8℃ / 18
Budapest
Indexműsor Keresés

Meryl Streep

Született: 1949. június 22.
Meryl Streep (eredeti nevén Mary Louise Streep) 1975-ben végzett a Yale egyetem drámaszakán. Ezt követően New Yorkba költözött, ahol színházban kezdett el dolgozni. Filmes debütálása 1977-ben volt a Júliában. Kis szerepe után egy nagyobbat kapott a Szarvasvadászban, amiért Oscarra jelölték. 1979-ben a Kramer kontra Kramerben egy nőt játszott, aki férjét és fiát elhagyja. Meryl, hogy jobban beleélhesse magát a szerepeibe megtanult hajót navigálni, hegedülni és ír táncokat előadni. Az 1982-es Sophie választásában nyújtott alakításáért szintén Oscart kapott. A 1990-es években néhány lagymatag szerepe volt, 1995-ig, mikor A szív hídjai című filmben nyújtott alakítása visszahozta a rivaldafénybe. Kritikusok szerint az 1999-es A szív dallamai megbukását egyedül sz ő alakítása tudta megmenteni. Az Akadémia e filmjéért is jelölte, így ő lett Katherine Hepburnnel együtt a legtöbb színészi jelölést (12) begyűjtő nő. Streep 1978 óta Don Gummer szobrásszal és négy gyermekével él egy vidéki házban, Connecticutban.

Film

  • Életem értelme
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 127 perc, 1998)
  • színész
  • Első a szerelem
    (színes, magyarul beszélő, angol romantikus vígjáték, 105 perc, 2005)
  • színész
  • Féltékenység
    (színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 108 perc)
  • színész
  • Gyomok között
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 136 perc, 1987)
  • színész
  • Holocaust
    (színes magyarul beszélő amerikai filmsorozat)
  • színész
  • Júlia
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 118 perc)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Mamma Mia!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-német zenés vígjáték, 109 perc, 2008)
  • színész
  • Pogánytánc
    (színes, magyarul beszélő, ír-amerikai-angol romantikus dráma, 91 perc, 1998)
  • színész
  • Sikoly a sötétben
    (színes, magyarul beszélő, ausztrál-amerikai filmdráma, 120 perc, 1988)
  • színész
  • Silkwood
    (színes magyarul beszélő amerikai thriller, 131 perc)
  • színész
  • Sohasem ártok
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 94 perc, 1997)
  • színész
  • Sophie választása
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 150 perc, 1982)
  • színész
  • Sötét anyag
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 90 perc, 2007)
  • színész
  • Veszélyes vizeken
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 108 perc, 1994)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: