Antiszemitizmust gyanítanak Mel Gibson új filmjében

2003.08.26. 17:34
Gyűlöletkeltő a Krisztus halálát bemutató, még nem vetített film, vélik angol és amerikai zsidó szervezetek. Gibson finomított a filmen, és állítja, az egész éppen a szeretetről szól.
Brit zsidó szervezetek látni szeretnék Mel Gibson még bemutatás előtt álló, The Passion című, Jézus keresztre feszítéséről szóló filmjét. A felszólalókhoz csatlakozott a brit zsidó közösség vezető szervezete is, hogy maga dönthesse el, valóban kedvezőtlen fényben mutatja-e be a zsidóságot a film, adta hírül a Daily Telegraph.

A film ellen egyébként már az Egyesült Államokban is felemelte szavát néhány zsidó személyiség, mivel az véleményük szerint "veszélyes" és a zsidóságot negatívan mutatja be. Egy amerikai rabbi elmondta, hogy a The Passion nyomán már most tucatnyi gyűlölködő levelet és hívást kapott, noha csak hónapok múlva kezdik el vetíteni.

#alt# A brit zsidó szervezet attól tart, a film azáltal, hogy "a zsidóságot kedvezőtlen színben tünteti fel, és hogy olyan hiedelmeket sugall, amelyeket már a múltban megcáfoltak", hozzájárul az antiszemitizmus erősödéséhez. Megnyugtatónak tartanák tehát, ha lehetőségük nyílna még a bemutató előtt megtekinteni a filmet, a "végleges döntés meghozatalához".

A The Passion című, Gibson rendezte, és részben általa is írt film már így is eltér az eredeti verziótól, állítja a BBC. A Jézus utolsó 12 óráját bemutató alkotáson ugyanis közben finomítani kényszerült az évek során egyre erősődő keresztény hevületéről is mind ismertebb rendező.

Veszélyes tanítások

A Rágalmazás Elleni Liga nyilatkozata szerint a The Passion "veszélyes tanításokat" tartalmaz, amelyek szerint zsidók és keresztények egymás ellen munkálkodtak a múltban. "Úgy véljük, hogy a film a jelenlegi formájában a gyűlölet és az antiszemitizmus táptalaja lehet", nyilatkozta Abraham Foxman, a furcsa nevű szervezet igazgatója. Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Center alapítója szintén arról panaszkodott, hogy a hitközség az utóbbi időben olyan mennyiségű, gyűlölködő levelet kapott, amilyet még soha.

Gibson szóvivője, Alan Nierob azonban tagadja, hogy filmjük antiszemita felhangokkal bírna. "A film készítői közül senkinek nem célja a gyűlöletkeltés, és az antiszemitizmus szítása", mondta.

"Mel hozzáállása éppen, hogy ellenkező. Ahogy megelőzően nyilatkozta, a film a szeretetről, reményről, a hitről és a megbocsátásról szól".