Azután, hogy a Kasabian közleményben rúgta ki énekesét, Tom Meighant, nehéz a nélküle készült dalokból nem kihallani a szakítást, még akkor is, ha egy-egy dal éppenséggel szerelmes szerzeménynek tűnik. A The Alchemist's Euphoria című új album Alchemist című számában azt énekli Serge Pizzorno, hogy mindezek után el kell engednünk... A hazugságok mögött a hazugságok tovább ragyognak.

Bár a Tom Meighan-ügy alapvetően a bulvárlapokra tartozik, mégsem mehetünk el mellette. Közismert, hogy a részeg énekes bántalmazta a szintén alkoholos befolyásoltság alatt álló barátnőjét, a fejét egy hörcsögketrecnek nyomta, amihez hasonlót Ellis Amerikai psychójában olvashattunk, sőt bottal is ütötte, mindezt látta egy gyerek, aki kihívta a rendőrséget.

A barátnő, Vikki Ager következetesen kiállt amellett, hogy ez egyszeri eset volt, a férfi mindennap bocsánatot kér tőle. Nem is jelentette fel őt, és azóta már össze is házasodtak. Meighant 200 óra közmunkára ítélték, ami nem is olyan súlyos büntetés.

Az igazi büntetés az volt, hogy a zenekar gitárosa és dalszerzője, Serge Pizzorno kirúgatta a Kasabianból, hiába nyilatkozta Meighan, hogy teljes mértékben ő a hibás, és minden felelősséget vállal. Vikki Ager megbocsátott szerelmének, Serge Pizzorno viszont nem. Hogy milyen lesz a gitáros majd frontembernek, az idő eldönti.

A Los Angelesi rap metal együttes, a Hollywood Undead egy újabb pörgős lemezzel rázza fel a műfaj kedvelőit. A Hotel Kalifornia konceptalbum az amerikai hajléktalankrízisre hívja fel a figyelmet.

A Hollywood Undead 2005-ben robbant be a zeneiparba, friss rap- és nu metalos hangzással. Bár a zenekar szövegeit gyakran kritizálták a szexista megszólalások miatt, az elmúlt pár albumon érződik, hogy a tagok felnőttek, és nem így akarják sokkolni a közönséget. A Hotel Kalifornia a banda nyolcadik stúdióalbuma, és teljes mértékben hozza az elvártakat. A korong több mint fele várhatóan nagy sláger lesz, a zenekar tökéletesre fejlesztette a formuláját, amit a régi és új rajongók is imádnak.

Az album kezdődala, a CHAOS már korábban megjelent, de még így is hatalmasat szól. Bemutatja az Egyesült Államok jelenlegi helyzetét, és kemény riffjeivel egyből berántja a hallgatót. Nem lenne igazi konceptalbum Kaliforniáról, ha nem lenne legalább egy klubhimnusz is rajta. A Ruin My Life a legpoposabb a dalok közül, mintha csak a 2010-es évek klubjaiból húzták volna elő.

Ha a csók lehet méreg, ahogy állítja Robert Smith a The Kiss című dalban, akkor egy lemez is lehet mérgező, mint amilyen az 1987-es keltezésű, Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me című dupla The Cure-album is. Ehhez persze ott vannak az ellenmérgek is, az üzembiztos slágerek, a Why Can’t I Be You?, Hey You! Hot Hot Hot Hot!!!, Just Like Heaven. Játék méreggel és ellenméreggel.

A 35 éve megjelent lemez bizonyos szempontból olyan, mint a Beatles White albuma, csak éppen nem fehér, hanem fekete, elvégre mégiscsak a dark-rock univerzális, nagy alkotása. Illetve piros, hiszen felnagyított rúzsos ajak látható a borítón. Nincs mese, a Hey You!!! lehet a The Cure Ob-la-di Ob-la-dája, míg a lemezt záró Fight a Helter Skeltere. Valójában a Kiss Me a poptörténet egyik legnagyobb átverése.

A klipek alapján sokan azt gondolták, hogy a sötétség és pornográfia után a zenekar végre előállt egy vidám lemezzel. Nos, a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me a popkultúra egyik legsötétebb alkotása, a The Kiss című dalban például azt üvölti Robert Smith a szöveg szerint vele csókolózó nőnek, hogy bárcsak halott lennél.

Egy nyári délelőtt nem a legjobb idő arra, hogy a szívós romlást és az életünkbe betörő katasztrófákat idézzük meg, ahogy tette az Interpol a The Other Side of Make-Believe című új albumukon, melynek már a felütésében, a Toni című dalban minden lángol a csendes-óceáni autópályákon.

És hogy mi van a lemez címében idézett másik oldalon? Valami, ami nem egyenlő a valósággal, hanem még annál is rosszabb. Részben erről is szól az Interpol hetedik nagylemeze. Derűs napot kívánunk!

A New York-i illetőségű Interpol a pop egyik leginkább artisztikus zenekara, igényes artworkkel, művészfilmes hatású klipekkel, így amikor felrakjuk a zenekar valamelyik lemezét, akkor leginkább az Interpolt jellemző jól szabott, biztos ízlésű világban szeretnénk tartózkodni, betöltekezni a melankóliával és az aggályos műgonddal megírt, a dark wave és a New York-i underground ihlette dalokkal.

Megjelent Dallos Bogi új száma Titkok a téren címmel. Most készülő lemezéről a dal egy oldott hangulatú alkotás, amely a szerelem különleges aspektusát mutatja meg.

Bogi, akiről köztudott, hogy ügyel arra, hogy magánéletét elkülönítse a szakmaitól, korábban nyilatkozott az Indexnek, és akkor így fogalmazott:

Igyekszünk megtartani az egészséges egyensúlyt, tudatosan szűrjük, hogy mi az, amibe betekintést engedünk, és mi az, amibe nem.

Új szerzeményét ezúttal így vezeti fel: „A Titkok a téren az ősszel megjelenő lemezem talán legvidámabb dala, amely egy beteljesült szerelmet mutat be. Ha megismered a számodra ideális társat, akivel egy életen át tudsz tervezni, együtt megöregedni, akkor kell igazán megbecsülni az együtt töltött időt.

A dal, amelyet Bogi Wagner Emillel közösen írt, hangszerelését pedig Kosztyu János végezte, egy könnyed nyári popdal képében indul. A szám klasszikus slágerszerkezetben építkezik, hangszerelése rádióbarát.

Az énekesnőnek 2017-ben megjelent Épp Most című albuma volt az első nagyobb, saját anyaga. Ezt a tavaly áprilisban elkészült Közelebb című kislemez követte. Az idén tavasszal megjelent live session videók után a mostani az első anyaga, amelyet közkinccsé tett, ami már az új lemezének a részét fogja képezni.

A Fonogram-díjas énekes a klipről úgy nyilatkozott:

A lemeznél a dalok mellett fontos szerepet játszik a vizuális élmény is, örülök, hogy egy fiatal rendezőlánnyal dolgozhattam együtt, aki ezt a vidám témát egy másik szemszögből fogta meg, és az elmúlás szimbólumát használta.

Az Indexen 2020 novemberében debütált akkori új, Manuellel közösen előadott dala, a Benned él, ez ide kattintva meghallgatható.

Elképesztő tökéletességgel összerakott új albummal zárja a nyarat a magyar ethno-beat zenekar, az Aurevoir. A Deák rétre keresztelt lemezben minden benne van, ami különlegessé teszi a csapatot, sőt egy-két újdonság is felfedezhető a dalok között.

Fotó: Fejér János

Az Aurevoir. zenekar 2015 óta üde színfoltként csillog a hazai alternatív zenei közegben, folyamatosan járja az országot, idén szinte minden nagyobb fesztiválon megfordult, és három év után egy újabb anyaggal mozgatja meg közönségét.

Már az album nyitódala, a Mutatvány úgy indítja a lemezt, hogy legszívesebben hajnalig táncolnánk, és ez még csak a kezdet. A népzenei elemekkel tarkított beatdalokra képtelenség nem megmozdulni. A korábban single-ként kiadott Örvény című szerzemény nemcsak instrumentális részeivel, hanem szövegével is megfogja a hallgatókat. Pont úgy, mint a szintén albumfutárként jelentkező Utánad.

A korongon a megszokottból kicsit kitörve egy-két keményebbnek mondható elem is fellelhető, köztük a Ronaldinho című dal instrumentális középrésze, amire még a metálosok is valószínűleg örömmel ráznák a hajukat.

Hosszú, sárkányfejű hajók tűntek fel a horizonton. Vastag gitárok a vitorlák, az evezők dobverők, a harci kiáltások száraz hörgések.

Partra szálltak, majd az arcunkba vágtak egy Amon Amarth lemezt. A viking metál, pontosabban a melodic death metal banda tucatnyi albumot dobott már ki. Ha számszerűek akarunk lenne – a válogatás és live albumokat nem számolva –, most megjelent anyagukkal egy tucatnyi korong van a diszkográfiájukban.

A vikingek ezúttal is kitettek magukért, a The Great Heathen Army című lemez mégis kissé vérszegényre sikeredett.

Számos disztópia tematikájú album jelent meg az utóbbi időben, a Coheed and Cambria, az Arcade Fire és a GWAR után most a Shinedown is a jövőből küld üdvözletet. Planet Zero című új albumuk afféle jövőben játszódó konceptalbum, tehát nem arról szól, hogy milyen nehéz az énekesnek, mert elhagyta a babája, vagy hogy milyen magányosan sétálni az esőben. A lemez többek között a közösségi média és a cancelkultúra veszélyeit listázza.

Az első, intró jellegű felvétel az 2184. Ez nekünk Rácegres irányítószáma, de a Shinedown szerint ez a szám egy másik helyre, a Planet Zeróra utal.

Reméljük, hogy jól érzi magát. Azért vagyunk itt, hogy szabványosított élményeket nyújtsunk Önnek, valamint államilag elismert szórakozást és átnevelést...

Az albumot ehhez hasonló sci-fis közjátékok terhelik meg, ilyen például a robothangon megszólaló Standardized Experiences című felvétel is. Hogy ezek a szabványosított élmények magára a Shinedown panelekből összerakott modern rockjára utalnak, vagy tényleg egy disztópiát idéznek meg, azt majd a hallgató eldönti.

Vető Viktória közel negyed évszázada a Sziget Fesztivál sajtófőnöke, emellett olyan gigarendezvényeknek intézi még a médiamegjelenéseit, mint a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a SZIN vagy a Gyerek Sziget. Páratlan karrierjének napos oldaláról és nehézségeiről mesélt nekünk a Stage, Darling! podcastsorozat negyedik részében.

Stage, Darling! címmel tízrészes podcastsorozatot indítottunk. A beszélgetések kizárólag olyan nőkkel történnek, akik a zeneipar valamelyik területén dolgoznak, akár fénytechnikusként, fesztiválszervezőként vagy énekesként. Negyedik részünk vendége Vető Viktória, akivel többek közt az alábbi témákról beszélgettünk:

•  Munkája ellenére nem egy szereplős típus

•  Miből áll a sajtófőnöki munkája?

• Milyen volt a kommunikáció social media nélkül?

• Állandó készenlétben van, és utolérhető

• Milyen a kapcsolata a fellépő sztárokkal?

• Hogyan élte meg az 1999-es halálos körhintabalesetet?

• Nem tud igazán kikapcsolódni a Szigeten

• Párjával, Marinka Csabával, a Sziget PR-főnökével hogyan tud együtt dolgozni?

A Stage, Darling! műsorvezetője Réti Nóra, ötletgazdája és szerkesztője Nagy Szabolcs.

Reményekből épült üvegfalú vár, benne kopogó üvegcipellő. Lépésről lépésre halkul. Az első lépés még bizonytalan, a második már visszhangzik. Ahogy a visszhang halványul a változó térben, úgy követik azt egy zenekar halkuló léptei. Egy zenekar, amely platinalemezeket gyártott, világot átívelő turnékon járt, a zenekar, amiért maga Gene Simmons és Jon Bon Jovi házalt az ügynökeiknél. Ez a zenekar a Cinderella.

Egy tizenhat éves fiú, Szabó Zoltán Bendegúz készítette el a Talány Akusztik legújabb, Földvár aranya című videóklipjét. Bendegúzt az Index olvasói már ismerik, írtuk róla, hogy négy-öt éves kora óta érdekli a filmezés, és ifjúsági kategóriákban sorra nyeri a díjakat itthoni és nemzetközi fesztiválokon.

Bendegúz 2020-ban az írországi First Cut! Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon Noise című kisfilmjével a Legjobb nemzetközi film díját, majd az amerikai Boulderben (BIFF 2020) a „Best Up and Coming Filmmaker” elismerést nyerte el; 2021-ben (Brave New World című új filmjével) a Fókusz Audiovizuális Tehetség Díjat vehette át a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amit a Göcsej Filmszemle 2. díja követett ifjúsági kategóriában.

Vissza a nyolcvanas évekbe!

Bendegúz évek óta gitározik is, így ezúttal senki nem lepődött meg azon sem, hogy rövid szóló erejéig csatlakozott a Talány Akusztikhoz, nem sokkal azután, hogy Grazban az 1st Oberton International Soloist Competition programjában díjazták a gitárjátékáért. No de milyen dalt játszik is most a Talány Akusztik, melynek klipjét most megmutatjuk?!   

A Stage, Darling! podcast harmadik vendége Magyarország legismertebb metálénekesnője, a Dalriara zenekarból Binder Laura. A Covid előtt intenzíven járta a világ metálfesztiváljait együttesével, eddig három kontinensen (Európa, Ázsia, Amerika), 27 országban lépett fel. Laura emellett fodrász, feleség, édesanya.

A 10 részes podcastsorozatban kizárólag olyan nőkkel készítettünk beszélgetéseket, akik a zeneipar valamelyik területén dolgoznak, akár fénytechnikusként, fesztiválszervezőként vagy énekesként. Harmadik részünk vendége Binder Laura, a folk-metál Dalriada énekesnője. A vele való beszélgetésből kiderül, hogy

•  egy Alice In Chains-dal előadásával került be a zenekarba,

•  magyarul énekel szerte a világban, és veszi a lapot a közönség,

• amikor nem zenekarozik, folyamatosan dolgozik fodrászként,

• hogyan tudja összeegyeztetni a családi életet a turnéléttel,

• az egyik legkülönlegesebb koncertjük egy luxushajón volt Haitinél,

• Oroszországban versenyt ivott a helyi szervezővel,

• Japánban világsztárként kezelték,

• melldaganattal műtötték, és fontosnak tartja a szűrővizsgálatot.

A Stage, Darling! műsorvezetője Réti Nóra, ötletgazdája és szerkesztője Nagy Szabolcs.

Húsz év után új lemezzel jelentkezett a szombathelyi Strong Deformity. Az Inside Your Sun borítóján Weiler Péter izgalmas, vibrálóan színes képét láthatjuk. A Central Parkban pihenő nő Sylvia Plath Collected Poems című kötetét olvassa, ami finom ellentmondásban van a festmény élénk színvilágával. Hasonló ellentmondásokat találhatunk az Inside Your Sun című albumon is.

Köztudomású, hogy Magyarországon egyetlen úgynevezett modern metál zenekar sem produkált tinédzserhisztériát, nem sikerült kellő hatásfokkal adaptálni a műfajt, és bár egy korosztály nőtt fel a Linkin Park Hybrid Theory című lemezén, a hangfekvést letapogató honi zenekarok nem kerültek be a mainstraimbe.

Rövid ideig úgy tűnt, hogy a FrashFabrik lesz a generációs zenekarunk, megkocáztattak egy önálló Pecsa-koncertet is, de aztán jött az énekes váltás, és a zenekar nem lett az, ami. Hiába készített remek lemezeket a Strong Deformity is, legutóbb például 2002-ben a Magic Syrupot, hiába teltek meg rájuk a kisebb klubok, hiába írt róluk szépeket a magyar és a nemzetközi szaksajtó, az igazi áttörés a Strong Deformitynek sem sikerült.

Ha egy album címe annak a hangstúdiónak a neve, ahol a felvételek készültek, akkor bizonyára laza sessionökre gondolunk, amit jókedvükben rögzítettek az előadók. Viszont Neil Young Toast című albuma – amelynek a címe egy ledurrant San Franciscó-i stúdió neve – a magánéleti válságáról szól, ami olyan mélyen érintette a művészt, hogy végül magát a lemezt sem adta ki. Egészen idáig.

Még 2000-ben történt, hogy Neil Young és a Crazy Horse bevackolta magát a San Franciscó-i Mission Streeten található stúdióba. A lerobbant környék tökéletesen kifejezte Young hangulatát, aki éppen szakított Pegivel, a feleségével, és ezt olyan nehezen dolgozta fel, hogy a stúdióban öntötte ki a bánatát.

A stúdió hátsó ajtajából romos épületekre látott, amelyekben önkéntes házfoglalók élték titokzatos és szomorú életüket, a stúdió konyhája pedig olyan hiányos volt, mint egy balatoni apartman. Young végül nem adta ki a lemezt, és abban, hogy húsz év múlva végül mégis elővette a páncélszekrényéből a szalagokat, bizonyára belejátszott az is, hogy Pegi – aki nemegyszer vokálozott férje koncertjein, és megjelentek saját lemezei is – 2019-ben elhunyt.

Ugyanakkor vannak, akik úgy emlékeznek rá, hogy ő volt a társalapítója a Bridge School oktatási programnak, amely a súlyosan fogyatékos gyermekeket segítette, és dolgozott az erdőirtások megakadályozása létrejött Rainforest Connection igazgatótanácsában is.

Néha megesik a legkellemetlenebb, és le kell mondani egy bulit. Van, amikor ez az előadó sara, máskor a szervezők nem tudják kellő profizmussal kezelni a helyzetet, de annyi bizonyos, hogy az ilyen nem hagy kellemes nyomot sem a közönségben, sem az előadóban, sem a szervezőben. Megtörtént ez a country-rock-ikonnal, Kid Rockal is, aki egy hete Észak-Dakotában szeretett volna fellépni az éves fesztiválon, ám a buli nem valósult meg. Kiadták a viharjelzést, villámlás, szél, ami csak kell, így a szervezők nyeltek egy nagyot, és lefújták a koncertet. Mondani sem kell, hogy ez nem tetszett a közönségnek.

Idén ünnepelte volna fennállásának hatvanadik évfordulóját az Omega együttes, azonban Benkő László, Mihály Tamás, majd Kóbor János halála miatt nem lehet többé Omega-koncert.

A legendás ötös fogatból már csak ketten, Debreczeni Ferenc „Ciki” és Molnár György „Elefánt” maradt, a hiányzók nem pótolhatók.

A rajongókat mégis kárpótolják egy különleges koncerttel Őriszentpéteren, ahol az egyik utolsó hazai koncertjét adta az akkor még teljes létszámú szupercsapat. Mostantól az Omega Park nevet viseli majd az a hely Őriszentpéteren, ahol 60 év – 60 dal, válogatás az Omega életművéből címen kortársak és a magyar rockszcéna következő generációinak képviselői adnak három egymást követő koncertet a legendás banda tiszteltére.

Fotó: Omega

Az Omega élő tagjai mellett az előadók között lesz

Básits Branka, Csordás Levente, Kollár-Klemencz László, Másik János és az Anima Musicae vonós kamarazenekar közreműködésével. A legfiatalabbak is kiveszik részüket a háromnapos ünnepből: játszik az Új-Babylon tribute-zenekar és a hazai rocktanoda, a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatóiból összeálló, különféle formációk Maróthy Zoltán és Tornóczky Ferenc irányításával.

Juhász Eszter a magyar zeneipar egyik csodabogara. Dolgozott már színpadmesterként nagy fesztiválokon, ismert zenekar turnémenedzseri feladatait látta el, és nem mellesleg pirotechnikus úgy, hogy sokáig egyáltalán nem szerette a tűzijátékot. Eszter a Stage, Darling! podcast-sorozatunkban mesélt eddigi életéről.

Stage, Darling! címmel 10 részes podcast-sorozatot indítottunk. A beszélgetések kizárólag olyan nőkkel történnek, akik a zeneipar valamelyik területén dolgoznak, akár fénytechnikusként, fesztiválszervezőként vagy énekesként. Második részünk vendége Juhász Eszter, akivel többek közt az alábbi témákról beszélgettünk:

•  a pirotechnikai vizsgát 19 évesen szerezte be

• a zenekari munkák során eleinte turnébuszt vezetett

• hogyan lehet hazarángatni egy bulizó zenekart egy fesztiválról?

• ki és miért kért tőle világító, táncoló vibrátort

• hogyan pattintja le a férfi kollégákat

• pirózni szerinte nem veszélyesebb, mint átkelni a zebrán

A Stage, Darling! műsorvezetője Réti Nóra, ötletgazdája és szerkesztője Nagy Szabolcs.

„Úgy éreztem akkor, hogy royal flusht osztottam magamnak az élet nagy kártyapartijában, és a pókerasztalnál ott volt az egész világ” – mondta az alaszkai aranyláz egyik kirobbantója, G. W. Carmack, akit dúsgazdaggá tett a Bonanza Creeknél talált nemesfém. Az aranylázat a maga módján megéneklő George Ezra Gold Rush Kid című új lemezén az aranyrögök maguk a slágerek.

Ugyanakkor – Carmackkel ellentétben – Ezra nem a jó szerencséjének köszönheti a sikerét, hanem annak, hogy az Isten is slágergyárosnak teremtette.

Minden korszaknak megvannak a maga aranylázai, kriptodevizái, Netflix-részvényei, Ezra azonban az élet nagy kártyapartiját nem a Klondike melletti kocsmákban képzelte el, hanem a házi stúdiójában, ahol még 2013-ban megírta a Budapest című, nekünk oly kedves dalát, majd még abban az évben megjelent Wanted on Voyage című debütáló stúdióalbuma, amely a brit lista élén landolt, és 2014-ben az Egyesült Királyság harmadik legkelendőbb albuma lett Ed Sheeran X-e és Sam Smith In the Lonely Hourja után.

Ma este ünnepelünk, közben nézzük a világ pusztulását – hangzik el a GWAR The New Dark Agesnek, új lemezének címadó dalában. Legjobb, ha az ünnephez rendezünk egy BBQ-partyt, amihez a metál Michelin-babái, a GWAR-B-Q Sauce elnevezésű szószukat ajánlják. Az élelmiszert a GWAR ritmusgitárosa, Balsac the Jaws of Death alkotta, aki szerint a szósz „dögös csajok véréből készült, de megérte megcsinálni, mert finom lett!”.

A szósz valószínűleg finomabb, mint a GWAR koncertjein szétfröccsenő művér és műondó, amivel a zenekar a koncertjein megáldja a közönségét, akik áhítattal fogadják el a barbár bolygóköziektől az ajándékokat, legyen az jól eltalált riff vagy egy műhányás. Gyorsan be kell látnunk, hogy Alice Cooper és a KISS produkciói a GWAR-hoz képest szünidei matinék.

A csillagközi tér söpredékkutyáit vagy a Star Wars bárzenekarából castingolták, vagy tényleg 1984-ben alakultak a Virginia állambeli Richmondban. A vadorzók új lemeze egyébként kellemes űrszemét, afféle retro thrash metal, amit akkor is élvezettel hallgathatunk, ha nem vagyunk 11 éves képregényrajongók, és ha nem érdekelnek minket a profetikus politikai kommentárok, és sci-fi ihletésű háttértörténetek.

A zene benned címmel készült el a 10. Paloznaki Jazzpiknik fesztiválhimnusza a Random Trip felségjele alatt, amelyet először az Index olvasói láthatnak és hallhatnak. A számra élőben augusztus 6-án, szombaton táncolhat a közönség Paloznakon a Nagy Találkozások Nagyszínpadon. Aznap este amúgy a világhírű Al McKay's Earth, Wind & Fire Experience formáció folytatja a bulit, majd az MF Robots révén telik meg hangokkal a paloznaki éjszaka.

Fotó: Random Trip

Ez lesz az augusztus 4-étől 6-áig tartó fesztivál záróestéje, addig is négy színpadon több mint 40 koncerttel, fűben ülős piknikekkel, jó borokkal és ennivalókkal várják a vendégeket a jubileumi Paloznaki Jazzpikniken.

Az elmúlt időszak nagy durranásai közé tartozik Jeff Beck és Johnny Depp 18 című albuma. Az alapvetően feldolgozásoknak szánt lemezről promóciós szándékkal több nóta már korábban elstartolt, mint például a Venus In Furs a The Velvet Undergroundtól, a This Is A Song For Miss Hedy Lamarr, valamint az elsőnek megjelent Isolation. Most megjött a teljes korong, és belereccsen a fogunk, ahogy nekilátunk átrágni.

Mindenki valaki akar lenni. A hangsúly a valakin van, a figyelem az egri zenekaron. A The Wallkids új dallal jelentkezett, és az első mondatban olvasható cím már önmagában is jelzi, hogy a fiúk – akusztikus kiruccanásuk után – visszatértek a punk-rock stílushoz. Ők így mondják: „egy igazi 90-es évekbeli életérzésű, Green day-es gumipunkhoz!”

The Wallkids

Fotó: Nagy Dénes

Ez a dal a máról szól, és aki értőn hallja, az tudja, hogy ez nem is annyira burkolt társadalomkritika. Nádasi István, alias Gibbon, a zenekar alapító frontembere szerint a mai ember hamis egójáról szól, az álmosoly mögé bújtatott, egymást nem kímélő versengésről.

Ez az élet nem szól semmiről, 

Sajnos kezdhetjük elölről.

Erre azért kíváncsiak voltunk, hogy ha már ezt éneklik, akkor az élet miről is szól, mire Gibbon azt mondja, hogy    ebben a versszakban  csak az  elpocsékolt időről énekel, az időről, amellyel versenyt akarunk futni, csak éppen nem lehet, így aztán, ha az időnket már elpazaroljuk, jön a befejezés. Tiszta filozófia, amikor Gibbon azt mondja, hogy „minden jó, ha a vége jó, de amíg nem jó, nincs vége”, de ez érhető is egy olyan sráctól, aki huszonhét éve tanulmányozza a Védákat, foglalkozik Krisna-tanokkal, és aki  számára az élet körforgás – és a Föld szép hely, de van szebb is.

Ilyen érzés lehet, amikor a nyári forróságban a hűsítő eső arcon rúg. Üvöltünk, éneklünk, pogózunk és táncolunk, ehhez pedig nem kell más, csak öt japán srác, akik tökélyre viszik a metalcore és a post-hardcore fogalmakat. Ők a coldrain (csupa kisbetűvel), ez pedig az új albumuk, a Nonnegative.

Stage, Darling! címmel 10 részes podcastsorozatot indítunk. A beszélgetések kizárólag olyan nőkkel történnek, akik a zeneipar valamelyik területén dolgoznak, akár fénytechnikusként, fesztiválszervezőként vagy énekesként. Első részünk vendége Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója.

Oszkó-Jakab Natália édesanyja orosz, édesapja magyar, és éveken keresztül járt egy harkivi általános iskolába. Kulturális diplomáciát tanult, és a ranglétrát fokozatosan megjárva lett a Művészetek Völgye igazgatója. Korábbi munkáiról és a fesztiválos teendőiről hosszasan mesélt nekünk, a beszélgetésből pedig kiderül:

• egykoron sztárok bébiszittere volt a Szigeten és a Wagner Fesztiválokon

•  mi az, amit megkönnyezett a munkája során?

•  mi okozza a legnagyobb nehézséget a Művészetek Völgye szervezésénél?

• 2013-ban nagy hiánnyal zárt a fesztivál, ekkor vették át a fiatalok a vezetést

• hogyan érintette, hogy 2020-ban a Covid miatt le kellett mondani a fesztivált?

• hogyan ismerte meg férjét, az egykori pénzügyminiszter Oszkó Pétert?

• 7 éves lánya szeretné átvenni a Művészetek Völgyét

• a Kaláka, Harcsa Veronika és Palya Bea is énekelt gyermekének babakorában.

A beszélgetés kitért a szomszédban zajló háborúra is. Oszkó-Jakab Natália elmesélte, hogy azt az ukrajnai általános iskolát, ahova énekig járt, lebombázták. A Stage, Darling! műsorvezetője Réti Nóra, ötletgazdája és szerkesztője Nagy Szabolcs.

Ahány lemez, annyi felütés, de az, hogy egy album úgy kezdődjön, hogy a magányosan hazafelé tartó művésznőt leszólítja az Isten, hogy hé, igyunk meg egy sört, nos, az meglehetősen szokatlan. Regina Spektor – merthogy róla van szó – a Becoming All Alone című dalában vissza is kérdezhetne, hogy Atyám, lenne cigid is? De inkább az érdekli, hogy „miért nem lesznek jobbak a dolgok az idő elteltével?”.

Az oroszországi zsidó felmenőkkel rendelkező, New Yorkban élő művésznő hat év után jelentkezett új albummal, amelyet szinte szétfeszít a vonós hangszerelés és a világ kozmológiai értelmezése. Ironikus balladákat hallhatunk a magányos New York-i éjszakákról, ahol a szupererő nem a Kripton bolygóról származik, hanem a nyíltságból és az őszinteségből.

Azok, akik arra vágytak, hogy nyolc év után végre lemezen is hallják a  Becoming All Alone -t, nos, nekik például jobb lett, hiszen Spektor a dalt már 2014-ben is játszotta egy szál zongorán a New York-i Irving Plazában.

Azt énekli Claudio Sanchez, a Coheed and Cambria énekese az A Disappearing Act című dalban, hogy van, aki olyan létezésben él, ami túlmutat a valóságon, és minden korlátot meghajlít. Ez kb. igaz lehet a Coheed And Cambria új, Vaxis II: A Window Of The Waking Mind című, sci-fi-alapú melodramatikus albumára is, amely egy ötrészesre tervezett koncept anyag második fejezete, és a rend kedvéért dupla lemez.

A Vaxis II: A Window Of The Waking Mind – ahogy a legtöbb Coheed and Cambria-album is – Claudio Sanchez énekes The Amory Wars című képregény sagájának univerzumára épül. Ez egy epikus sci-fi-történet az űrben zajló hatalmi harcokról és egy zsarnoki erők elől menekülő párról. Szóval itt egy nagyképű, végtelenített multimédiás narratíva, amelyből kiderül, hogy nemcsak a világűrben lehetnek a teret szétfeszítő labirintusok, de egy gitárszólóban is.

Az sem baj, ha a hallgatót nem érdekli a bombasztikus űrkaland, hiszen a dalok önmagukban is működnek, nem kell afféle gyorstalpalón kijárni a sci-fi-tanfolyamot. Mert hát kit érdekel, hogy Nia, a Pók nővér és Nostrand, a Lény éppen merre jár a Csillagfeletti Birodalomban, és hogy Vaxis, a fiú a saját elméjébe van-e zárva vagy sem.