Natália
-3 °C
8 °C

Feljelentették az óbudai polgármestert

2001.07.12. 17:04
Gerendai az Index Törzsasztalának vendégeként elmondta: továbbra sem gondolja, hogy helytelenül cselekedtek, amikor aláírták Tarlós István, III. kerületi polgármesterrel a homoszexuális felvilágosító műsorok kitiltásáról szóló dokumentumot. A Habeas Corpus szervezet képviselője ezzel szemben hivatali visszaélés miatt feljelentette Tarlóst. Michael Lake, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője pedig nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban.
Mint írtunk róla, a III. kerületi polgármesterrel folytatott egyeztető tárgyalások után a Sziget tulajdonosai, Müller Péter és Gerendai Károly, aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint a rendezvényen nem lesznek "homoszexuális felvilágosító programok". A megállapodás nyomán civil meleg szervezetek szerdán bejelentették, hogy demonstrációval tiltakoznak a dokumentum tartalma ellen, hazai zenészek pedig nyilatkozatban ítélték el azt. A Habeas Corpus Munkacsoport még ennél is tovább ment: jogi útra terelte az ügyet.

Habeas Corpus Munkacsoport: feljelentés hivatali visszaélés miatt

Hivatali visszaélés miatt csütörtökön feljelentést tett Juhász Géza, a Habeaus Corpus Munkacsoport vezetője a III. kerületi polgármester ellen. Állítása szerint Tarlós István önkényesen, pusztán a homoszexualitással kapcsolatos programok betiltásának vágyától vezéreltetve fenyegethette meg a Sziget Kft.-t. Juhász feljelentését azért a Fővárosi Főügyészségnél tette, mert a szervezőkkel született megállapodást a III. kerületi rendőrkapitányság vezetője is aláírta.

Tarlós az alkotmányra hivatkozik

Tarlós István úgy vélekedik, hogy nincs alapja a feljelentésnek. A kerület első emberének véleménye szerint meglepő lenne, ha fennállna a feljelentésben szereplő alapos gyanú, de mint mondta: erkölcsi értelemben akkor is fenntartaná azt, amit mondott, vagy amilyen intézkedést tett.

- Én semmilyen módon, sem egyénileg, sem csoportosan nem tiltottam ki homoszexuálist a rendezvényről, bizonyos műsorokat nem tartottam kívánatosnak, elsősorban a fiatalkorúak miatt - hangsúlyozta a polgármester.

Tarlós István arra hivatkozott: a magyar alkotmány egyértelműen biztosítja a szülőknek a gyerekek és a fiatalkorúak erkölcsi neveléséhez való jogát. A polgármester azon véleményének adott hangot, hogy az előbbi jogok sérülnének, ha kiskorúak előtt valósítanának meg a felvilágosító programokat.

Nyílt levél Szájer Józsefnek

Szájer Józsefnek, a Fidesz-MPP frakcióvezetőjének. A levélben arra kérik Szájer Józsefet, hogy "mivel széles körben ismert a szexuális kisebbségek egyenjogúsága melletti személyes elkötelezettsége" a Fidesz-MPP nevében bátorítsa a Sziget Kft. vezetőit: mondják fel a polgármesterrel kötött szégyenteljes megállapodást. Az Indexnek egyelőre nem sikerült elérni a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy reagáljon a meleg szervezet nyílt levelére.

A Háttér Baráti Társaság a Melegekért (HBTM) polgári pert indít a Pepsi Szigetről a meleg felvilágosító programokat kitiltó megállapodás aláírói - Tarlós István polgármester, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft., a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Óbuda-Békásmegyer Rendőr-főkapitányság - ellen. A kereset szerint az óbudai polgármester és a Sziget Kulturális Szervezőiroda közötti szerződés sérti az alkotmány hátrányos megkülönböztetés tilalmára, illetve a vélemény- és gondolatszabadság védelmére vonatkozó rendelkezéseit, valamint az egyesület jó hírnevét és méltóságát is.

A szerződés semmisségének megállapítását azonban nem csak azért kéri a Háttér egyesület, mert az jogszabályba ütközik, hanem azért is, mert álláspontjuk szerint Tarlós István polgármester jogellenes fenyegetéssel vette rá annak aláírására a Pepsi Sziget szervezőit.

A keresetlevélben a szervezet kéri a bíróságot, hogy ideiglenes intézkedéssel - még augusztus eleje előtt - függessze fel a szerződés hatályba lépését a per jogerős elbírálásáig.

A botránnyal kapcsolatban megszólalt Michael Lake, az Európai Unió magyarországi nagykövete is. Lake-et éppen abba a meleg társaságok által is szervezett Magic Mirror nevű sátorba hívták meg védnökként, melyre Tarlós a Sziget szervezőinek írt levelében még Szivárványsátorként utal. Hivatalos közleményében a nagykövet kifejtette, hogy az unió elítél mindenféle kirekesztést, és a Pepsi Sziget meghívását is ezen értékrend alapján fogadta el.

Az Európai Unió magyarországi nagykövetének hivatalos közleménye

Az Európai Unió nyíltan elítél mindenféle diszkriminációt. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnökének Budapesten tartott április 5-i sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az Európai Unió kisebbségek közössége. Én ezen elvek alapján fogadtam el a szervezők meghívását, hogy a Pepsi Sziget Magic Mirror sátrának védnöke legyek. Ez egyike volt annak a rengeteg meghívásnak, melyet olyan személyektől és szervezetektől kaptam, akik Magyarország jövőjét az Európai Unióban képzelik el. Más civil szervezetek mellett az Európai Unió képviselete és az EU Információs Központja is jelen lesz a Pepsi Szigeten.

Körmendi Ferenc, a Főpolgármesteri Hivatal kulturális bizottságának vezetője már keményebben fogalmazott. "Tarlós Istvánnak a Sziget előtt minden évben van egy jutalomjátéka, amikor hol a zaj, hol a drogok ellen tiltakozik, idén azonban túllőtt a célon, ugyanis a lakosság egy csoportját diszkriminálja, amely ellentmond azoknak a szabadságjogoknak, amelyeket képviselünk" - vélekedett a képviselő az Indexnek. "A fővárosi önkormányzat - bár a terület a tulajdonában van - jogi eszközök híján nem avatkozhat a kerület és a szervezők ügyébe, bár az tény, hogy Tarlós az intézkedéssel jóval túllépte hatáskörét. Emellett határozottan visszautasítom Tarlós azon kijelentéseit, miszerint a melegek a fiatalokra nézve bármiféle veszélyt jelentenének" - nyilatkozta Körmendi, aki szerint azt az állapotot kellene elérni, hogy a melegeket se negatív, se pozitív megkülönböztetés ne érje.

Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Inforádiónak csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a III. kerületi polgármester és a Sziget Iroda szerződésmelléklete teljes mértékben alkotmányellenes. Véleménye szerint Tarlós István akkor sem tilthatná be a rendezvényt, ha azon mégis megjelennének a meleg szervezetek.

Gerendai nem érez lelkiismeretfurdalást

Gerendai Károly az Index Törzsasztalán válaszolva elmondta, hogy nem érez lelkiismeret-furdalást a történtek miatt, sőt hidegzuhanyként érte őket a meleg szervezetek és a sajtó reakciója. A Sziget ügyvezetőjének válaszait hamarosan szerkesztve is olvashatják az Indexen.