Charlton Heston
Született: 1924. október 04.
Meghalt: 2008. április 05.
Charlton Heston (eredeti nevén John Charles Carter) már gyerekként érdeklődött a színészet iránt, egyetemistaként lehetőséget kapott egy kisebb filmszerepre is. 1944-ben a légierő katonája lett, leszerelése után New Yorkba ment, ahol az Antonius és Kleopátra színpadi változatában kapott szerepet. A Broadway-sikernek köszönhetően a televízió is felfedezte magának, a tévés ismertség pedig megnyitotta előtte a filmvilág kapuit. Délceg termete, férfias kisugárzása és színészi kvalitásai miatt az éppen virágkorát élő hollywoodi szuperprodukciók sztárjává vált. William Wylertől kapta pályafutása legemlékezetesebb szerepét: ő lett a Ben-Hur címszereplője, amiért Oscar-díjjal is jutalmazták. Számos látványos történelmi filmben (Tízparancsolat, 1956) kapott szerepet, de nem állt tőle messze a western (Idegen a cowboyok között, 1958) vagy épp a sci-fi (A majmok bolygója, 1968) világa sem, később pedig a katasztrófafilmek (Földrengés, 1974) kedvelt hősévé vált. Már színészi karrierje fénykorában aktív politikai tevékenységet folytatott, ellenezte a vietnami háborút és felemelte a szavát a faji megkülönböztetés ellen is. Később heves bírálatokban részesült, mert aktívan támogatta az amerikai állampolgárok szabad fegyverviseléshez való jogát. 1998-ban prosztatarákot diagnosztizáltak nála, 2002-ben pedig Alzheimer-kórt. Hosszú betegeskedés után, 2008. április 5-én hunyt el Kaliforniában.
Film
- The Last Hard Men
(színes amerikai western, 98 perc) - színész
- Antony and Cleopatra
(szÃnes angol-spanyol-svájci filmdráma, 138 perc) - rendező, színész, forgatókönyvíró
- Secrets of War
(színes, fekete-fehér amerikai film, 53 perc) - narrátor
- 55 nap Pekingben
(színes magyarul beszélő amerikai háborús filmdráma, 148 perc) - színész
- A dzsungel könyve
(színes magyarul beszélő orosz-amerikai rajzfilm, 85 perc) - színész
- A földkerekség legnagyobb show-ja
(színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 152 perc) - színész
Ezt játsszák- A gonosz érintése
(fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 107 perc, 1958) - színész
- A három testőr, avagy a királyné gyémántjai
(színes magyarul beszélő angol-amerikai kalandfilm, 103 perc) - színész
- A kincses sziget
(színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 131 perc, 1990) - színész
- A kis gyerekrablók
(színes, magyarul beszélő, kanadai családi film, 92 perc, 1990) - színész
- A legjobb
(színes amerikai filmdráma, 100 perc, 1969) - színész
- A magányos cowboy
(színes magyarul beszélő amerikai western, 108 perc) - színész
Ezt játsszák- A majmok bolygója
(színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus kalandfilm, 112 perc, 1968) - színész
- A majmok bolygója II.
(színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus kalandfilm, 95 perc, 1970) - színész
- A Mary Deare katasztrófája
(színes amerikai kalandfilm, 105 perc, 1959) - színész
- A Midway-i csata
(színes, magyarul beszélő, amerikai háborús filmdráma, 130 perc, 1976) - színész
- A négy testőr, avagy a Milady bosszúja
(színes, magyarul beszélő, spanyol-panamai kalandfilm, 108 perc, 1974) - színész
- A szigetek ura
(színes, amerikai filmdráma, 132 perc, 1970) - színész
- A vadon szava
(színes angol-francia-NSZK-olasz-spanyol-norvég kalandfilm, 104 perc) - színész
- A világ legszebb története - A Biblia
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 193 perc, 1965) - színész
- AFI's 100 Years... 100 Movies: In Search of
(színes, fekete-fehér amerikai dokumentumfilm, 60 perc) - szereplő
Ezt játsszák- Agónia és extázis
(színes feliratos amerikai filmdráma, 138 perc) - színész
- Airport '75
(színes, magyarul beszélő, amerikai katasztrófa film, 107 perc, 1974) - színész
- Alaszka
(színes, magyarul beszélő, amerikai családi kalandfilm, 109 perc, 1996) - színész
- Alaszka: A vadon szelleme
(színes feliratos amerikai dokumentumfilm, 40 perc) - színész
- Az apacsok nyila
(színes magyarul beszélő amerikai western, 105 perc) - színész
- Az inkák titka
(színes magyarul beszélő amerikai kalandfilm, 97 perc) - színész
Ezt játsszák- Az omega ember
(színes, amerikai sci-fi, 98 perc, 1971) - színész
- Az operatőr - Jack Cardiff élete és művei
(színes, magyarul beszélő, angol dokumentumfilm, 86 perc, 2010) - szereplő
- Az őrület torkában
(színes magyarul beszélő amerikai horror, 96 perc) - színész
- Ben Hur
(színes, magyarul beszélő, amerikai történelmi kalandfilm, 210 perc, 1959) - színész
Ezt játsszák- Dundee őrnagy
(színes, magyarul beszélő, amerikai western, 117 perc, 1965) - színész
- El Cid
(színes, magyarul beszélő, olasz-amerikai-angol történelmi kalandfilm, 182 perc, 1961) - színész
- Földrengés
(színes, magyarul beszélő, amerikai katasztrófa film, 123 perc, 1974) - színész
- Gideon
(színes amerikai romantikus vígjáték, 102 perc) - színész
- Hadúr
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 119 perc, 1965) - színész
- Hangyainvázió
(színes magyarul beszélő amerikai kalandfilm, 91 perc) - színész
- Herkules
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 92 perc, 1997) - színész
- Idegen a cowboyok között
(színes, magyarul beszélő, amerikai western, 80 perc, 1958) - színész
- Julius Caesar
(fekete-fehér, magyarul beszélő, angol játékfilm, 117 perc, 1970) - színész
- Khartoum - a Nílus városa
(színes, magyarul beszélő, amerikai háborús filmdráma, 134 perc, 1966) - színész
- Koldus és királyfi
(színes magyarul beszélő amerikai-angol kalandfilm, 113 perc) - színész
- Mélytengeri vészjelzés
(színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 111 perc, 1978) - színész
- Minden héten háború
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 150 perc, 1999) - színész
- Mysterious Origins of Man
(színes amerikai dokumentumfilm, 46 perc) - narrátor
- Nairobi ügy
(színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 95 perc) - színész
- Ötös szövetség
(színes magyarul beszélő amerikai-angol krimi, 103 perc, 1991) - színész
- Pony Expressz
(színes magyarul beszélő amerikai western, 101 perc) - színész
- Rémület a stadionban
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 115 perc, 1976) - színész
- Ruby Wax látogatóban
(színes angol dokumentumfilm sorozat) - szereplő
- S.O.S. zuhanunk
(színes magyarul beszélő amerikai katasztrófa film, 88 perc) - színész
- Shirley MacLaine - Az életöröm megtestesítője
(amerikai dokumentumfilm, 1996) - szereplő
- The Avenging Angel
(színes amerikai western, 93 perc) - színész
- Tízparancsolat
(színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 222 perc) - színész
- Tombstone - A halott város
(színes feliratos amerikai western, 130 perc) - színész
- Vadnyugati becsület
(színes magyarul beszélő amerikai western, 100 perc) - színész
Ezt játsszák- Zöld szója
(színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 97 perc, 1973) - színész

