Jövőre újra felforgatják a blueszene hazai mesterei és valódi világsztárjai a Duna menti kisváros életét egy hasadóanyaggal működő hazai árammalom anyagi támogatása és a fesztivál megújuló energiaforrása, Gárdai György – Kaktusz révén. Idén viszont még egyszer megünneplik az elmúlt évtizedek legfényesebb pillanatait egy vándorkiállítással összekötött koncerten.

December 3-án, szombaton a 30 éves Gastroblues és a 60 éves Rolling Stones előtt tisztelegve a Stones Sixty Session fellépésével kezdődik az éjfélig tartó buli a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban. Nyolctól a Blues MD-vel veszi át a színpadot Szebényi Dániel, Mike Gotthard, Gudics Martin és Gudics Marcell.

Este tíztől a nap végéig a Best of Gastroblues sorozatban frissen megjelenő albuma apropóján a Tűzkerék xT dübörög.

Mindig zavar támad az erőben, amikor olyanokat olvasunk, hogy apám, hallottad, a Belau új dalában a Massive Attack egykori énekesnője (Mezzazine lemez), Sarah Jay Hawley közreműködik. Persze, ez remek, fontos is, de kicsit olyan, mintha Hawley nélkül az Unimaginable sikere elképzelhetetlen volna.

Márpedig a Belau útja felfelé ível, még mindig a zenit felé tart – harmadik nagylemezükre 2023 őszéig még várni kell –, ám ahhoz, hogy a világon egy 93 ezer négyzetkilométernél nagyobb területen is felfigyeljenek erre a formációra, lehet, szükség van ilyen együttműködésekre.

• Miközben erre a dalra a világ minden szegletében fel kell figyelni. 
• Sarah Jay Hawley hangja pedig tökéletes választás ehhez a dalhoz.

Persze, a Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) azt mondja, hogy zenéjük menedék a mai ember – ők ezt a kifejezést használják: modern egyén – számára, de tény, zenéjük segítségével a „hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet”. 

Unimaginable

Fotó: Belau

Ebben a klipben ráadásul szó szerint, hiszen főhősünk (Szász Júlia, őt sokan A besúgó című filmből ismerik, mások a Nemzeti Színházból) a dal klipjében a vízszínt alól emelkedik a felszínre.

Arról nem is szólva, hogy az Unimaginable sokkal több bármiféle lélekzenénél: tényleg olyan, hogy hallgatása közben mintha körülölelne valami. Valami, ami mindig is részünk volt, csak valahogyan elfeledkeztünk róla. Hátrahagytuk a gyerekkorral, betettük egy dobozba – amit a Belau most kinyitott, mint valami szelencét.  

A kezdésre olyan füst lepi el a Papp László Budapest Sportarénát, mintha Snoop Dogg házibulijában lennénk. A házibuli-hangulat a tömeg nagyságában is tetten érhető, ugyanis az Aréna legnagyobb része le van zárva a Bonobo-koncerten, de ezt egyáltalán nem bánjuk. Mindig ezek a bensőséges hangulatú bulik a legjobbak.

Fotó: Kieran Frost / RedFerns / Getty Images Hungary

A negyed tízkor kezdődő koncert előtt az Analog Balaton csábítja könnyed bulizásra a nagyérdeműt, tőlük a színpadot Poté veszi át, aki továbbhangolja az embereket a könnyed lötyögésbe. A közönségben rengeteg a fiatal, az a korosztály, amely látványra épp érettségire készül, de nagyon sokan vannak, akik akkor voltak ennyi idősek, amikor Simon Green elkezdett nyilvánosan zenélni.

Már Poté alatt is remek a hangulat, de mire a fő attrakció tagjai elfoglalják helyüket a hangszerek mögött, a közönség eksztázisközeli állapotba kerül, amit hamar el is ér, és ezt a koncert végével sem engedi el.

Utazzunk keresztül a kozmoszon – énekli Billy Corgan az Embracer című új Smashing Pumpkins-dalban, amely a zenekar háromrészes, 33 dalt tartalmazó rockoperájának, az Atum: A Rock Opera in Three Acts első részén található. Az ambiciózus vállalkozás a zenekar klasszikus dupla lemezeinek, a Mellon Collie And The Infinite Sadnessnek (1995) és a Machina/The Machines Of Godnak (2000) a folytatása. Mivel a „közeli jövőben játszódó” Atum idáig ismert 11 dala a zenekar minden korszakára utal, helytálló lehet a definíció, az utazás a Smashing Pumpkins zenés kozmoszán keresztül.

Persze, ez már nem olyan bájosan naiv kalandozás, mint a Tonight, Tonight klipje, amely Georges Méliès Utazás a Holdba című 1902-es klasszikus filmjének a felülírása. Corgan tehát ismét utazásra invitál minket. Az Embracer című dalban ugyanakkor Corgan arról is énekel, hogy csak a magányosok veszítenek, és ez részint rá is igaz. Bizonyára a mindent kontroláló, mindenkivel szemben bizalmatlan zenekarvezetőt James Iha, Jimmy Chamberlin és Jeff Schroeder is megpróbálták lebeszélni a Baby Sharkot is önvizsgálatra késztető Hooray!-ről, de aztán a felvétel mégis itt virít a lemezen.

A mélypont ünnepélye

Hasonlóan kellemetlen a The Gold Mask című retró diszkójuk is, így aztán nem csoda, ha a rajongói kommentek szerint az ATUM Act 1 a zenekar mélypontja. Az összkép persze árnyaltabb. A címadó nyitófelvétel ügyes pop-prog felütés, némi Yes- és Rush-hatásokkal és egy nagyképű gitárszólóval, és a Butterfly Suite sem olyan rossz. Persze ha a szintipopos hangzás helyett újrahangszerelték volna a dalokat, és a dobgépek helyett arra használják a zseniális dobost, Jimmy Chamberlint, amire a szerződése szól, akkor máris bentebb lettünk volna.

Hát igen. Akkor a legnehezebb írni egy albumról, ha se nem jó, se nem rossz. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy szimplán unalmas. Színházi közhely – egy volt tanárom kedvenc gondolata –, mely ilyen esetekben többszörösen igaz: az ember legyen baromi jó, vagy totálisan rossz, de semmiképp se legyen középszerű, mert arra senki sem kíváncsi. Most sajnos mégis ez történt. A legújabb, számszerűsítve tizedik stúdióalbuma a kanadai rockzenekarnak – melynek becses neve Nickelback –

A közhelyes, jellegtelen dalok, a saját maguk által féltucatszor felhasznált dallamívek és szövegrészletek, valamint a szimplán, dinamikailag egy helyben toporgó nóták vegyes felvágottja érdektelenné teszi a lemezt, a harmadik dal után nincs kedv továbbhallgatni. Mi mégis megtettük, és itt az eredmény. Ez a Get Rollin’.

Minden hazai rekordot megdöntve egy nap alatt több mint 1 milliószor játszották le Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című dalát a YouTube-on, egy hét alatt pedig több mint 3,2 millió megtekintést produkált. Kétség nem fér hozzá, hogy az óriási népszerűséget elsősorban a szerzemény tartalma generálta, pedig zeneileg, a dal felépítését és ívét tekintve is ugyanolyan zsenialitással bír az alkotás.

Majka és Molnár Tamás

Fotó: Bodnár Patrícia, Papajcsik Péter / Index

A szerzők közül a szöveg gerincét adó részét Majoros Péter jegyzi (ugye mint kiderült, Molnár Tamás elsősorban a refréneknél segített be a dalba), aki erős kritikával szemléli az őt körülvevő világot – egészen pontosan annak azon szeletét, amit Magyarországon tapasztal, és amivel a hallgatók számát, illetve a különböző felületeken megjelenő kommentáradatot tekintve nagyon sokan azonosulni tudnak. Persze így is vannak, akik hibát keresnek a szövegben, hiányolva olyan személyek és mozzanatok említését, amelyeket legalább olyan fontosnak tartanak, mint azokat, amelyeket felfedeztek a sorok között. Pedig az alkotás úgy kerek, ahogy van, ha csak a politikai utalásokat nézzük, áttételesen bizony

Azt énekli Alex Turner, az Arctic MonkeysThe Car című új lemezének címadó dalában, hogy úgy teszel, mintha visszafelé aludnál el. Nos, jól sikerült az alvás, mert míg az álmok bejárták a visszafelé utat az időben, és a hatalmas fesztiválemelvényektől eljutottunk odáig, ahol már olyan kicsik a színpadok, hogy nincs szükség világításra, elég fényt adnak a parázsló Gitanes cigaretták, a Vermona villaorgona és a Selmer erősítő pirosan fénylő gombjai. A The Carral kapcsolatban az a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e olyan eszközökkel kifejezni a rock and roll attitűdöt, amelyben zajt csak a mandzsettagomb ad, ha hozzáér a polírozott mikrofonhoz.

Végül is Serge Gainsbourg is punk volt, csak nem csavarlazítószaga volt, hanem Guerlain kölnit éreztünk rajta. Elképesztő, hogy a sheffieldi kvartett az I Bet You Look Good On The Dancefloor című zakatoló nemzedéki himnusztól eljutott szállodai bárzenék világához, és ez persze csak annak lehet fura, aki nem hallotta a zenekar legutóbbi, 2018-as Tranquility Base Hotel & Casino című nagylemezét, aminek hasonló a hangfekvése, némileg szerényebb kreatív kivitelben. Mert meg lehet ezzel a felülfogalmazott tánczenei koktélos és slágermúzeumos attitűddel szólalni, ott van például Nick Cave & The Bad Seeds 1986-os Kicking Against the Pricks című feldolgozáslemeze, vagy ott vannak Bowie szerepjátékai, de mindkét esetben nagyon erős színpadi személyiségekkel van dolgunk.

Slágermúzeum

És persze Alex Turner zseniális dalszerző, remek énekes, de nem tudja hozni a karizmatikus ripacsot, laza kandúrbandi-zakóban, ahhoz ő túlságosan is civil. Lehet, hogy cool ez a megszólalás, de egy bizonyos életkor felett azért a hazai közönségnek eszébe juthat a Juventus, az Universal és a Volán Rt zenekarok, és mindenki, aki lekísérte az ORI-műsorokban Koós Jánost, Kovács Katit és Bim-Bam Terit. Hogy tovább fokozzuk a bajt: a dalokból hiányzik a szükséges cukorfok, nincs meg bennük az a slágeresség, az a megadásra késztető pátosz és báj, ami ellenállhatatlanná teszi a francia sanzonokat vagy a hatvanas évek olasz slágereit.

Pápai Joci tanúbizonyságát adta annak, hogy nem véletlenül szerepel zenei tehetségkutatók zsűrijében már több éve. Bár az énekes stílusa sokak számára megosztó, most a Mandoki Soulmates új dalában, az Ide tartozunkban megmutatja, hogy egy dal sikerének érdekében képes megtalálni azt az arany középutat, ahol a személyisége is megjelenik, mégsem nyomja el a szám mondanivalóját és zeneiségét.

Az Ide tartozunk egy klasszikus rockballada gyökereit emeli be a soul és a progresszív hatások terébe. Ismerős slágeresség lesz úrrá rajtunk, mégsem unalmas, nincs benne „hallottuk már” érzés. A dal közepén, amikor a hangulat már kezdene megülni, erős dinamikai váltással forgatják meg a hangzásvilágot, ez nem kis izgalmat ad a dalnak. 

Hálás vagyok azért, hogy 25 évvel ezelőtt megalkottuk a Találkozások albumot, és olyan nagy legendákkal fonódhattam össze, mint Somló Tamás, Zorán, Charlie, Cserháti Zsuzsa és Demjén Ferenc. Most pedig csodálatos, fiatal előadóművészeket ismerhettem meg a Magyar Képek kapcsán, többek között Pápai Jocit

– fogalmazza meg Leslie Mandoki az Indexnek eljuttatott közleményben.

A 2022. december 2-án megjelenő Magyar Képek című albumról az Új a szél című dal után – amelyet a Mandoki Soulmates Mező Misivel közösen készített  – ez a második kedvcsináló nóta. 

Dallos Bogi öt év után jelentkezik új albummal.  Az út közepén mély témákat dolgoz fel, személyes történetekbe ad betekintést. A Fonogram díjas énekesnő a lemez mellett izgalmas képi világú klippel is jelentkezik, és ezzel teljesen új oldalát mutatja meg.

„Szeretek albumkoncepcióban alkotni. Az Épp most volt az első lemezem 2017-ben, amit a Budapestre költözésem ihletett. Tinikorom érzelmeit, vibrálásomat, zenei ösztönösségemet foglalta magában, aztán 2020-ban jelent meg a Közelebb EP, ami a 2022-es Az út közepén nagylemez tökéletes előfutára volt” – így vezeti fel új albumának bemutatóját Dallos Bogi.

Dallos Bogi

Fotó: Molnár Dániel

Azt mondja, a dalokban – szerzőtársa Wagner Emil – a sérülékenység, a magabiztosság váltakozása, illetve a történetmesélő dalszövegírás a közös.

Úgy jellemezném ezt a lemezt, hogy kompromisszummentes, érett, a mellőzöttség, szívfájdalom, szorongás, magány, útkeresés, de közben az önfeledtség, fiatalság, szerelem témaköreit járja körül. Aki meg akarja ismerni Dallos Bogi gondolatait, ne azokra a cikkekre kattintson, amelyek arról szólnak, hogy új hajszínem van, hanem hallgassa meg ezt a lemezt. 25 éves vagyok. Sokszor bizonytalan, sokszor magabiztos, sokszor boldog, sokszor szomorú, sokszor sikeres, sokszor sikertelen. Egy érzelmi labirintus vagyok, de haladok az úton, hogy kibogozzam.

Bemutató a Hotel Astoriában

Albumát különleges eseményen, a Budapest egyik legforgalmasabb terén álló Hotel Astoriában mutatta be. A lemezről most meghallgatható a Van tovább című dala, a klipet hozzá Czoller Bence rendezte, de ehhez egy kicsit tovább kell görgetni (olvasni) ezt a cikket.

A Canossa Superhuman Struggle For A Humane Life című albuma a magyar lemezkiadás egyik legkülönösebb vállalkozása, amely úgy indul, mint egy hangoskönyv, úgy folytatódik, mint egy hálaadó mise, majd a túlélés nagy oratóriuma lesz belőle. A zenemű a korábban az A.C.T.U.S.-produkciókat is jegyző Kulcsár Attila Ferenc munkája, amely a sajtóanyag szerint egy történet könyvben és zenében, rákról, gyógyulásról, életről, halálról. Túlélőcsomag azoknak, akik súlyos betegséggel küzdenek, reménytelennek érzik életüket, elvesztették hitüket, vagy nem találják a helyüket a világban.

Váratlan események

A rossz hírek sokszor úgy csapódnak be az életünkbe, mint amikor vidáman beszélgetünk valakivel a kocsiban, majd hirtelen, nagy erővel, a semmiből belénk jön valaki. Ehhez hasonló az is, amikor egy forró nyári napon közlik velünk telefonon, hogy a közeli hozzátartozónknál tumort diagnosztizáltak. Süt a nap, még szánkban a kávé és a sütemény íze, és tudjuk: már semmi nem lesz olyan, mint a kávé előtt, azaz: véget ér egy korszak. Ennél is van rosszabb: amikor egy járni is alig képes idős férfit éjjel hét órán át utaztat a belegszállító, majd amikor reggel megérkezik a klinikára, nincs szék, ahová leülhetne, nincs hely, ahová felakassza a kabátját.

Látja a bulvárújságokat lapozó embereket, akik szintén ott állnak, és akik közül sokan fél év múlva már halottak lesznek. A legrosszabb az egészben, hogy nincs méltósága az élet utolsó hónapjainak, minden a remény megcsúfolásáról szól. Miközben fel sem tudjuk fogni, milyen fizikai és lelki fájdalmakkal jár a betegnek, amikor az áttét a vastagbélből a májon és a tüdőn át végül megérkezik az agyba, hogy felszámoljon mindent, ami emberi. Aki a másik oldalon, tehát az élet oldalán áll, annak egyszerre két világba lesz bejárása, és ezek az évekig tartó folyamatos határátlépések mindenkit felőrölnek a beteg környezetében.

Kulka János Pálmaszív című új albumának bookletjében látható egy sejtelmes, artisztikus fotó: a művész a lemenő nap fényében háttal áll a könyvespolca előtt. Erről eszünkbe jutott egy másik kép: házibuli, szintén könyvespolc, ott áll Kulka János, finoman gesztikulál a szivar- és pipafüstben beszélgető esztéták és írók között, de nem sötét zakó van rajta, hanem fehér Adidas melegítő. Kulka Jánosnak ez is jól állt.

Úgy tudott járni-kelni a hófehér tréningruhájában az írók és filozófusok között, mintha egy milánói szabó öltönyét viselné, és épp beugrott, hogy nyelvész és költő barátjától kölcsönkérje a Gadamer és Derrida mint Celan értelmezői című Richard E. Palmer-tanulmányt, és közben lazán fütyülni kezdi a Te vagy a legjobb dolog a héten című Pa-dö-dő slágert, amit átkötött egy Gilbert Becaud-féle sanzonba.

A szív segédigéi

Kulka Jánosnak nemcsak a hófehér Adidas Originals mackó áll jól, hanem az éneklés is. Akkor is, ha éppen sztrókból gyógyult, így aztán az album hét évig készült, és ugyebár voltak olyan pillanatok, amikor éppen úgy állt a dolog, hogy nem biztos, hogy be tudják fejezni a munkát. De Tövisházi Ambrus zeneszerzővel és Tariska Szabolcs szövegíróval végül elkészültek, ami aztán nemcsak egy album lett, hanem egyben életjel is.

65. alkalommal rendezik meg a Grammy-díj-átadót, amelynek február 5-én a Los Angeles-i Crypto.com Aréna ad otthont. A trófeákért versengő művészeket, albumokat és dalokat szerda este jelentették be.

Fotó: Robert Gauthier/Getty Images Hungary

Beyoncé lett a 65. Grammy-díj-átadó első számú jelöltje kilenc jelöléssel, melyek közül egy kivételével mindet a „Renaissance” című albumáért kapta. Az esélyesek között Kendrick Lamar nyolc, Adele és Brandi Carlile egyenként hét-hét, Harry Styles, Mary J. Blige, Future, DJ Khaled és a producer, dalszerző The-Dream pedig hat jelöléssel szerepel. A rangos zenei díjátadót február 5-én, Los Angelesben tartják, a Crypto.com Arénában, a ceremóniát a CBS Television Network élőben közvetíti, illetve a Paramount+ felületén is megtekinthető lesz majd.

Az elmúlt két évben rengeteg zenészt termelt ki a fiatalok közkedvelt közösségimédia-oldala, a TikTok. Ezek közé tartozik a metál szcénát megújító Scene Queen is. Zenéje ötvözi a metalcore, a hyperpop és a feminista rap elemeket, legújapp kislemeze, a Bimbocore Vol.2, igazi műfajkavalkád.

Hannah Collins, azaz Scene Queen 2020-ban kezdett el egyre ismertebb lenni a TikTokon, ahol leginkább kedvenc előadóiról, zenekarairól és az emo szubkultúráról készített videókat. A lány akkor még önerőből ki is adott egy dalt, de a várt siker elmaradt. Egy évvel később viszont rátalált a Hopeless Records kiadó, amely olyan ismert előadókat segít, mint a Neck Deep, a Pvris, vagy a nemrég nálunk koncertező Sum 41. Scene Queent hamar le is szerződtették, első dala a kiadó alatt, a Pink Rover pedig egyből bekerült a trendelő hangok közé a TikTokon. Áprilisban ki is adta bemutatkozó kislemezét, a Bimbocore-t, és gyakorlatilag új műfajt teremtett.

Elképesztő metalbulit tolt november 14-én a Mammoth WVH, a Halestrom és az Alter Bridge. Bár nem telt meg a Papp László Budapest Sportaréna, a zenekarok láthatóan ugyanannyira élvezték a koncertet, mint a közönség.

11

Alter BridgeGaléria: A tökéletes hangok estéje(Fotó: Szollár Zsófi / Index)

A rocklegenda Eddie Van Halen fiának zenekara tökéletesen indította az estét. Wolfgang Van Halen olyan tisztasággal és technikával énekelt, hogy bárki megirigyelné. A banda az énekes szólóprojektjéből indult, első albumuk 2021 júniusában jelent meg. Mivel egy ennyire friss zenekarról beszélünk, így az is pozitív csalódás volt, hogy mekkora összhang van a tagok között, és az, hogy árad a profizmus a színpadról. Persze ez valójában nem meglepő, hiszen Wolfgang örökölte édesapja zeneiségét. A zenekar koncertje alatt már elkezdett érkezni a közönség, és a végére egész sokan összegyűltek.

Az elektronikus zene egyik kiemelkedő alakja világ körüli turnéján belül érkezik Budapestre, hogy november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában mutassa be érzelmileg eddigi legintenzívebb lemezét.

Fotó: Grant Spanier

Bonobo Fragments című hetedik stúdióalbumján olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O'Flynn és Miguel Atwood-Ferguson. Európai turnéjának előzenekara az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté lesz, de

Az a jó a blues-rockban, hogy mindenki azt képzel bele, amit akar. A Török Ádám és a Rhytm And Blues Branch első, Rabbocska című vinyllemezének borítóján bazaltorgonákat idéző grafikát látunk. Talán azért, mert Török Bácsi (alias: Gyugyó) sokat játszott a badacsonyi Tátika presszóban, még a hippi nyarak idején, és ugye a közelben is vannak bazaltorgonák is, de ezt a cover éppenséggel egy másik, a somoskői bazaltorgona ihlette, mert a lemezt kiadó Kovács László gyerekkorát idézi.

De bizonyára a Rabbocskáról nekünk nem a geológia jut eszünkbe, hanem sokkal inkább a Hideg-meleg szendvics Blues, a bébizés (Hívj fel baby, Bébi, Ne hagyj el Baby című számok) és a Blues délben… És ha akarjuk, még csak nem is Rabbocska a lemez címe, hiszen magát a zenekart becézték így. A jazz-rockban és bluesban abált világban mindenkit becéznek, Török bácsit Gyugyónak, Závodi Janót Zacskónak, Muck Ferencet Mukinak, Zsoldos Tamást Szórakozónak, és Köves Miklóst Pinyónak…

Rabbok legyünk!

És ez csak az egyik felállása a zenekarnak, Játszott még a zenekarban basszusgitáron Kerékgyártó István Füles is, ő akkor került a képbe, amikor Zsoldos Szórakozó Tamás a Blues Bnachból egy blues bandbe távozott, Hobo hívására. Az alapvetően vinyek kiadására szakosodott Moiras Records válogatása azért is fontos eseménye a honi blues-rock szubkultúrának, mert kicsit rendet vágott a rekettyésben, a kisszövetkezetek, kis kiadók világában.

Furcsa, mikor látunk megjelenni egy albumot, amiről szinte minden dalt hallottunk már korábban. Manapság egyre jellegzetesebb, hogy a kislemezek és single-ök az album megjelenése előtt debütálnak, ezzel előrevetítve, hogy mire is számíthatnak a rajongók a lemez egészétől.

A megjelent album népszerűségét igyekeztek felhúzni az utána megjelent kiadványokkal, mikor egy-egy nótát kiemeltek a lemezről – persze akkor is megesett, hogy adott dalok korábban érkeztek. Ezzel olyan előadók mentették meg albumaikat, és törtek világsikerre, mint a Guns N’ Roses: első lemezük, az Appetite For Destruction eladási számai a Sweet Child O’ Mine kislemezes kiadványa után ugrottak meg.

Azóta a népszerűség megelőlegezésére állt át a szakma, a változásnak pedig több oka is van, melyek közül talán legfontosabb az átalakult zenehallgatási szokások. Holly Humberstone korábbi EP-jéről már írtunk egyszer, most pedig megjelent az énekes első teljes lemeze, melyen érdekes mix hallható eddigi anyagaiból egy új szerzemény társaságában. Ez a Can You Afford To Lose Me? című album.

A The Snuts a közösségi médiát célkeresztbe állító Zuckerpunch című dalában elsiratja azokat az éveket, amikor a mobiltelefonok még csak néhány játékot tudtak, és arra kérnek minket, hogy sétáljunk velük emlékezet fájdalmas útján. Nos, nemcsak az emlékezés fájdalmas a glasgow-i zenekar számára, hanem a jelen is, amelyben szerintük felszámolja magát az egykori brit birodalom. Legalább is ez derül ki a Burn The Empire című új albumuk dalaiból.

 Szóval, megéreztünk a brexit utáni Egyesült Királyságba, amely válságot válságra halmoz, és ekkor tűnnek fel a színen a próféták, a politikusok és a popsztárok, akik megoldásokat kínálnak a bűnözés, és a mélyszegénység okozta kihívásokra. A popsztárok szokás szerint a rock and rollt ajánlják, azonban a The Snutsnak még politikai kommentárjai is vannak. Igaz, nem feltétlen a saját gondolataik.

Tüzet viszek

Ott van például az albumot nyitó címadó dal, a Burn The Empire, amely a veterán munkáspárti képviselő Tony Benn híres beszédének szemplingjével indul: Egy művelt, egészséges és magabiztos nemzetet nehéz kormányozni, ezért a hatalmon lévők nem akarják, hogy az emberek műveltek, egészségesek és magabiztosak legyenek. Mert akkor kicsúszna a kezünkből az irányítás.

„Ne add fel, ne hagyd abba, csak lélegezz!” – így kezdődik az A-ha 11. stúdióalbumának, a True Northnak az I′m In című nyitódala. Persze nehéz lenne mindezt nem a zenekarra vonatkoztatni, amely már feloszlott, újjáalakult, hosszabb időkre leállt, a tagok között olyan természetesek a konfliktusok, mint az elpattanó hóláncok a sarkvidék közelében.

Ez a sarkvidéki hely legyen Bodo városa, amely 2024-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. A True North album is már ezt a nagy projektet idézi, amelyről Magne Furuholmen, a zenekar billentyűse azt mondta a sajtóanyagukban: „Ez egy levél a sarkkörről, új versek és új zenék Észak-Norvégiából.” Itt rögzítették ugyanis a lemezt. Mondjuk június 1. és július 13. között eszményi lett volna itt a szokásos éjszakai stúdiózás, ugyanis ebben az időben látható az éjféli nap, de ez nem jött össze, a felvételek ugyanis 2021 novemberében készültek.

Téli rege

True North címmel dokumentumfilm is készült, magának az albumnak is van egy jellegzetes filmzenés karaktere. A természetfilmes hatású, a környezetünkért aggódó filmes megszólalások valójában köszönőviszonyban sincsenek az album intim, belső tájakat bejáró világával, de ez legyen a legkisebb bajunk. Az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül: a True North bár nívós, remekül meghangszerelt munka, komoly kreatív kockázatokat vállal, ugyanakkor nincsenek rajta igazi slágerek.

A Simple Minds frontembere, Jim Kerr szerint a világot leginkább a közlekedés modellezi, azt mondja, hogy a világ A-tól Z-ig halad, majd körbeér, és visszajön újra. Legalábbis ezt vizionálja a Human Traffic című új Simple Minds-dalban, és ez igaz az új, Direction Of The Heart című albumukra is, hiszen a szív iránya például visszavezette őket az album első és az 1978-as glasgow-i fellépésük nyitódalához, az Act of Love-hoz.

Ez a feszültséggel teli poszt-punk dal volt bemutatkozó demójuk első száma, de aztán gyorsan ráuntak, és később már nem játszották. Most, közel 45 év után újra elővették, és megmutatták, milyen lenne 2022-ben. Az egész világ körbe-körbe jár, és visszajön újra – Igen, a Human Traffic egy állapotrajz is egyben, megmutatja a Simple Minds 45 éves karrierjét, amelynek a csomópontja mindig is a szív volt, nem véletlen, hogy a zenekar logója is a megkoronázott szív.

A szív segédigéi

A Direction Of The Heart az év egyik legizgalmasabb visszatérése, semmit nem bíz a véletlenre: már a nyitódal, a Vision Thing is hatalmas stadionrocksláger, benne van minden, amiért a zenekart szerettük. Pedig a felvétel valójában gyászdal, Kerr az apja halála után írta, de nem a gyászt emeli meg, a dal az élet diadalmas ünnepe. És mindezt csak fokozza a részint Doors-hangulatú, szintirockos First You Jump, ami talán még nagyobb sláger lehet. És ki hinné, de a harmadik szám, a már idézett Human Traffic ott folytatja, ahol az első kettő abbahagyta, ráadásul a dalban vokálozik egyet Russell Mael a Sparksból.

Új lemezzel jelentkezik Frenk, aki szelíd, muzikális, de az Abszolút szabadon szövegei alapján komoly fenntartásai vannak a világ jelenlegi helyzetével kapcsolatban. A zenével semmi baja, mivel ő van érte, és nem fordítva. A rádiók épp nem játsszák a dalait, klubok nincsenek, de a lemezbemutató koncert a Magyar Zene Házában lesz. Addig is az Indexen olvassák el, mit gondol ő maga az egészről, és hallgassák meg új számait. 

Most a legújabb lemeze miatt beszélgetünk, de az is érdekes, hogy van. Mekkora a gyereke?

Novemberben lesz tizenegy hónapos.

Bonobo, az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja világ körüli turnéja keretében érkezik Budapestre, hogy november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában mutassa be érzelmileg eddigi legintenzívebb lemezét.

Fotó: Bonobo

„Csodálatos nirvána, pihentető álom” – ezekkel a jelzőkkel illette a The Guardian kritikusa Bonobo Fragments című hetedik stúdióalbumát, amin olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O’Flynn és Miguel Atwood-Ferguson. Európai turnéjának előzenekara az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté lesz, de Budapesten az Analog Balaton is bemutatkozhat előtte – írják a rendezvény közleményében.

Vannak olyan zenekarok, amelyek szinte képtelenek rossz albumot készíteni. Ilyen az amerikai Sleeping with Sirens is, hetedik stúdiólemezük, a Complete Collapse hozza a tőlük elvárt minőséget, bár sok újat nem mutat.

Fotó: Katja Ogrin / Getty Images Hungary

Az emonosztalgia jelenleg nagyon fut itthon és az Egyesült Államokban is. Las Vegasban például nemrég rendezték meg az eddigi legnagyobb nosztalgiabulit, a When We Were Young fesztivált, ahol olyan ikonikus zenekarok léptek fel, mint a My Chemical Romance, a Paramore és természetesen a Sleeping with Sirens is. A banda megalakulása óta a szcéna egyik kedvence, többször játszottak telt ház előtt Magyarországon, és jövő márciusban újra ellátogatnak hazánkba a Don Broco társaságában.

Nem könnyű az egyslágeres sztárok élete. Olyan, mint a fergeteges első éjszaka után a stagnálóan közepes szex. Amikor ezrek jelennek meg a koncerteden azért az egy nótáért, amit ha a fellépés elején lejátszanál, tulajdonképpen el is szivárogna a közönség fele. Néha azt gondoljuk, nem futja már többre, holott ezeknek az előadóknak a java sok nagylemezt is kidob a pályafutása során, csak egyik sem születik olyan remek csillagzat alatt, mint az az egy ominózus nóta.

Elképesztő, amikor rájövünk, hogy az adott előadónak több toplistás slágere is volt, ahogy Psynak a Gangnam Style-on kívül is van jó pár, százmillió nézőt is megugró dala, de Vanilla Ice-nak is fellelni top tízbe kerülő dalát az Under Pressure-kópia mellett. Hasonló cipőben jár Carly Rae Jepsen, akit legtöbben csak a Call Me Maybe után ismernek, holott az énekesnő most jelentette meg hatodik stúdiólemezét, amely egész jóra sikeredett. Ez a The Loneliest Time.

Taylor Swift lett az első előadó, aki a Billboard Hot 100 teljes top 10-es listájának összes helyét befoglalta. Ezzel az énekesnő megelőzte Drake-et, aki tavaly, 2021 szeptemberében egy hétig kilenc toplistás dallal tartotta a korábbi rekordot.

Taylor Swift 2019. szeptember 9-én

Fotó: Dave Hogan / ABA / Getty Images Hungary

Taylor Swift ezzel történelmet írt, ugyanis a Billboard Hot 100 dallista 64 éves történetében ő lett az első előadó, aki a teljes top 10-es listát magáénak tudhatja az Egyesült Államokban – számolt be a hírről a Billboard, akik többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy Swift most már Barbra Streisanddal holtversenyben a legtöbb No 1 albummal rendelkező női előadó.

A Monty Python Gyalog galoppjában van egy jelenet, melyben hullaszállítók azt kiáltják a lakosságnak, hogy hozzák ki a halottakat, majd egy még élő, de már beteg embert is rá akarnak tenni a kocsira, aki azt kiabálja, hogy ő még él, ezért „nem akarják átvenni”, azaz nem fizetnek érte. Bring Out Your Dead – idézi meg Dave Mustaine, a Megadeth énekese a mozit a The Sick, the Dying… and the Dead! című dalban, amely egyben az új lemezük címe is.

Persze ez a zenekar esetében nem is olyan vicces, hiszen a Mustaine a legutóbbi, 2016-os Dystopia című albumuk óta megküzdött a torokrákkal, és szerencsésen felépült belőle, és ahogy mindenkinek, úgy neki is túl kellett tennie magát a koronavírus által okozott kellemetlenségeken. És volt valami, amin nem sikerült túllépnie, ez pedig David Ellefson, a zenekar társalapító basszusgitárosának fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális visszaélése, ami ráadásul a Twitterre is felkerült. Ezt követően elbocsátották a zenekarból.

Végképp eltörölni

Neki már amúgy sem állt jól a szénája, folyamatosan civódott Mustaine-nel, egyszer be is perelte 18,5 millió dollárra, azt állítva, hogy Mustaine jelentős merchandise és kiadói jogdíjakkal tartozik neki. A vádat 2005 januárjában a bíróság elutasította, és öt évvel később Ellefson újra csatlakozhatott a Megadethhez. Viszont Mustaine most lecsapta a magas labdát: bejelentette Ellefson távozását a zenekarból, a már felvett basszusgitárszólamait törölték a készülő albumról, és a Testamentből ismert Steve Di Giorgio vette fel újra.

Örök kérdés, hogy a közönség csak a nagyon egyszerű dalokat kapja fel, vagy az agyas zene iránt is nyit olykor. Mi, zenészek szeretnénk azt gondolni, hogy a belefektetett munka nem vész kárba, az embereket pedig érdekli más is a félszázezredik ugyanolyan zenei alapon túl. Valami kicsit provokatív, valami kicsit egyedibb, valami, aminek a szövegében és a zenéjében van tartalmas munkafolyamat, amibe egy előadó beleöli az érzelmeit, a benső gondolatait, amelyeket őszintén megosztani nem könnyű.

Persze mikor egy zene már súlyosan a progresszív irányba tendál, akkor nem egyszerű a túlgondoltság vonalán innen meglelni a szerencsét, de akadnak még előadók, akik megmaradnak a hallgatható, fogyasztható struktúrában, és nyomnak valami alternatív, valami független, indie vonalat. Épp úgy, mint a Heavy Brains.

A Fran Palermo zenekar dalszerző-frontembere, Henri Gonzo idén indította útjára régóta dédelgetett magyar nyelvű projektjét. A most megjelenő harmadik kislemezt Csoóri Sándor örököseinek felkérésére, a Vecsei H. Miklós fémjelezte Csoóri-szalon programsorozat keretében szerezte.

Fotó: Könczei Kinga

Henri saját bevallása szerint már régóta gondolkodott egy új, magyar nyelvű projekten, a löketet – mint oly sok előadónak – végül a pandémiás időszak adta meg: egy balatoni nyaraló teraszán körvonalazódtak fejében a részletek.

Először versmegzenésítésekkel és dalszövegek fordításával próbálkozott, ebből alakult ki végül saját, magyar nyelvű szövegvilága. Erre rímel a most megjelenő A tenger arca című dal, amely Csoóri Sándor Játék a tenger című verséből ered. Az ötletet Vecsei H. Miklós Csoóri-szalon elnevezésű eseménysorozata adta – ennek lényege, hogy a magyar zenei és színházi élet legfontosabb szereplői zenésítik meg Csoóri Sándor egy-egy versét, gondolatát, esszérészletét.

Rövid kutatás után bukkantam erre a versre, és azonnal megragadott a hangulata, a képi világa. Ritka, hogy valaki ilyen szépen – mintha Márquezt olvasnék – ír körül egy tengerparti élményt és szerelmes állapotot. A dalt első olvasásra akkordozással kísértem. A végleges verzió pedig pontosan az lett, amit első nekifutásra rádúdoltam, csak meghangszerelve

– meséli a zenész.

A felvételt követően jutott eszébe Szinyei Merse Pál Mare azzurro (azaz Kék tenger) című festménye, amelyet a Nemzeti Galéria engedélyével használhattak a dal borítójaként.

Az idén megjelent három kislemezt (TV Hangyák, Záporozó és a most megjelenő A tenger arca) decemberben egy EP, a tervek szerint jövő tavasszal pedig egy album követi.

Elértünk egy furcsa jubileumhoz. Kicsit talajvesztés, ha végiggondolja az ember, hogy nem is tűnik olyan réginek, mikor a rádiók rommá játszották a pop-punkos I Knew You Were Trouble című dalt Taylor Swifttől, most pedig már a tizedik stúdiólemezzel rukkolt elő az amerikai énekesnő. A kettő között elég nagy rádiuszban járt meg stílusokat a klasszikus popzenétől a folkmuzsikán át egészen az elektronikus műfajokig. Ezúttal mégis egy olyan lemezt kaptunk, amely magában egyszerű, gondolatában és történetében mégis ontja a váratlan fordulatokat. Ez a Midnights.

Ha ez a koncertbeszámoló Sting stílusában születne, alighanem most pontot tennénk a végére. Pedig Gordon Matthew Thomas Sumner, vagyis Sting tud ennél mélyebb élményt is nyújtani – amikor szimfonikusokkal lép fel, kifejezetten emlékezetes hangulatot teremt –, de egyvalamit nem lehet tőle elvitatni: mestere annak, amit művel, amit játszik, 71 évesen is képes megtölteni a Papp László Budapest Sportarénát.

Szűk harminc perc kellett ahhoz, hogy Sting megérkezzen saját koncertjére. Persze, előtte is játszott, fellépését a Message In A Bottle című The Police-dallal indította, és mindjárt rá is küldte az Englishman In New Yorkot. Ráadásul úgy tűnt, a közönség képes felvenni a gyorsított tempójú dalok ritmusát, ám Sting, akinek nemcsak dalai vannak, hanem gondolatai is a világ dolgairól, s benne rólunk, emberekről,

14

Galéria: Sting-koncert a Papp László ArénábanFotó: Karip Tímea / Index

Mintha addigra gombolta volna le magáról az utazás fáradalmait, a készülődés rutinját, vagy bármi dolgát, s mutatta meg azt, hogy neki nem csupán dalai vannak – turnéjának címe: My Songs, vagyis Dalaim –, hanem lelke is a zenéhez. 

Sok munka, kevés lélekjáték

Addig mintha túl akart volna lenni az első akkordokon, nyomták az ütemet, zakatolt a Sting-vonat, és koncert közben is csak olykor-olykor állt meg egy-egy állomáson, hogy hagyjon időt arra, hogy vele együtt a dalok is megérkezzenek. Talán éppen ez a koncert egyik legnagyobb tanulsága is: