Programkereső

Aktuális mozifilmek Összes vetítés

LEGFRISSEBB CIKKEK

Előzetes

Nicole Kidman és Zac Efron őrületes romkomot forgatott a Netflixnek - ELŐZETES!

A Family Affairben egy fiatal lány igazi sorscsapásként éli meg, hogy a volt főnöke pont az anyjával keveredik viszonyba.

Véletlen?

Az új magyar film plakátja pont olyan, mint a Tőrbe ejtve posztere, de nem ez az egyetlen furcsaság

Köbli Norbert forgatókönyvíró helyett egy kitalált személy, Monori Abigél neve szerepel rajta.

Kritikák

Netflix

Hasít a Netflixen, pedig vérlázítóan rossz Jennifer Lopez sci-fije

Az Atlas képtelen okosan hozzányúlni a mesterséges intelligencia témájához, sőt, néha úgy tűnik, a forgatókönyvet nem is hús-vér ember, hanem MI írta.

Mozipremier

Furiosa - Újra itt a poszt-apokaliptikus sivatagi show

A Mad Max 5. részéből nem lesz akkor kultklasszikus, mint A harag útjából, de jobb pillanataiban azért le tudja vinni rendesen a fejünket.

Netflix Megint minden a szexről szól A Bridgerton családban

És ez így van rendjén. Főleg, hogy azért jócskán lehet más élvezetet is találni a kosztümös áltörténelmi szappanopera most először kettébontott új, harmadik évadának első felvonásában. Kritika.

Disney+ Woody Harrelson keresztény hippiként lopja el a show-t

A Disney+-on bemutatkozó Suncoast című önéletrajzi ihletésű dráma az amerikai közelmúlt egyik meghatározó epizódjának hátterében játszódik, és Harrelson most is ellopja benne a show-t.

Érdekességek

Valós események

5 kultfilm, amiről álmodban sem gondolnád, hogy tényleg megtörtént

Tényleg megtörtént a Szemtől szemben utcai tűzpárbaja és macska-egér kergetőzése, és valóban volt az amerikai hadseregben egy titkos támaszpont, ahol a gondolatolvasás harctéri bevetésével kísérleteztek.

Vicc

Agyvérzésig tolt, borzasztó viccekkel indult a Röhej rádió

Sikerült alkotni valamit, ami még a Sas kabarénál és az Aradi-Varga Show-nál is rosszabb.

Tévénézettség

Tévénézettség: a Cápák között szállította a hét meglepetését

Az RTL üzleti show-ja A renitens utáni visszatérés óta keresi önmagát, eddig hétről hétre rosszabbul teljesített, most viszont újra kirobbanó formában van.

Baki

5 elrontott nyitány kedvenc sorozatainkból

A főcím nagyon sokat számít, hiszen az alapozza meg egy-egy széria hangulatát – mégis gyakran van, hogy kisebb-nagyobb hibák csúsznak bele, még a legigényesebb alkotások esetében is.

Hírek

Programajánló

Ma kezdődik a Friss Hús rövidfilmfesztivál

A legjobb magyar és külföldi rövidfilmek százai, valamint filmszakmai workshopok, kerekasztal-beszélgetések és előadások várják a közönséget.

Stream

Guy Ritchie visszahozza Sherlockot, már megvan a címszereplő is

Young Sherlock címmel készít sorozatot az Amazonra, a legendás detektívet Ralph Fiennes unokaöccse, Hero Fiennes Tiffin alakítja.

Cannes

Négy sztárral is vitába keveredett egy szigorú női biztonsági őr Cannes-ban

A fél világot bejárták azok képek és videók, amelyeken medveölelésbe kap egy ukrán szépségkirálynőt, vagy épp Kelly Rowland színésznővel vitázik. Kollégái szerint „csak a munkáját végezte”.

Sci-fi

Folytatást kap minden idők egyik legjobb sci-fije

2013-ban nagy sikert aratott a Coherence című agyeldobós, színészi rögtönzésekkel teli thriller, így most maga a rendező akarja újra elővenni a csavaros sztorit.

Stream

Egy izgalmas film egy rakás sztárral, amiről sosem hallottál

A jelentés (2019) a modern kori amerikai történelem egyik legkínosabb, nagyrészt, de nem teljesen ismert botrányát mutatja be, de a kellemetlen igazság annak idején nem vonzott be sok nézőt.

Előzetes

Az év híre: Brad Pitt és George Clooney újra együtt egy thrillerben - VIDEÓ

Már egy rövid előzetes is érkezett az Apple TV+ számára készülő Wolfshoz.

Most a moziban Összes vetítés

Mozi lista

Kedvenc mozik szerkesztése »

ELŐZETESEK

Filmes rendezvények

Online Japán Filmfesztivál 2024 - II. rész: sorozatok

Online - június 19.-július 3.

Most először nem csak filmek, sorozatok is lesznek.

Itáliai utazás

Uránia Nemzeti Filmszínház - 2023. dec. 4.-2024. jún. 10.

A sorozat hatodik évadában tizennégy új és klasszikus olasz filmmel folytatódik az utazás. A kimeríthetetlen olasz filmkultúra remekeit és az olasz tájak sokszínűség felvonultató vetítéssorozat immár hatodik évadába lép. Júniusig a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben újabb 14 filmet vetítenek, amelyek révén Friulitól Szicíliáig és Lombardiától Abruzzóig keresztül-kasul bejárják Itáliát. Szokás szerint lesznek régi filmkincsek – mint Az éjszaka, amellyel a főszereplő Marcello Mastroianni születésének 100. évfordulóját ünnepelik –, és lesznek újdonságok, melyek többsége csak itt látható majd. Három filmhez vendég is érkezik: december 18-án Gianluca Maria Tavarelli jön Szabadon című, 2003-as sikerfilmjével, amely romantikus komédia és érzelmes felnövéstörténet egyben. A későbbiekben nagy hangsúlyt kapnak a női rendezők munkái; ketten közülük személyesen is elkísérik filmjüket Budapestre. Március 11-én Isabella Ragonesével, a Rosa – A szirének dala című rendhagyó női portré alkotójával, június 10-én pedig Carolina Cavallival, az abszurd humorral átszőtt Amanda író-rendezőjével találkozhatnak nézőink. A filmeket kivétel nélkül eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Online Japán Filmfesztivál 2024 - I. rész: filmek

Online - június 5-19.

Idén nyáron újra házhoz hozzák a japán filmművészetet - teljesen ingyenesen, online, magyar felirattal!

Csillagok háborúja-nyár

Corvin mozi - június 13.-augusztus 15.

A nemzetközi Star Wars-napon, vagyis május 4-én indul a jegyelővétel a Corvin mozi nagyszabású sorozatára, amelyben levetítik az úgynevezett Skywalker-saga összes mozifilmjét. Június 13-án kezdődik a sorozat az idén 25 esztendős Star Wars I. rész – Baljós árnyakkal, aztán sorban vászonra kerül az előzmény trilógia, s az 1977-ben indult, első hármas, valamint a Disney-féle folytatások is. Jegyek május 4-től!

Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2024

Puskin mozi - május 30.-június 5.

Közeleg a 12. Friss Hús, Friss Csillagokkal és a legjobb rövidfilmekkel! Vadiúj magyar és nemzetközi versenyblokkok mellett megújult tematikus vetítésekkel és szórakoztató szakmai eseményekkel várnak! Idén is számos programmal készülnek, beleértve a már fogalommá vált pitchfórumot, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket és workshopokat. A Queer Dreams, @Midnight és nemzetközi dokumentumfilm blokkok mellett további meglepetésekre is számíthattok, mint a Weirdcore válogatásuk, amelyben nem mindennapi alkotásokat mutatnak be nektek. Mindezek mellett idén is reflektorfénybe kerülnek Friss Csillagaik, akikről hamarosan lehull a lepel. Hagyományosan olyan pályakezdő fiatal színészeket választottak, akiknek szeretnék munkásságára nagyobb figyelmet irányítani. A fesztivál ideje alatt megannyi platformon találkozhatsz majd velük, többek között egy nekik dedikált vetítésen és beszélgetésen is.     

Heti mozipremierek Összes premier

  • Amikor leszáll az éj
    Senki nem tudja, honnan jöttek és miért vannak itt. Egy dolog biztos, sötétedés után érkeznek és mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül. Paul (Nicolas Cage) és két tizenéves fia...
    Időpontok
  • Anyai ösztön
    Az 1960-as évek elején Alice és Celine, két legjobb barátnő, egyben szomszéd, idillikus, képes magazinba illő életet él precízen nyírt pázsittal, sikeres férjjel és azonos korú...
    Időpontok
  • Garfield
    Ő a világ leghíresebb macskája. És talán a legkövérebb is. Lusta, lassú, imádja a lasagnát és utálja a hétfőt. De Garfield, a narancssárga macska békés élete most fenekestől...
    Időpontok
  • HAIKYU!! The Dumpster Battle
    Japán egyik legsikeresebb animéje, a Haikyu!! rajongói már régóta várják a beígért moziváltozatot. Most végre akcióba lendül Shoyo Hinata, és a társai, a Karasuno Gimnáizium...
    Időpontok
  • Mátrix - Felújított 4K változat
    Ismét mozikba kerül az idén 25 éves Mátrix! A Pannónia Movie Kft. egyetlen hét erejéig elhozza a lehetőséget arra, hogy méltó módon ünnepeljük a kultikus alkotás negyedszázados...
    Időpontok
  • Szirén
    1980, Dél-Irán. Abadan lakói ellenállnak az iraki ostromnak. Omid egy 14 éves fiú, aki úgy dönt, hogy nagyapja házában marad, amíg bátyja haza nem tér a frontról. Egy iraki...
    Időpontok

várható premierek Összes premier

  • A figyelők
    Te nem látod őket. Ők viszont mindent látnak. Mina (Dakota Fanning) valahol Írország nyugati részén eltéved egy hatalmas, alig feltérképezett erdőben. Az autója elromlik, nem tudja, hol...
  • Az arcuk mindig előttem lesz
    Az erőszakos bűncselekmények áldozatai és az elkövetők egy traumafeldolgozó csoportban találkoznak, hogy párbeszédet folytassanak.
  • Bad Boys – Mindent vagy többet
    Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb...
  • Agymanók 2.
    A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immáron tinédzser! A Főhadiszállás egy napon komoly átalakításokon esik át, hogy helyet kaphasson benne valami egészen...
  • Sirocco és a szelek királysága
    A történet főszereplője egy fiatal testvérpár, a 4 éves Juliette és a 8 éves Carmen, akik felfedeznek egy titkos átjárót a saját világuk és a kedvenc könyvük varázslatos univerzuma...
  • Én vagyok a kapitány
    Homérosz Odüsszeája ihlette a történetet, amelyben két tinédzser fiú úgy dönt, hogy elhagyja Dakart és Szenegálból Európába utazik. A fiúk nem is sejtik, hogy milyen halálos...
  • Kinyírni a világot
    A film egy disztópikus lázálom, ami a süket, szikrázó fantáziával rendelkező Fiú (Bill Skarsgård) életét követi nyomon. Amikor a Fiú családtagjait meggyilkolják, egy titokzatos...
  • Motorosok
    Voltak már szelídek, voltak már kemények, voltak már vadak. Ezúttal simán: MOTOROSOK. Ezek a motorosok a 60-as években alapítják meg klubjukat „Vandálok” néven az amerikai...
  • Szuperék
    Hedvig, a 11 éves gamer lány élete a feje tetejére áll, amikor idő előtt kénytelen apja nyomdokaiba lépni mint a város szuperhőse. Hedvig azonban nem szuperhős, az előtte álló...
  • Blue Lock The Movie – Episode Nagi
További premierek