Szakállas nőt kell lebirkóznia Kállay-Saunders Andrásnak

Miközben az Eurovíziós Dalfesztivál (The Eurovision Song Contest vagy sokkal menőbben: Concours Eurovision de la chanson) mára egyre unalmasabb és kiszámíthatóbb lett, és a futószalagról legördülő, egyformán fröccsöntött munkadaraboknak tűnő eurokonform előadók között csak néha tűnik fel egy-egy olyan produkció, amin önfeledten, a térdünket csapkodva lehet röhögni, a kelet-európai országok lélegzetvisszafojtva várják, hogy kiléphessenek a nagy európai porondra. Ahol pont olyan egyenpopnótákkal szerepelnek, mint az összes többi ország – ki emlékszik például a tavalyi nyertesre? És a második helyezettre? 

Mi volt eddig?

Tavaly nekünk annyi szerencsénk volt, hogy a nemzeti válogatónak nevezett, A Dal című pompás pénzszivattyúban nem az nyert, akit a zsűri szeretett volna, hanem egy végül is aranyos dalocska, a Kedvesem, amit aztán mindenki dúdolgathatott kedvére. A metálzenészből hipszterré, majd később ismét rockerré váló ByeAlex meg szépen a tizedik helyen végzett, és ennek mindenki örült, és tapsolt, majd valahol tán meg is jelent, hogy na akkor majd jövőre megmutatjuk. Mert mi ilyen mutatósok vagyunk, és egy olyan versenyt is komolyan veszünk, amiben ez a nóta tavaly második tudott lenni:

Pedig simán elég lenne, ha az egész Eurovíziót annak tekintenénk, ami: egy viccesen giccses dalversenynek, amit az az ország nyer, amire a geopolitikai viszonyok alakulásának megfelelően a szomszédos/baráti országok a legtöbb pontot adják. Szó sincs itt legjobbról, meg művészi értékről, sőt, még a népszerűség sem számíthat, mert akkor tavaly tuti ez a dal nyert volna:

Az Eurovízióban pont az a jó, hogy eszement állatságok is előfordulhatnak, sőt nyerhetnek is, mint például a finn G.W.A.R.-kópia Lordi. Vagy ott van az éneklésre tökéletesen alkalmatlan Jedward-duó, akik idén ugyan nem indulnak, de hálistennek vendégelőadóként ott lesznek Koppenhágában. Sajnos nem lesznek ott viszont a transzvesztita szlovén légikísérők, a tavaly feltűnt, dubstepet az operával vegyítő román énekes, a részeg ír pulyka vagy az ukrán Verka Szerducska, amihez foghatóan vicces dolog azóta sem történt a tévében.

Mi lesz idén?

Az idei, koppenhágai döntő a sorban az 59., és hogy a számoknál maradjunk, a legtöbbet eddig az írek nyerték, hetet, de idén tuti nem fognak, mert nem jutottak be a 26-os döntőbe. Az idei mezőnyből egyébként változatos okok miatt (hiszti, pénzhiány, alacsony nézettség, általános érdektelenség) több EBU-tagország is hiányozni fog (EBU: European Broadcasters Union, az európai műsorszórók szövetsége) például Csehország, Luxemburg (a kutya sem nézi náluk), Bulgária, Ciprus, vagy Szerbia (sokba kerül).

Sokba hát, a részvételért eleve fizetni kell, úgy 40 millió forintot, ehhez jön még az előadó utaztatása, szállásköltsége, a technikai biszbaszok díja, és persze A Dal megrendezése is, összesen 300-330 millió forinttal testvérek között is számolhatunk. De ne filléreskedjünk, ezt a pénzt már elköltöttük, nézzük meg inkább, hogy az összesen 160 milliós nézettségű műsor 24 fős döntőjében 21.-ként felhangzó Running milyen ellenfelekkel küzd meg, és milyen a sajtója Európában.  

Még mielőtt a verseny elkezdődött volna, két dolog érdekelt mindenkit Koppenhágában: az oroszok és az ukránok a háborús helyzetben vajon továbbra is egymásra szavaznak-e (úgy tűnik, igen) és most akkor mi is a helyzet az osztrák indulóval, akit Thomas Neuwirth néven anyakönyveztek, de mindenki a művésznevét, a Conchita Wurstot ismeri jobban. Wurst ún. nemsemleges ember, aki leginkább nőként tekint saját magára (angolul adott interjúiban a she-t használja hímnemű he helyett), miközben szebb szakálla van, mint egy spanyol kecskepásztornak. Többször szerepelt az osztrák tévé műsoraiban, arrafelé legalább olyan ismert, mint itthon VV Alekosz.

Hogy aztán a dolgot tovább kavarjuk, Neuwirth saját bevallása szerint meleg, és Wurst csak egy karakter, akit eljátszik, mint Sasha Baron Cohen Boratot vagy Ali G-t. Amikor kiderült, hogy az osztrákok őt nevezték a versenybe,  először országos felháborodás tört ki az ilyenkor szokásos Facebook-csoportokkal és petíciókkal, de ez – nagyon helyesen – sem a helyi tévét, sem Wurstot nem érdekelte. Az elődöntők előtt azonban a fehérorosz és az orosz tévé is kilátásba helyezte, hogy nem fogják leadni Wurst fellépését, amiből kisebbfajta botrány lehet, hiszen a szerződésben azt vállalják a tagországok, hogy a közvetítést teljes egészében, csonkítatlanul levetítik.

Wurst mellett van még feltűnő, emlékezetes ellenfele Kállay-Saunders Andrásnak, például a kizárólag csak a csöcsfaktorban bízó lengyel Donatan & Cleo nevű lányzenekar, aminek a videóklipje nagyjából annyiról szól hogy a vidéki fejőnők mind szilikonmellű modellcsajok, akik csak arra vágynak, hogy a városi zsivány megpocsékolja őket – ezt az elődöntőben a színpadon szuggesztív mozdulatokkal vajat köpülő táncosnőkkel helyettesítették. 

Emlékezetesnek ugyan nem mondható az örmény Arem MP3 Not Alone című nótája, de az ilyen számok szoktak Eurovíziót nyerni.

Ha különdíjat lehetne adni a legrettentőbb dalnak, akkor simán kiosztanánk az izlandi Pollapönk zenekarnak, már csak a vakítóan ronda fellépőruhák miatt is, de ettől eltekintve nagyszerű szórakozást nyújtanak.

A hollandok egy virtigli amerikai country-rock-slágerrel támadnak, és akár nyerhetnek is vele, ha a Lordinak sikerült annak idején a Hard Rock Hallelujah című pompás dallal.

Az oroszok indulója egy 17 éves ikerpár, ami egyszerre idézi meg a Modern Talkingot, az Abbát, és minden diszkózenekart a kettő között. A Tolmacsevij-nővéreket viszont nagyon nem szeretik Koppenhágában, persze nem azért mert annyira tré lenne az előadásuk, hanem Putyin és az ukrán kaland miatt.

Az örmény – és egyes lapvélemények szerint a magyar – induló mellett a legnagyobb esélye a győzelemre a svéd Sanna Nielsennek van, lassú számot énekel, nagyívű vokálokkal és ugye ott lesz mögötte a teljes skandináv blokk is. 

Kállay-Saunders András Running című daláról a The Wire kritikusa azt írta, hogy fogós refrénje van, és tele van olyan falzettekkel, amikért megőrülnek a szavazók. A szövegről megjegyzi, hogy meglehetősen sötét (gyermekbántalmazásról családon belüli erőszakról szól), amit szinte mindegyik brit lap kihangsúlyoz a magyar indulóval kapcsolatban, de mi tudjuk, hogy csak az irigység beszél belőlük, hiszen Molly nevű indulójuk Children of the Universe című szerzeményét sok mindenért lehet dicsérni, de a szövege nem egy nagy vasziszdasz:

Power to the people (oh, hey, hey)
Power to the people (oh, oh, oh, oh)
I've been tired of this thinking (hey)
so I've drowned it out with drinking (oh)
Tastes like a bitter pill but I'll just wash it down
With the taste of something sweet that some doctor gave me now

azaz

Hatalmat a népnek (ó, hé, hé)
Hatalmat a népnek (ó, ó, ó, ó) 
Már fáraszt ez a gondolkodás (hé) 
úgyhogy kifullasztottam ivással (ó) 
Íze, mint egy keserű pirula, de én csak leöblítem 
Valami édes ízzel, amit valami orvos adott nekem most már

Na ugye. 

A bukik szerint

Az online fogadóirodák ajánlatait egyesítő oddschecker viszont elég borúlátó a magyar esélyeket illetően. Kállay-Saunders András győzelme 1000 forintra minimum 10 000-et fizet, de olyan iroda is van, ahol 17 000 forintot nyerhetünk vele. Ezzel együtt a hatodik legesélyesebbnek tartják, előtte a svédek, az osztrákok, a hollandok, az örmények és a britek állnak. Megmutatjuk az elődöntős produkcióját, hátha van még valaki, aki nem hallotta:

Holnap este 9-től a döntőt élőben követjük, itt, az Indexen.