Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAlig egy hónappal azután, hogy megnyerte a Városháza tér helyére épülő Városháza Fórum építészeti pályázatát, csőd közeli helyzetbe került Eric von Egeraat magyarországi irodája. A neves holland építészt a 15 millió forintos első díj sem segítette ki, mivel információink szerint hétfőn bejelentette alkalmazottainak, hogy az elmúlt másfél hónap béreit már nem fogják kifizetni.
A magyar iroda már jelenleg sem működik, így az ott dolgozók már nem vehetnek részt a 40 ezer négyzetméterre épülő, 500 fős konferenciaközpontot, színháztermet, irodákat, kávézókat és üzleteket is tartalmazó Városháza Fórum további tervezésében.
>
Az iroda alkalmazottai hivatalosan nem nyilatkozhatnak, ezért név nélkül megszólaló forrásainktól tudjuk, hogy az épület tervezése ezzel nem áll le. A projektben ugyanis aktívan részt vett a rotterdami iroda is, és állítólag ők képesek lesznek a munka folytatására. Meg nem erősített információk szerint foglalkoztatnák a budapesti iroda néhány volt alkalmazottját is.
A nálunk a Dózsa György úti, törtvonalú ING-székházról és a Paulay Ede utca felé kidőlő üvegfallal áttervezett irodaházról ismert építész cége egyébként jelentős tartozásokat halmozott fel az utóbbi időben saját munkatársai, alvállalkozói és az állam felé is.
Az iroda ellen volt munkatársak már pert indítottak az elmaradt bérek miatt, és meg nem erősített ingformációk szerint a Park Átrium irodaház zárolta a budapesti irodát, hogy ne vihessék el onnan az irodai berendezéseket.
Egeraat mégsem számolná fel magyarországi bázisát, egyelőre csak szünetelteti a munkát. Amivel azonban az iroda teljes állománya, harminc ember utcára kerül.
Híreink szerint a csőd nem érinti a központi, rotterdami irodát, és zavartalanul működik tovább a moszkvai, prágai és londoni egység is. A jól értesültek szerint a magyar iroda nem a hazai, hanem inkább a romló nemzetközi klíma miatt került válságos helyzetbe. Egeraaték ugyanakkor konkurenseinél magasabb áron dolgoztak, így kevés volt a hazai megrendelés, ami eltarthatta volna az irodát.