Zorán, Spiró, Kulka, Petrovics és a kommunisták

2006.03.15. 15:20
Átadták az idei Kossuth- és Széchenyi díjakat.

A köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések mögött az egész nemzet elismerése áll, hiszen az elnök személye a nemzet egységét testesíti meg, mondta Sólyom László államfő a nemzet ünnepén, március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából tartott díjátadó ünnepségen a Parlamentben.

Idén 22-22 személyt tüntettek ki Kossuth-, illetve Széchenyi-díjjal. A Parlament kupolacsarnokában rendezett ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.


Klikk a képre!

Sólyom László a kitüntetés átadásakor nem fogott kezet Fekete Jánossal, az MNB volt elnök-helyettesével, akinek kitüntetését pár nappal ezelőtt kifogásolta. A díjátadás kínos pillanatairól bővebben itt olvashat.

A köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - Kossuth-díjat adott:

Bangó Margit előadóművésznek,
Benkó Sándor Liszt Ferenc-díjas zenésznek,
Boross Lajos előadóművésznek, prímásnak,
Bozsik Yvette koreográfusnak, táncművésznek,
Csákányi Eszternek, a Krétakör Színház Jászai Mari-díjas színművészének,
Ferencz István Ybl Miklós-díjas építészmérnöknek, a Napúr Bt. vezető tervezőjének, ügyvezetőjének,
Fischer Iván karmesternek, a Budapesti Fesztiválzenekar művészeti vezetőjének,
Görgey Gábor József Attila-díjas írónak,
Herskó János
Balázs Béla-díjas filmrendezőnek,
Karátson Gábor Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, József Attila-díjas írónak,
Kulka Jánosnak, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművészének,
Léner Péter Jászai Mari-díjas rendezőnek, a budapesti József Attila Színház igazgatójának,
Lukáts Andornak, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművészének, rendezőnek,
Megyik János Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek.
Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerzőnek,
Solti Gizella Munkácsy Mihály-díjas textiltervező iparművésznek,
Spiró György Babérkoszorú-díjas írónak, költőnek, irodalomtörténésznek, műfordítónak,
Szőnyi Erzsébet Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek,
Sztevanovity Zorán Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek,
Tordai Zádor írónak, a filozófiai tudomány doktorának, az MTA Filozófiai Intézete tudományos tanácsadójának,
Vágó Nelly Jászai Mari-díjas díszlettervezőnek, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanárának és
Zsótér Sándor Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek.

Széchenyi-díjat kapott:

Árkai Péter geológus, akadémikus, az MTA Geokémiai Kutatóintézete igazgatója, kutatóprofesszor.
Bacsó Béla esztéta, a filozófiatudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
Czibere Tibor Kossuth-díjas gépészmérnök, akadémikus, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára, professor emeritus.
Dávidházi Péter irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol Tanszék egyetemi docense.
Detrekői Ákos akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára.
Falus András akadémikus, immunológus, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója, egyetemi tanár.
Fodor Géza, a filozófiai tudomány kandidátusa, Erkel Ferenc-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas esztéta, dramaturg, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi docense, a Holmi Szerkesztősége szerkesztője.
Hankiss Elemér szociológus, az irodalomtudomány doktora.
Harnos Zsolt matematikus, akadémikus, a Szent István Egyetem rektorhelyette, tanszékvezető egyetemi tanár.
Kunszt György, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar címzetes egyetemi tanára.
Litván György történész, a történelemtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézete nyugalmazott egyetemi tanára.
Messmer András kémikus, a kémiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar címzetes egyetemi tanára, az MTA Kémiai Kutatóközpont Kémiai Intézete nyugalmazott tudományos tanácsadója.
Mosonyi Emil Kossuth-díjas víz-építőmérnök, akadémikus, professor emeritusa.
Nagy János, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Debreceni Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár.
Perneczky Géza művészettörténész, képzőművész, író.
Szabad György történész, akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, professor emeritus.
Szegedi Gyula immunológus, akadémikus, a Debreceni Egyetem Általános orvostudományi Kar III. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára. Szelényi Iván szociológus, akadémikus, a Yale Egyetem tanszékvezető professzora.
Totik Vilmos matematikus, akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete tanszékvezető egyetemi tanára.
Ujfalussy József Kossuth-díjas zenetörténész, zeneesztéta, akadémikus.

Sólyom László a Széchenyi-díjat megosztva adományozta:
Katona Ferenc Állami-díjas fejlődésneurológusnak, az orvostudomány doktorának, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet címzetes egyetemi tanárának és
Kullmann Lajosnak, az orvostudomány kandidátusának, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgató főorvosának, címzetes egyetemi tanárnak.