Azerbajdzsán fontosabb nálunk

Besh o Drom a moszkvai Domban
Tekintse meg képeinket!

Irigylésre méltó kitartás

Ebből még semmit nem érezni a Besh o Drom koncertjén. A moszkvai Dom azon kevés helyek egyike, ahol még nem zárták karanténba a dohányosokat, a teremben vágni lehet a füstöt, így van ez jól. (Nem tudom, hogy van-e nemdohányzók védelméről szóló törvény Oroszországban, de a bagósok kiszorításában előrébb járnak az EU-tag Magyarországnál. A cigaretta viszont nagyon olcsó, Marlborót, Chesterfieldet, L&M-et 170 forintért kapni már.)

Afgán számmal nyit a világzenét játszó társaság. A közönség nagy része még kisgyerek lehetett, amikor az esti tévéhíradó a kabuli tudósító szovjet győzelmi jelentéseitől volt hangos. A világzenére vevő a közönség, sokan oroszosan táncolnak a cigánydallamokra, mások egy moszkvai betyárnótát követelnek irigylésre méltó kitartással. (Nem kapják meg.) A vodkát kis orvosságos üvegcsében kínálják, de az Oroszországi Magyar Kulturális Évad tiszteletére lehet kapni fütyülős barackot, tokaji furmintot, egri bikavért. A koncert, a vodka rendben volt, de a közeli vendéglőben fogyasztott áfonyás vodkát nem ajánljuk, ha kínálnák, legyenek erősek, mondjanak nemet.

Egy pillanatra megingunk

Másnap irány Szentpétervár, vagy ahogy az oroszok becézik, Pityer. Kicsit sajnáljuk, hogy nem a kétszáz kilométeres átlagsebességű Neva Expresszre, hanem a Pulkovo légitársaság TU 154-esére szól a jegyünk. Hiába egyórás a repülő- és négy és fél órás a vonatút, a zsúfolt reptéri utak és a szigorú biztonsági intézkedések miatt valójában hét-nyolc órát kell a repülésre szánni.

Pityeri újgazdag az Ermitázs előtt

A városba a fehér éjszakákra érkezünk, bár aki éjjel kettőkor lámpafény nélkül szeretne egy parki padon olvasni, az jobb ha valamikor június 11. és július 1. között keresi fel Nagy Péter városát. Érkezésünk után Pétervárt, kis túlzással, elözönlötték a Verpakovskis-mezbe öltözött lett drukkerek, este hatkor sorsdöntő meccset játszott a két válogatott. Egy pillanatra megingunk. Rost Andrea vagy orosz-lett, de természetesen a lírai szopránsztár kerekedik felül, bár ha repülőjegyünket az Orosz Labdarúgó-szövetség fizette volna, akkor talán másképp döntünk.

Hol vannak a plakátok?

Annyit azért futballdrukkerként is tudunk, hogy Rost Andrea világhírű, rendszeres vendége Salzburgnak, a milánói Scalának, a londoni Covent Gardennek, a New York-i Metropolitennek, a bécsi Staatsopernek és 1989-ben megnyerte a helsinki Mirjam Helin énekversenyt. (Na jó, ez utóbbit a programfüzetből másoltuk ki.) A városban ennek ellenére sehol nem látni egyetlen plakátot sem Rost, Megyesi-Schwartz Lúcia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépéséről, és tehetségük talán többet ért volna a Filharmónia amúgy gyönyörű Kisterménél. Bár a maga idejében szerepelt itt Berlioz, Wagner és maga Liszt is, a nyugdíjas bérletesekből és az üres helyekből ítélve úgy tűnik, ma nem ez a város legfelkapottabb koncertterme.

A közönség néha rossz helyen tapsol, Rost megbocsátóan mosolyog, és az esti örmény vacsoránál úgy nyilatkozik, hogy értékeli a hallgatóság lelkesedését. Azért látszik rajta, hogy máshoz szokott.

Az oroszok amúgy 2-0-ra győztek a lettek ellen, és a hazai drukkereknek egy, khm, vidám este kezdődik, sok vodkával.

Nem veri ki

Ha a szombati koncert körülményein fanyalogtunk, akkor a vasárnapin arcunkba temetjük a kezünket. Perényi Miklós és Várjon Dénes szonátaestjén sem állt senki a közönség elé, hogy elmondja: a magyar kulturális évad programját látják, ha már állami pénzen, egyfajta országimázsból utaztatunk művészt, újságírót, köztisztviselőt. A hallgatóság inkább a ház negyedét, mint a felét tölti meg. Perényiéket nem zavarja, mint mondják, játszottak ők már öt ember előtt is. A koncert közben megszólal egy mobiltelefon, igaz, tétel végén. Ez volt az est egyik legnagyobb szerencséje.

A pétervári magyar kiállításokkal sem volt nagyobb szerencsénk. Szabó Marcell zenebútorainak nincs közönsége a félreeső zenebolt hátsó traktusában, és az El Kazovszkij kompozíciói iránti érdeklődés sem veri ki a biztosítékot a Márvány palotában.

Hétfőn vissza Moszkvába.

Moszkva fentről

Mi itt nem számítunk

Kapkodjuk a fejünket a konstruktivista geometrikus művészeti kiállítás megnyitóján. "Ez a folyamatos és egyetemes jelenlét kellő bizonyítvány arra is, hogy Magyarországot, a magyar művészetet képviseljék itt, Oroszországban, a magyar kultúra legjobbjait reprezentáló kulturális évad során" - mondta Vass Lajos, kulturális politikai államtitkár. "A művészet egyetemes, nem magyar" - mondta Gáyor Tibor, az egyik kiállító művész, aki nehezményezte, hogy nem kapta meg a kiállítás meghívóját, de amikor gyorsan a kezébe nyomják, akkor sem leli örömét benne, mert kihagyták belőle.

"Nem arról szól a történet, hogy számszerűsítsünk - mondja a kiállítás utáni sajtótájékoztatóján Szvák Gyula főkurátor, majd számszerűsít. - A programok száma közelít a kétszázhoz." Vagyis, egy programra átlagosan 1,75 millió forint jutott, ezzel azért nehéz szem elé kerülni. A listát végignézve úgy tűnik, hogy a közönségsiker helyett a lehető legtöbb művész meghívása volt a cél. Utólag felesleges az okoskodás: öt-hat jól kiválasztott koncerttel, kiállítással jobban megragadt volna Magyarország neve az oroszokban, ha már ez valamiért fontos volt.

"Mi itt nem számítunk. Az évad megnyitójára azért nem jött el az orosz kulturális miniszter, mert fontosabb volt neki az ugyanakkor nyíló azerbajdzsáni kulturális évad" - mondta Szvák Gyula.

Az eredetileg tervezett egymilliárd forint helyett háromszázötvenmillió jutott az évadra, és a két ország egyezménye alapján az oroszországi magyar programok reklámját az orosz Festa intézte. A cég képviselője szerint minden eddiginél többet, kétmillió rubelt (14 millió forint) költöttek a hírverésre. Mindez most mintha kevés lett volna ahhoz, hogy igazán szem elé kerüljünk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!