Sztárkiállítások vagy európai színvonal?

Látogatódömping vagy nemzetközi elismertség? Önállóság vagy minisztériumi gyámkodás? Családi programok vagy kortárs képzőművészet? Ezek a Műcsarnok igazgatói posztjára kiírt pályázat fő kérdései, amelyre a választ Bozóki András kulturális miniszter fogja megadni az elkövetkező hetekben. A pályázók névsora titkos, az Index azonban alámerült a képzőművészeti szcénába, és négy pályázót sikerült is megszólaltatnia, hogy - a fejlett világ gyakorlatának megfelelően - a közönség ne csak a felsőbb szinten hozott döntésről értesüljön, hanem világos legyen az is, miről dönt majd a minisztérium feje.

Az ország legjobb elhelyezkedésű, nagy múltú, a kortárs művészet bemutatására alapított intézményének vezetésére meghirdetett pályázaton a szakma pletykái szerint akár hatan-nyolcan is indulhattak, akik közül a Műcsarnokot jelenleg is igazgató Fabényi Júlia, a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetet vezető Petrányi Zsolt és Bencsik Barna fedte fel terveit. Cáfolta a híreket Beke László, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, Sturz János művészettörténész, az 1999-es Velencei Biennále magyar pavilonjának kurátora és Tímár Katalin, a Ludwig múzeum művészettörténésze.

Gazdaságosság és látogatók

Nehezen állt kötélnek a Műcsarnok jelenlegi vezetője, Fabényi Júlia is, aki nem tartotta szerencsésnek, hogy az eredményhirdetés előtt kiderüljön, milyen koncepciók versenyeznek a Hősök terei intézményért. Végül mégis beavatott minket terveibe, amelyek a múzeum előtt kígyózó sorokat, látogatók százezreit, sztárkiállításokat és prosperáló intézményt vázoltak fel előttünk.

Fabényi Júlia elmondta, öt éve szakmai központú intézmény megteremtését tűzte ki, akkoriban ugyanis a nemzeti művészetnek a nemzetközibe való integrálása volt a "sláger". Mostanra azonban legalább annyira fontosnak tartja, hogy a Műcsarnok gazdaságilag is sikeres legyen, amihez mindinkább nyitni kell a közönség felé. Ennek egyik eszköze a kulturális marketing, amely viszont nem szorítja háttérbe az intézmény "műtárgyközpontúságát", hangsúlyozta az igazgatónő.

A pályázatban szerepeltek tervek tematikus fesztiválokról is, de erről az eredményhirdetés előtt nem szeretett volna többet elárulni.

Az igazgatónő egyébként figyelemfelkeltő hívószavak alakalmazásával csalogatná be a közönséget. A fentiek nem tervek, a hívószavak hatékonyságára a Transzszexuál Expressz nevű kiállítás szolgáltatta az első példát, amit nem néztek volna meg 71 ezren, ha a 90-es évek képzőművészete címen fut, vélte az igazgatónő.

Dali nevével a konceptuális művészet művelőjét, Peter Weibelt sikerült a közelmúltban eladni, Picassóval pedig az 50-es évekbeli spanyol képzőművészetet vezették be. Az embereket 2-3 év alatt sikerülhet rászoktatni a Műcsarnokra, és onnantól már a kortárs képzőművészeti kiállítások is nagy látogatottságot érhetnek el, vélte Fabényi.

Az igazgatónő terve életképességének bizonyítására felhozta, hogy a Műcsarnoknak nemrégiben odaítélték a Superbrand címet.

A radikalizmus és kortárs sztárok

Nem látja sikertörténetnek a fentieket Bencsik Barna, aki szerint az intézmény jelenlegi működési formájában ahhoz járul hozzá, hogy a hazai képzőművészet elszigetelődjön a nemzetközitől, noha az intézmény révén Budapest akár regionális kortárs képzőművészeti centrum is lehetne.

Bencsik úgy látja, miközben a lengyel, szlovák, szlovén művészek, menedzselésüknek köszönhetően, nemzetközileg is ismertek lettek, a Műcsarnok meg sem próbált lépést tartani a képzőművészet trendjeivel. Programjában a 90-es évek óta nem fedezhető fel egységes koncepció, kiállításokat rendeztek például a rendszerváltás előtt háttérbe szorított művészeknek, anélkül, hogy ezek valamilyen koncepcióba illeszkedtek volna, ismertük meg az intézmény közelmúltját Bencsik szemszögéből.

A művészettörténész tervei szerint a Műcsarnokban csak olyan művészek nyilvánulhatnának meg, akik a globális szcéna számára is értékelhetőt alkotnak. Ez azonban nem csapna át elitizmusba, mivel - miközben az intézmény a provinciális nyomvonalon haladt - a világ képzőművészetében hatalmas, itthonról nem látható változások zajlottak. Nagy pénzek áramlottak a kortárs képzőművészetbe, a kiállításipar gazdasági tényező lett, ez pedig tömegeket mozgat meg.

A Műcsarnok lehetne a régió művészeti központja, reprezentatív elhelyezkedésének és hatalmas kiállítóterének ugyanis nincs alternatívája Kelet-Közép-Európában. "Azt szeretném, hogy akik Londonban arra kíváncsiak, mi zajlik ebben a régióban, azok azt néznék meg, hogy mi történik a Műcsarnokban." - vázolta fel vízióját Bencsik Barnabás. Ehhez pedig a kortárs képzőművészet aktualitásait bemutató, egymásra épülő, a világtrendhez érdemben hozzájáruló kiállításokra van szükség.

Ebbe a koncepcióba nehezen illeszthetők be olyan, minisztériumi irányítással megvalósuló események, mint például a 400 év francia festészetéhez hasonló megakiállítások, bár ezek révén a Műcsarnok látogatottsági rekordokat döntött a közelmúltban. Ráadásul, kifelé nem önálló, szakmai szempontok szerint működő intézmény képét sugallják.

Felvetésünkre, miszerint az ilyen típusú kiállítások szervezése még a pályázati kiírásban is szerepel, Bencsik elmondta: külföldi példák alapján hasonlóan sikeres kiállítások szervezhetők klasszikussá vált, kortárs vagy majdnem kortárs művészeknek is.

Békés átmenet

Egy rendszerváltó ország forradalmi lendületét idézi Petrányi Zsolt koncepciója. A Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet jelenlegi igazgatójának tervei szerint a Műcsarnok ugyanis egyszerre nyitna az európai és a hazai partnerek felé, szellemi horizontja Európa, de számít a lelkes belföldi támogatókra, akiket meghívott külföldi szakértők segítenének a kiegyensúlyozott munkában. A művészet kommunikációja címen írt pályázatának fő elemeként a közönséggel és a szakmával kialakított, intenzív kapcsolatokat nevezte meg.

Petrányi a hazai művészetet szintén európai kontextusba ágyazva mutatná be, mégpedig olyan következetességgel, hogy a Műcsarnokban főleg azok a magyar művek jelenhetnének meg, amelyeknél megmutatható a progresszív, európai párhuzam.

Petrányi a demokratikus átmenet híveként csökkentené az igazgató szerepét az autonóm kurátori ötletekkel szemben, mivel az igazgató szerinte "nem azért van, hogy megmondja, mi a kortárs képzőművészet, hanem hogy inkább szerkesztőként tevékenykedjen". A tervben szerepel egy önellenőrző, néhány külsős kurátorból álló csoport felállítása is, akik független, kritikai észrevételeikkel segítenék a munkát. A nemzetközi hitelességet pedig egy belsős munkatársként alkalmazott, külföldi kurátor munkája biztosítaná.

A nyitottság jegyében a Műcsarnok a hazai kiállító intézményeket összefogó, az ország kultúráját egységként kezelő társaságot hozna létre, amely a programok összehangolásáért, közös érdekképviseletért lenne felelős, és segítene feloldani a vidéki múzeumok általa jól ismert elszigeteltségét. A Műcsarnok beágyazottságát segítené még egy mecénásokat, gyűjtőket, szponzorokat tömörítő klub, és a nemzetközi kapcsolatrendszer bővítése.

A minisztérium által szervezett sztárkiállítások Petrányi szerint is nehezen illeszthetőek a koncepcióba, de ezt, mint adottságot elfogadja, és az újjáformált arculat, az erős kommunikáció segítségével érzékeltetné, azok nem tartoznak a felépített programba.

Átláthatatlan átláthatóság

Beszélgetés a Műcsarnok főigazgatói álláshelyére pályázókkal

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója június 23-án, 19.30-tól nyilvános beszélgetést rendez a Műcsarnok főigazgató álláshelyére pályázókkal. A meghívott és a felkérést elfogadó pályázók: Bencsik Barnabás, Fabényi Julia, Petrányi Zsolt.

Az esemény helyszíne a Műcsarnok előadóterme.

Az igazgatói székért indult még Szilágyi Gábor művészettörténész is, aki azonban nem akarta felfedni terveit. Lépése meglepő volt, hiszen tavaly, miután elutasították a velencei építészeti biennálé rendezésére a Műcsarnoknak küldött pályázatát, az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult, éppen az átláthatóság hiánya miatt. Szilágyi azonban elmondta, ezúttal azért nem ismertetné pályázatát, mert ez a biennálés munkájával szemben hosszú távon hasznosítható koncepció, és ötleteit adott esetben máshol, máskor még felhasználná.

A pályázókkal kapcsolatban a minisztériumban sem kaptunk tájékoztatást, így az általunk kiderítetteken túl egyelőre az biztos, hogy a terveket egy ismeretlen összetételű szakértői bizottság véleményezi majd, a végső szót pedig Bozóki András, kulturális miniszter mondja ki.