszélő, amerikai katasztrófa film, 109 perc, 1997)
  • színész
  • Dupla csavar
    (színes magyarul beszélő amerikai akciófilm, 97 perc, 1989)
  • színész
  • Evelyn
    (színes, magyarul beszélő, német-ír-amerikai-angol-holland filmdráma, 94 perc, 2002)
  • színész, producer
  • Gazemberek
    (színes, magyarul beszélő, angol-indiai kalandfilm, 98 perc, 1988)
  • színész
  • Gyújtóhatás
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 85 perc, 1992)
  • színész
  • Halálvonat
    (színes, magyarul beszélő, horvát-angol-amerikai akciófilm, 95 perc, 1993)
  • színész
  • Házasélet
    (színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 86 perc, 2007)
  • színész
  • Indián szív
    (színes, magyarul beszélő, amerikai háborús filmdráma, 76 perc, 1993)
  • színész
  • Isten ments!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 96 perc, 2011)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Mamma Mia!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-német zenés vígjáték, 109 perc, 2008)
  • színész
  • Matador
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-német-ír akció-vígjáték, 93 perc, 2005)
  • színész
  • Mister Johnson
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 97 perc, 1990)
  • színész
  • Óceánok
    (színes, francia-svájci-spanyol dokumentumfilm, 104 perc, 2009)
  • szereplő
  • Próbatétel
    (színes, magyarul beszélő, kanadai-angol thriller, 98 perc, 2007)
  • producer, színész
  • Szürke bagoly
    (színes magyarul beszélő angol-kanadai filmdráma, 114 perc, 1999)
  • színész
  • Támad a Mars!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 1996)
  • színész
  • Tükröm, tükröm...
    (színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 126 perc, 1996)
  • színész
  • Válótársak
    (színes, magyarul beszélő, ír-angol-német-amerikai romantikus vígjáték, 90 perc, 2004)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: