A lefekvés előtti kötelező YouTube-kör nem várt fordulatot vett, ugyanis ismerős név – ugyanakkor váratlan dal – tűnt fel az ajánlott videók között. Azahriah este tíz óra előtt rukkolt elő egy új számmal: a mariana.árok című szerzeményt azonnal felkapta a platform, és persze a rajongók is. 

Azahriah nem hazudtolta meg önmagát, ismét egy vegyesfelvágottat tálalt az újdonságokra mindig éhes hallgatóságnak. A fele angol, fele magyar dalhoz egy meglepően látványos, a megszokott, realisztikusabb vizuális stílusától elrugaszkodó klip készült.

Emil Goodman videója kicsit retró, kicsit Wes Anderson-hatású, kicsit a Fritz Lang-féle Metropolist idéző és nagyon animációs rövidfilmszerű alkotás. Goodman készítette egyébként az előadó téveszmék, valamint kaotikus egy ház! című dalainak klipjét is.

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról,

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem járt közben kiadó, sem PR-os sem marketinges – legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbeli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• AZL,
• Red Swamp,
• The Criples.

Vigyázz, kész, pánik!

Frissen debütált AZL (Ádám Zoltán Levente) első kísérleti dala, amely a downtempót, az alternatív elektronikus zenét és az atmoszféra hatásokat vegyíti, hogy valami eredetit alkothasson. Az előadó bemutatkozó dala, a mentalexperi érdekes keveréke számos zenei elemnek. Olyan hallgatni, mintha egy végtelen térben veszne el az ember, de mégis valamilyen konzekvens haladást írna le egy kevéssé konzekvens görbén.

Ahogyan az alkotó a hozzánk eljuttatott közleményben mesél daláról, a zenei káoszt a belső zűrzavarral hozza párhuzamba. Az alkotásban megéli legbelső énjének ziláltságát, a pánikot, majd a megkönnyebbülést. Hallgatóként kicsit olyan, mintha egy űreposz katartikus pillanatát írná le, ahol a kiszolgáltatottság és a grandiózus végtelen keveredik.

AZL első dala kellően kísérleti ahhoz, hogy ne lehessen könnyen befogadni – pont annyira váljon ez kihívássá, mint egy másik ember teljes valóját magunkba szívni – de közben történetet ír le. Noha az előadó a káoszt szeretné átadni, a hangokban és effektekben leginkább az jelenik meg, hogy amikor őszintén magunkba nézünk,

Az alkotó első szerzeménye, bár kísérleti és még valamelyest nyers, igazán ígéretes. Amennyiben ezt az experimentális, mégis öncélúságot nélkülöző vonalat viszi tovább – még ha ő belülről mást is érez hozzánk eljuttatott levele alapján –, különleges pontjává válhat az elektronikus zenei szcénának.

Kanye West botrányaiból soha sem elég, hiszen amikor azt gondolnánk, hogy kezdenek lenyugodni a kedélyek, újból lök valami olyat az egykori top selling rapper, ami valakinél kivágja a biztosítékot. Néhány nap leforgása alatt sikerült kiadnia új lemezét – ami csak korlátozottan jelenik meg –, valamint összebalhéznia a sötétség hercegével, Ozzy Osbourne-nal is.

Kanye West 2024. február 2-án Los Angelesben, Kaliforniában

Fotó: Rachpoot / Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

A zenész-producer új albummal rukkolt elő Vultures címen, amiről szerettünk volna egy vaskos kritikát írni, hiszen több szempontból is formabontó. Egyrészt West  nem adott ki nagylemezt  a Donda óta, amely későbbi „folytatásával” egyetemben komolyan megosztotta a kritikusokat és a hallgatókat egyaránt, most azonban nem szólóban, hanem egy szuperduóban rukkolt elő friss zenével.

A formáció, amely a ¥$ névre hallgat, Ty Dolla Sign és Kanye West – vagy csak szimplán Ye – szerelemgyereke. Már egy-két dalt különféle felületeken el lehetett csípni, ezek érdekes ötleteket vetítettek elő, de kimondottan vártuk, hogy a friss lemezbe belemélyeszthessük a fogunkat. Azonban jött a feketeleves.

Az ember abból farag rímet, amiből tud, ami az életének a veleje, ami az övé, amit jobban ismer bárkinél – minden más csak klimpírozás a szavakkal. Itthon fel-feltűnt időnként néhány olyan rapper, aki azt a tobzódó nyomort feszegeti, ami körülvesz bennünket. Olyanból azonban már kevesebb akad, aki ezt párhuzamba állítja a belső nyomorral – nem közhelyes módon –, és mindkettőben megmutatja, meddig lehet elsüllyedni.

Fotó: Pogány Induló / youtube

Megjelent Szirmai Marcell, alias Pogány Induló új lemeze, amelynek szimplán annyi a címe: Vagy Mindent Vagy Semmit. Rappelni lehet érzelemből, értelemből, technikából és stílusból is, de az ágazat – talán túlzás nélkül – aranykorának kezdete, a Death Row Records óta tudjuk, hogy igazán egy dolog számít. Teljes testtel, elmével és hévvel mögéállni valaminek, ami azonos velünk, amit igazmód tudunk közölni, amivel átszakítunk bármilyen falat, állítsa azt az élet, a család, a banda vagy a társadalom.

Félreértés ne essék, nem az egón van a hangsúly, hanem azon, ahogy az élet különféle aspektusai hatnak ránk, ahogy a környezetünk mozgatja az önmagunkról alkotott képet. Ezt tépi darabokra, új lemeze pedig kaput nyithat egy friss, mai, mégis a gyökerekhez kötődő, erőteljes magyar rapnek, ami kinő az underground sötét színpadairól, és felépít egy olyan közeget, amire generációnként talán ha egy példa akad.

Új dallal jelentkezett JXDN, azaz Jaden Hossler, a Z generáció körében népszerű előadó. A When the Music Stops a fiatal zenész második nagylemezének előfutára.

A TikTokon 9,1 millió követővel rendelkező srác 2020 óta megállás nélkül adja ki dalait. A Blink-182 dobosa, Travis Barker rögtön az első single-je után szerződtette saját kiadójához, a DTA Recordshoz, így a fiú már karrierje elején lehetőséget kapott a fejlődésre. Amellett, hogy debütalbumán rögtön egy Machine Gun Kelly feattel nyitott, a rap és pop-punk szcénában is aktívan jelen lévő MGK turnéjának több állomásán melegítette be a közönséget.

A friss anyag, a When the Music Stops akusztikus alkotás, súlyos mondanivalóval. Hossler mindig is nyíltan beszélt a mentális egészségével kapcsolatos problémáiról, két öngyilkossági kísérletéről, amik zenei karrierjének kezdetéhez vezették, valamint drogproblémájáról, és rövidebb elvonókúráiról is. Ezek a meghatározó élmények inspirálták az új single-t is.

A megjelenés dátuma nem véletlen, 2024. 02. 08. az előadó 23. születésnapja, ami fontos fordulópont számára, hiszen nehéz életszakaszból lábalt ki.

Életem zenéje végre újra szólni kezdett, és alig várom, hogy mindenkinek megmutathassam, hogyan is szól

– fogalmazott a fiatal tehetség, a Magneoton közleményében.

Hossler nyárra kitűzött albuma is a DTA Records gondozásában érkezik majd, az énekes művészi döntéseiben pedig továbbra is Travis Barker teljes támogatását élvezi. Az új track producerei maga Barker és Brian Lee voltak – 

A Kula Shaker hetedik, pszichedelikus prédikációkkal teli stúdióalbuma, a Natural Magick maga a boolywoodi britpopesküvő, amit egy technicolor indiai musicalen nézhetünk végig. Aki azt hiszi, hogy a rózsaszín és sárga színekben játszó vinylkorong üzeneteit akkor értheti meg, ha az Ortofon lemeztűjét lecseréli egy kihegyezett füstölő szárára, az téved. És nincs az a varázstükör sem, amit a forgó lemez mellé téve megpillanthatnánk négy elefánt ormányát, amik szvasztikát formáznának, vagy éppen egy elveszett Kipling-regény címlapját. Kétségtelen, hogy a Kula Shaker ellenkultúrákban gyökerező, George Harrison-féle India-mániája kicsit olyan, mintha egy Austin Powers „Beatles a jóginál” című kimaradt jelenete lenne negyven percben lezenélve. Kicsit bonyolult?

Lélektől lélekig

Szerencsére a zene nem az, amiket hallunk, azok csak jól megírt, villanyorgonára és The Kinks-féle ősrockra komponált, hipnotikus rave-mantrák. Maga a kazetta (mert az album kazetta formátumban is megjelent), világoskék színű, ami meglepően jól passzol a kiadvány tasakjának sárga és pink színvilágához. A Natural Magick a 2022-es 1st Congregational Church Of Eternal Love And Free Hugs folytatása, és ennél is örömtelibb, hogy visszatért Jay Darlington billentyűs, vagyis 1998 óta először játszik újra együtt az eredeti felállás. És persze feltehetnénk azt a kérdést is, hogy mi, magyarok miért maradtunk ki a Kula Shaker-féle spirituális happeningekből, nekünk miért nincs meg úgy a zenekar, ahogy a briteknek?

Síva vigad

Talán azért, mert a zenekar vezetője, Crispian Mills még a második albumuk megjelenése előtt tett néhány meggondolatlan kijelentést a horogkereszt ősi indiai kultúrában gyökerező misztikus hatásáról, amit, ahogy kell, azonnal félreértett a brit sajtó, és sokan el is fordultak a zenekartól. Mills hiába kért bocsánatot, és látta be, hogy a horogkereszt reménytelenül a nácizmushoz kötődik, hiába ítélte el a szélsőjobboldali ideológiát, hiába tette hozzá, hogy megveti az antiszemitákat, már csak azért is, mert a nagyanyja is zsidó, hiába állt ki a béke, a szeretet, a nagylelkűség mellett, az ügy megtörte a zenekar lendületét, és mivel hetente tucatnyi új zenekart kellett bemutatni a New Musical Expressben, a Kula Shakerre – legalábbis a kontinensen – kevesebb fény jutott.

David Byrne arról fantáziál a Dream Operator című Talking Heads-dalban, hogy minden álomnak van neve, és a nevek visszaidézik, elmesélik az álmokat. De szerinte az is lehet, hogy mi, hallgatók csak álmodjuk ezt a dalt, és hogy mi vagyunk az álom üzemeltetői.

Viszont, ha felébredünk, akár el is mehetünk egy lemezboltba, és megvehetjük felújított hanggal, meggypiros vinylkorongon az 1986-os keltezésű, True Stories című Talking Heads-albumot, amelyen megtalálható az előbb idézett Dream Operator című, fájdalmasan szép dal, és még olyan kapitális slágerek is, mint a Love for Sale, a Wild Wild Life vagy a Radio Head. Utóbbiról nevezte el magát minden idők egyik legjobb indie-rock zenekara, a Radiohead is.

Beszélni nehéz

Persze a Dream Operator félrevisz, mert a True Stories nem zenés álomfejtés, hanem nagyon is igaz történetekre épülő projekt, amely nemcsak album, hanem film is. Az album a fogyasztói világ kritikája, maga a film is többek között bulvárlapokból szemlézett sztorikra épül. Ebben a világban mindenki teszi a dolgát, dolgozik a gyárban, vásárol a plázában, majd leülnek a tévé elé.

A filmben a legtöbb dalt a színészek éneklik, az albumon azonban Byrne hangját halljuk. A True Stories persze igazi Talking Heads-sorlemez. Az album alapbölcsessége – a fogyasztói társadalomban az áruk helyettesítik a lelki kielégülést – még a popban sem új ráeszmélés, hiszen a The Rolling Stones már a Satisfactionnel ráfordult erre az üzenetre.

Az igazat mondd!

Viszont a Talking Heads felépített a fogyasztáskritikára egy következetes koncepciót, játékfilmet gyártott hozzá, Byrne rendezésében. A Love for Sale például tele van reklámokból idézett szlogenekkel, használati utasításokkal: Nyomd meg a gombomat. A pirítós felugrik.

Szerencsére a zene nem ilyen egyszerű. Néhány dal puritánabb, poposabb, mint a Little Creatures (1985) felvételei, ugyanakkor mégis burjánzóan gazdag a zenés szövete. Inkább azt mondhatnánk, hogy a True Stories az életmű szintetizáló gyűjteménye, a Wild Wild Life beidézheti például az 1977-es Pulled Upot, míg a Dream Operator a szintén az első lemezen megtalálható Happy Dayt. A korong annak ellenére is a Talking Heads egyik legemlékezetesebb albuma, hogy Byrne megbánta, hogy a projekt szponzorainak nyomására a saját énekhangjával adta ki.

„Száműzzél most minden egyéb gondolatot. Hagyd, hogy környezeted, a világ semmivé váljék. Legjobb, ha becsukod az ajtót” – olvashatjuk Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényének első oldalán. De mi köze van ennek a The Coral egykori gitárosához, Bill Ryder-Joneshoz?

Nos, a Royal Liverpool Philharmonic közreműködésével készült If című, 2011-es bemutatkozó szólólemeze egy képzeletbeli filmzenealbum volt, amit Calvino kulcsregénye ihletett. Amikor Ryder-Jones Iechyd Da című új albumát hallgatjuk, akkor sem kell mást tennünk, mint hagyni, hogy a világ semmivé váljék. Már csak azért is, mert a szelíd szellemességgel elkészített kamara-pop album a végén úgyis összeáll egy képpé.

Ha egy téli éjszakán egy zenész

Ahogy beköszön Calvino a Ha egy téli éjszakán egy utazóban, és ellát mindenféle tanáccsal, úgy köszön be Ryder-Jones is, hiszen már maga a lemez címe is üdvözlés. A Iechyd Da walesi nyelven annyit tesz: Jó egészséget! Ezt felfoghatnánk ironikusan, hiszen az album egyben a mentális betegségek térképe, de higgyünk az optimizmusban, a reményben, még ha a lemez a remény igen sajátos változata is.

A Iechyd Da akusztikus esztétikája percek alatt elvarázsolja a hallgatóját, a legreményteljesebb dolog, amit a The Coral egykori társalapító gitárosa valaha is csinált, miközben minden pátosz, derű és dagályos vonós hangszerelés mögött ott van a napsütötte melankólia is.

Erőt, egészséget!

Neki sem volt könnyű, gyerekkorában szemtanúja volt annak, hogy idősebb testvére életét veszítette egy sziklaomlásban. Ryder-Jones a 2015-ös, szívszorítóan szép Daniel című dalában énekelte meg a tragédiát (Daniel az óceánhoz tartozik / Egy csepp az óceánban... Egy, a millió tragédia közül). Ezt a veszteséget máig nem tudta feldolgozni, ahogy a tüneményes, vintage-pop The Coral sikereit sem.

A depressziója és a pánikrohamai miatt akkor hagyta ott  zenekarát, amikor az öt top 10-es albummal és a Mercury-jelöléssel abszolút a csúcson volt. Ryder-Jonest inkább nyomasztotta, mintsem motiválta a siker, jobban érdekelték a vonós hangszerelés lehetőségei, mint a tévés show-kban való szereplések, így aztán a magányos alkotói létet választotta.

A súlyos elmék, túllépve súlyos szokásaikon, ezúttal valami igazán könnyedet hoztak el a közönség számára. Minden rossz szóvicctől függetlenül a Heavy Brains új albuma, a Tanult módszerek igazán érdekes, slágeres, lendületes lemez, amely bizonyos pontokon olyan előadók zeneiségét keveri, mint a Wellhello, vagy a korai Edda Művek. Furán hangzik, ugye?

Talán az is, de a végeredmény annyira a legjavát használja minden irányzatnak, hogy nem érheti szó a ház elejét. Katyvasz helyett igényes hibridet kapunk, amelynek a középpontjában – eddigi kiadványaiknál is százszor erősebben – a szintipop áll, amelyet alternatív zenei elemekkel és itt-ott dögös rockmuzsikával fűszereztek.

amelyek közül a megjelent lemez csupán az első. Az ország számos pontján bukkannak fel, érdekes előadókkal lépnek majd egy színpadra, és ez csupán az, amiről előre beszámoltak. Hogy miként jön ehhez a forró víz? Mindjárt mondjuk!

A „Saviors” című új Green Day-album borítóján a 15 éves Paul Kennedyt látjuk 1978-ban, a nyugat-belfasti zavargás idején, amikor is egy égő autó mellett állva követ készül dobni az angol rendfenntartókra. A már hatvan pluszos Kennedy nemrég azt nyilatkozta a irishcentral.com-nak, hogy az unokahúga említette neki, hogy híres lett, mert rajta van egy lemez borítóján, de mint kiderült, sosem hallott a Green Dayről. Meghallgatta néhány dalukat, és csak ennyi mondott róla: punkzene, jó. Annak jártunk utána, hogy tényleg punk zenét hallunk-e, és hogy tényleg jó-e.

Napok romjai

Paul Kennedy a hetvenes évek végén főleg a The Jamet bírta, amit nem hallunk ki a Londonban és Los Angelesben felvett albumból, viszont minden mást igen. Például az Oasist (Goodnight Adeline), a Pixiest (Bobby Sox), a Beach Boyst (Corvette Summer). Jogos a kérdés: tartalmaz-e az album nyomokban punkot? Talán némi Ramonest, de ez is elhanyagolható. Ennél fontosabb, hogy a zenekar nem győzi hangsúlyozni: a „Saviors” az 1994-es Dookie és a 2004-es American Idiot folytatása, a trilógia záródarabja. De hol vannak már a Dookie kamaszpanaszai vagy az American Idiot politikusokat szőnyegre állító bírósági thrillere? Megtudhatjuk ugyanakkor, hogy ma már mindenki alszik, de senki sem álmodik (Saviors), és Amstrong egy elemmel működő robotnővel szeretkezik (Living in the ’20s).

Jönnek a mentők

Ha nagyon akarjuk, belemagyarázhatjuk azt is, hogy a címben („Saviors”) látható macskaköröm utal Bowie 1977-es, „Heroes” című legendás albumára is, ahol idézőjelként értelmezhetőek maguk a „hősök”, ahogy szintén némi iróniával kell kezelnünk a „megmentőket” is. A Green Day ezúttal is sokat markol, miközben bőven elég lenne, ha Billie Joe Armstrong úgy tartaná a kezét, hogy lefogjon egy e-mollt vagy egy A-dúrt. Nem ez az első, „vissza az alapokhoz” szlogennel eladott Green Day-lemez, a 2016-os Revolution Radiót is így reklámozták. Most a kerek évfordulók, a 30 éves Dookie és a 20 éves American Idiot kapcsán térünk vissza a gyökerekhez.

Magányos tinédzser voltam, rózsaszín szegfűvel, kisteherautóval – meséli Don McLean 1971-es American Pie című nagy nemzeti tablójában, és erre a dalra utal a The Vaccines Pick-Up Full of Pink Carnations című új albumának címe is. Persze az egész sokkal nagyobb szőttes, hiszen maga az American Pie is utalások hálózatából áll, a rózsaszín szegfű motívuma eredetileg Marty Robbins A White Sport Coat (and a Pink Carnation) című 1957 countrydalában bukkan fel. A nyugat-londoni The Vaccines szerzeményei azonban közel sem olyan bonyolultak, mint a 8 perc 42 másodperces American Pie, hiszen jórészt a volt barátnőkkel megesett sztorikat taglalják, így legalább nem kell megfejteni semmit.

A nap, amikor a zene meghalt

A The Vaccines épphogy csak karcolja mindazt, amiről az American Pie valójában szól. A londoni srácok nem foglalkoznak például a társadalom mély kulturális változásaival vagy a rock and roll ártatlanságának elvesztésével. A The Vaccines komoly terheléses támadást kapott, hiszen a zenekart elhagyta két meghatározó tagjuk. Először 2016-ban Pete Robertson dobos, és tavaly tavasszal Freddie Cowan társalapító gitáros, mégis úgy tűnik, a zenekar erősebb, mint valaha. Ennyiben talán mégsem véletlenül idézik meg az American Pie-t, hiszen annak leghíresebb sora, a nap, amikor a zene meghalt utalhat a távozó zenésztársakra. (Don McLean dala eredetileg azt az 1959-es repülőgép-szerencsétlenséget idézi meg, amelyben életüket vesztették a klasszikus rock and roll sztárjai, Buddy Holly, The Big Bopper és Ritchie Valens.)

Süti, nem süti

Maradjunk annyiban, hogy az American Pie afféle kiábrándulás a nagy generációs illúziókból és az amerikai álomból, és ez a maga kedvesen naiv módján áll a The Vaccines új lemezére is. Amikor 2011-ben megjelent a What Did You Expect From the Vaccines? című bemutatkozó albumuk, mindenki azt várta tőlük, hogy megmentik a gitárcentrikus indie-popot, és generációs kapaszkodót adnak azoknak, akik épp feloldódni készültek az EDM és laptop hiphop semmitmondásában. A mentőakció csak részben sikerült nekik. Igaz, hogy a debütáló albumuk az Egyesült Királyság legkelendőbb bemutatkozó lemeze lett 2011-ben, és mind az öt albumuk a top 5-ben nyitott; de hiába adtak el több mint kétmillió albumot, a 2010-es évek megváltozott zenei klímája miatt a The Vaccines inkább brit jelenség maradt.

Hűvös, őszi hangulattal jelentkezik új lemezén a Magashegyi Underground. Mostani albumuk az első nagyobb hangvételű kiadvány a 2020-as Titkos életem óta. Noha a lemezen elsősorban a drámai, letargikus pillanatok dominálnak, néha azért megjelenik a „napfény” egy-egy dalban, ami érdekes érzelmi hullámzást ad a korongnak.

Az új lemez kapcsán feltettük kérdéseinket a zenekar énekesnőjének, Bocskor Bíborkának arról, miként látja a csapat és általában az underground zene jelenét és jövőjét; honnan inspirálódtak a dalok, miket érez a lemez legnagyobb erősségének vagy épp gyengeségének.

A bejelentés hivatalos, a sötétség hercege nem turnézik többé. Felesége, Sharon Osbourne erősítette meg a hírt. A Far Out Magazin értesülései szerint erre Ozzy Osbourne egészségügyi állapota miatt kerül sor. Noha hangja még nem ment tönkre, a Parkinson-kór, amiben szenved, ellehetetleníti, hogy ismét hosszabb útra keljen.

A hangja továbbra is teljesen rendben van. Valamint folyamatosan énekórákat vesz szabadidejében. Még ha nem is szereti valaki a zenéjét, nem lehet nem szeretni Ozzyt

– fogalmazott felesége.

Ozzy Osbourne a World Music Theater Tinley Parkban, Chicago, Illinois állam, 2000. augusztus 20-án

Fotó: Paul Natkin / Getty Images Hungary

Sharon Osbourne ennek ellenére azt is elmondta, rocksztár férje nem hagyja búcsú nélkül rajongóit, ezért két utolsó koncertet még terveznek. Ennek a részleteiről is mesélt.

Amikor a Ponyvaregény egyik jelenetében Jules (Samuel L. Jackson) és Vincent Vega (John Travolta) vizitel az albérletező srácoknál, Jules megkéri a „tépett hajút”, mesélje el, hogy hová dugták az árut. Az eredetiben Flock of Seagullsnek nevezi, ami utalás az A Flock of Seagulls zenekar énekesének, Mike Score-nak a hülye frizurájára.

A „tépett hajút” gyorsan kivégzi Jules, és majdnem ilyen gyorsan ért véget a liverpooli szinti-rock banda karrierje is. Pedig az 1982-es bemutatkozó albumuk a new wave-es poszt-punk zsáner egyik legjobban sikerült mutatványa. És most megjelent az album remasztizált, úgynevezett „transparent orange vinyl” formátumban, azaz átlátszó, narancsos korongon, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. 

Sirálysziget

A lemez része a magyar popkultúrának is, a Magyar Televízió 1985-ben több reklámszpotban is népszerűsítette a Planetárium Lézerszínházát, és ehhez az A Flock of Seagulls Messages és az I Ran dalait használta fel, és még az sem biztos, hogy fizettek érte jogdíjat. Ha a reklámok könyörtelenül erős rotációjára gondolunk, talán azt is kijelenthetjük, hogy bizonyos fénytörésben az A Flock of Seagulls volt a legnépszerűbb brit újhullámos banda Magyarországon, 

Igen, a magyar popnak vannak különös rejtekútjai, például az United Balls Pogo In Togo című ska ritmikájú klipjét elég volt csak egyszer leadnia Juhász Elődnek a Zenebutikban, hogy aztán a Neoton átdolgozásában felkerüljön a Top Hits '83 című válogatásra, közvetlenül a Sandokan főcímdala mellé.

Az ész a fontos, nem a haj

Az A Flock of Seagulls sokak számára afféle ahaélmény, hogy tényleg, ismerős az a néhány taktus a napfényes nyolcvanas évek közepéről. Miközben a zenekar megérdemli, hogy elidőzzünk a bemutatkozó albumuknál, ami annyira proto new wave, annyira a kor hangja, hogy bizonyára feltűnik majd egy netflixes krimi főcímében is.

Az 1982 áprilisában megjelent lemezen hallhatunk öt zseniális new wave felvételt (Modern Love Is Automatic, Messages, I Ran, Space Age Love Song, You Can Run), és fel is soroltuk a teljes A oldalt. A B oldal erőssége a kislemezsláger Telecommunication, illetve a D.N.A. című instrumentális dal, utóbbiért 1983-ban Grammy-díjat kaptak. A D.N.A. majdnem olyan önmagán túlmutató, emblematikus megszólalás, mint a New Order Blue Monday című ikonikus felvétele.

Színészlemezeknek is megvan az életciklusuk, van, amelyik addig forog a lejátszókon, hogy körbeteker egy korszakot, és onnan már a lemez tárolja a hívószavakat. Aztán vannak olyan remek színészalbumok, amelyek úgy tűnnek el, mint a félházas előadások, amelyeket a huszadik este után az igazgató úgy vesz le, mint egy lemezt. Nincs mese, az etalon színészalbum Udvaros Dorottya Átutazója, amely valami olyan helyett született meg, ami hosszú időre eltűnt az országból. 

Szükségünk volt tehát egy dívára, aki ezt értelmezni tudta, egy alternatív Karádyra, mert díva kell. Honty vagy más, de kell. Nem voltak igazi, elérhetetlen underground díváink, de aztán jött Udvaros Dorottya, és tökéletesen eljátszotta a szerepet.

Tízes számkör

A színészlemezek most is hiányokat fednek el, ahogy Für Anikó vagány, könnyed indie-popos albuma is, a Für For Ten. A lemez olyan hangot szólaltat meg a honi popban, ami nálunk sosem volt igazán népszerű, amit Heather Nova és KT Tunstall fejlesztett tökélyre, de említhetnénk meredekebb megszólalásokat is, Fiona Apple-t vagy Regina Spectort például.

Lehet, hogy vannak olyan huszonéves előadók, akik a klipjeikben úgy tudnak keresztülmenni a nyikorgó parkettás nappalin a bezuhanó nap fényében, apu kinyúlt pulcsijában, pirosra festett körmökkel, ahogy kell. Vagy a tíz évvel idősebb pasijuk fehér ingében úgy isszák a kévét, ahogy azt Roman Polanski elképzelte, amikor először megpillantotta Sharon Tate-et. Ez a zsáner sosem volt meg itthon.

Mi jut eszedbe az énekesnőről? 

Für Anikónak viszont elhisszük, hogy gőzölgő kávéja mellől előkap egy csehszlovák dobozgitárt, és megzenésíti barátaival, Hrutka Róberttel, Jamie Winchesterrel és Fekete Györggyel a 2020-as éveket. Új albumán nincs semmi póz, mesterkéltség, kábítás, és pont az benne a jó, hogy olyan természetes és közvetlen, mintha nem színészlemez lenne, hanem egy megzenésített podcast, amelyben az életéről, a gondolatairól vall. És az sem baj, hogy a közreműködőkről nem zenekar, hanem alkalmi színtársulat jut eszünkbe, mert hiába vannak itt fickós blues-ok, lendületes hard rock kíséretek, a rock and roll csak keret, egy forma, amivel Für Anikó ezúttal is ügyesen játszik.

„Még mindig királynő vagyok, a Chanel táskák még mindig lengenek” – mondja Nicki Minaj Barbie Dangerous című raphadüzenetében, és a szakma íratlan szabályai szerint beszól mindenkinek, aki kétségbe vonná a jogát az uralkodáshoz.

De nézzük, mit hozott ezekben a bizonyos Chanel táskákban? Nos, a Pink Friday 2 című új albumát, amely a 2018-as, önmagát megkoronázó Queent követi. A Pink Friday 2 természetesen folytatása a művésznő 2010-es Pink Friday-ének. Ha valami második rész, az biztosra akar menni, ráül a brandértékű sikerre, de arról is árulkodik, hogy az alkotó nem bízott magában teljesen. És van némi feszültség is abban, hogy azt mondja Minaj a konkurenciáról: „nem veszélyeztetnek a gyenge ribancok”, mégis a legsikeresebb albumának címe mögé bújik.

Ha jön a péntek

A Pink Friday című lemezzel 13 éve Minaj azonnal az első ligába került, és sikerült is tartania a pozícióját, miközben anya lett és elvesztette édesapját. Persze ettől még megy a kötelező rongyrázás, a dalokban a művésznő annyi luxusmárkát sorol fel, mint Bret Easton Ellis az összes regényében, szóval egyszerre szeretne utat mutatni a „csajsziknak”, de közben a lemez nem más, mint egy éves vagyonnyilatkozat. 

A nyitódal, az Are You Gone Already Billie Eilish 2018-as When the Party's Overjének mintájával indul, de a 41 éves művésznő nem Ellis korosztályát szólítja meg. A dalban elsiratja édesapját, akinek nem volt lehetősége megismerni az unokáját, mert halálos közlekedési balesetet szenvedett.

Nőerőmű

Az album tehát érett, felnőtt munka, talán a hetven percével hosszabb is a kelleténél, de Minaj ügyesen hozza a tőle már megszokott karaktereket, identitásokat, talán csak a létszám feletti hangminta lehet zavaró. Könnyen felismerhető a Red Ruby Da Sleeze-ben a Lumidee Never Leave You (Uh Oooh, Uh Oooh) című 2003-as slágere, de a Pink Friday Girlsbe pimaszul ott fodrozódik Cyndi Lauper klasszikus diszkóslágere, a Girls Just Want to Have Fun. Hosszan sorolhatnánk még a mintákat, ami kevésbé szerencsés attól az előadótól, aki énképe szerint a rap királynője. Persze a szemplingezés kötelező egészségügyi gyakorlat a hiphopban, no de ennyi?

Visszatért a lila hajú lány, és új történetekkel melengeti meg a hallgatóság szívét. A Herself legújabb albuma a Vihar volt címet viseli, utalva az élet azon viharaira, amelyeken az elmúlt időszakban lendültek túl a zenekar tagjai.

A Bakos testvérek által indított banda sok átalakuláson esett át az elmúlt években, tagcseréken és zenei irányváltásokon egyaránt, mire első nagylemezük megjelent 2024. január 10-én. A csapat mára megtalálta azt az egyensúlyt, amely az élő hangszeres és az elektronikus alapok, eszközök között félúton van, amellyel a leginkább tudnak azonosulni zeneileg. Az együttes a saját stílusirányzatában különleges színfolt a magyar zenei palettán.

Noha korábban már jelentek meg előzetesen kiadványok – amelyek részét képezik a most debütált nagylemeznek –, számos vadonatúj dal is hallható, amelyek izgalmas alkotóelemei lesznek annak a zenei vegyületnek, amit egy Herself-koncerten szippanthat magába a hallgatóság. Hogy pontosan melyek ezek a dalok, azt rögtön mondjuk.

Január 19-én ad koncertet az A38 hajón a Lead Zeppelin fennállásuk huszadik évfordulója alkalmából. Európa egyik legjelentősebb Led Zeppelin tribute zenekara anno 2003-ban állt össze az eredeti csapat híres gitárosa, Jimmy Page tiszteletére, aki rá következő év elején ünnepelte hatvanadik születésnapját.

Fotó: Lead Zeppelin / Facebook

A dupla jubileum idén sem marad el, mivel a csapat az A38 hajón tartja meg ünnepi koncertjét. A zenekar számos ismert zenésszel lépett már színpadra közösen, és ezúttal sem lesz ez másképp. Hogy pontosan kik lesznek az idei meglepetésvendégek, azt a zenekar hozzánk eljuttatott közleménye nem részletezi, de korábban olyan alkotók is megfordultak a banda fellépésein,

A 2017 óta változatlan, négytagú csapat – Sipeki Zoltán (gitár), Körmendi Roland (ének), Vörös Gábor (basszusgitár) és Gerdesits Ferenc (dob) – mindig igyekszik az anyazenekar legikonikusabb pillanatait felidézni, miközben olyan dalokat is listára tűznek, amelyek rég elfeledett gyöngyszemek, ráadásul idén egy különleges társzenekar is párosul hozzájuk.

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról,

Fotó: Imre Fia Imre Facebook

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem járt közben kiadó, sem PR-os sem marketinges – legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbeli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• Audioshake,
• Imre Fia Imre,
• Liana.

Lehet, hogy Trevor Horn találta ki a nyolcvanas éveket, de az is lehet, hogy csak megjósolta, mi fog történni majd abban az évtizedben. Például, hogy a videó megöli a rádiósztárt. Ez igaz lett, hiszen a nyolcvanas évek elején elindult Music Television végre is hajtotta a mestertervet.

És hogy beteljesüljön az 1979-es prófécia – amit Horn zenekara, a Buggles fogalmazott meg a Video Kill The Radio Starban – a Music Television e dal klipjével debütált 1981-ben.

Hogy Trevor Horn szólóalbuma, az Echoes: Ancient & Modern szól-e ekkorát, kétséges, de nem is ez a célja. Sokkal inkább a szoborállítás, amelyhez Horn elkészített egy kísérőprogramot, egy lemezt, amelyen megmutatja, hogy mit tud kezdeni a különböző zsánerű popdalokkal.

A jövő elkezdődött

Ezt csinálja 1980 óta, amikor is felesége, Jill Sinclair azt mondta neki: művészként másodosztályú lesz, de producerként lehet a világ legjobbja. Énekelt a Yesben (miután Jon Anderson és Rick Wakeman is távozott), és társalapítója volt az elektro-pop Art of Noise-nak. De a leginkább mindenki úgy emlékszik rá, mint akinek meghatározó szerepe volt a nyolcvanas évek elektronikus pophangzásának kialakításában.

Horn összerakott egy stúdiót, amelynek a lelke egy Roland TR-808 dobgép, egy Minimoog és egy Fairlight CMI digitális szintetizátor volt. Horn az utóbbi géppel ismerkedve felfedezte, hogy mire képes a digitális sampler, amivel óriási hatást gyakorolt a globális pop fejlődésére.

Trevor Hollywoodba megy

Producere volt az ABC 1982-es sikerlemezének, a The Lexicon of Love-nak, de ő készítette a Sex Pistols egykori menedzsere, Malcolm McLaren Duck Rock című albumát is, amelyen az első brit hiphopfelvétel, a Buffalo Gals hallható. (Ezt a számot idézi be Eminem a Without Me című slágerében.)

Majd Horn megalapította a ZTT lemezkiadót, és gyorsan leszerződtette a Frankie Goes to Hollywoodot. Összerakta debütáló albumukat, a Welcome to the Pleasuredome-ot, amelyről a Relax első lett a brit kislemezlistán, de aztán első lett a Two Tribes és aThe Power of Love is. Ő beszélte rá a Yest a „túl popos” Owner of a Lonely Heartra, amely végül első lett a Billboard Hot 100-as listáján.

Lelki és fizikai egészségi problémák miatt lemondja szólóénekesként meghirdetett turnéját a Slipknot zenekar frontembere, Corey Taylor. „Ígérem, mindent megteszek, hogy olyan egészséges legyek, amennyire csak lehet” – írta Instagram-bejegyzésében az énekes.

Corey Taylor, a Slipknot frontembere „nehéz szívvel” jelentette be, hogy lemondja a soron következő fellépéseit, hogy az egészségére tudjon koncentrálni.

Corey Taylor 2013. július 4-én

Fotó: Rob Ball / Getty Images Hungary

„Az elmúlt hónapokban a lelki és fizikai egészségem megromlott, és olyan helyzetbe kerültem, ami egészségtelen volt a családomnak és nekem is – írta az Instagramon. – Tudom, hogy ez a döntés sokkoló lesz egyesek számára, mások pedig népszerűtlennek tarthatják, de miután alaposan megnéztem, hol vagyok, és hová tartok, vissza kell vonulnom, és otthon kell lennem a családommal ez idő alatt.”

Az énekesnek 2024. február 3-án kezdődött volna a turnéja Torontóban, mielőtt átutazott volna az Egyesült Államokba. Az eredeti tervek szerint március 3-ig kellett volna fellépnie.

Hat év után Our Songs címmel új albummal jelentkezett Anastacia, amit nem láttunk jönni a pop csillagporos útján, ugyanis a lemez német slágerek átiratait tartalmazza. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy felrúgta az eddigi pop status quót, és az amerikai soul-funk és az euro-pop sajátos keveréknyelve helyett a német kereskedelmi pop kétes dicsőségét akarja a világ felé tárni.

Ez afféle önfeladás is lehetne, mint amikor a kertvárosba költözött fiatal feleség egyszer csak elmegy rózsaszín Crocs papucsában a sarki közértbe. Ha Anastaciánál maradunk, a dolog ahhoz hasonlatos, mint amikor 2010-ben fellépett a zürichi Art on Ice nevű korcsolyashow-n. Persze, a legtöbb sztárnak vannak különös vállalásai, amikor nem tudnak elhajolni egy-egy ajánlat elől – Anastaciának eggyel több van a kelleténél.

A jó német

A művésznő hosszú utat járt be, míg harminckét évesen világsztár lett az ötmillió példányban értékesített diszkó-funk mélyütésével, a Not That Kind című lemezével. Előtte háttértáncos volt Salt 'N' Pepa videoklipjeiben, de esküvői énekesnőként is dolgozott. Szegény családban nőtt fel, mindent elvállalt, és már befutott, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála. Meggyógyult, majd a betegsége kiújult, de ismét ő jött ki győztesen, és nyugodtan mondhatjuk: a mikrofonja lett a legfontosabb gyógyászati segédeszköze. 

A művésznő bámulatosan énekel. Amikor harminc éves kora körül jelentkezett az MTV The Cut című tehetségkutatójába, és második lett a Not That Kinddal, felhívta Michael Jackson, és szerződést ajánlott saját, MJJ Productions lemezkiadója nevében.

Jobb későn

Az ifjú művésznő, aki évekig hiába kilincselt, elutasította ezt, és a Sony/BMG-nél írt alá. És innen nem volt megállás, a 2000-ben publikált Not That Kind háromszoros platinalemez lett, ötmilliót adtak el belőle. Eddig ez egy szerethető történet. A harminckét éves lány, aki nem adta fel, aki kitartásának és istenadta tehetségének köszönhetően, megkésve ugyan, de világsztár lett...

De pont ezekre a karrierekre jellemző, hogy a művészek fenntartás nélkül adnak elő klasszikus rockslágereket és émelyítő melodramatikus balladákat, s ez szintén az önfeladással rokonítható, mint a Corcs papucs. Énekeljen Guns 'N' Rosest Oláh Ibolya vagy Tóth Gabi, de ne Anastacia.

Kapunk is, keresünk is zenét, miközben van, amit elcsípünk, és van, amit nem annyira. Az Index kultúrrovata egyaránt igyekszik figyelni az új, feltörekvő előadókat – ahogy ősszel indított PickUp sorozatunkban is tesszük – és a már sokat megélt, toplistákat döntögető neveket. Az év zárásaként úgy döntöttünk, szemezgetünk idei kedvenceinkből, albumokból és dalokból.

Három szerző ült össze 2023-as tapasztalatait egyesítve – ahogy tavaly is tettük –, idén fejenként két-két alkotást kiemelve a friss termésből. A zenei piac újból formálódni kezdett, izgalmas ötletek jelentek meg és törnek utat. Szinte lehetetlen minden topalkotásnak hangot adnunk, de igyekszünk elővenni azokat, amelyek tagadhatatlanul hatással voltak ránk is.

Dead Club City

Nothing But Thieves

Rimay Ádám

Van az a zene, ami megragad az emberben. Jó lüktetés, ütős szöveg, fülbemászó dallam és pofátlan profizmus. Ezt a Nothing But Thieves 2023-as lemezétől mind megkaptuk. A banda még nyáron dobta ki új albumát, amely rögvest a brit toplisták élére tört. Nem véletlen, hisz egy kvázi hibátlan lemezről beszélünk. 

Felépítettségében, dinamikájában, hangulatában is velős, miközben reagál a kor zenei trendjeire, de azokat saját képére formálja és eltolja a falig. A „hibák”, amiket a kritikában kiemeltem, mindössze minimálisak. Inkább csak szőrszálhasogatás, mert az összképen nem rontanak.

A Nothing But Thieves koncertje a Sziget Fesztiválon 2023. augusztus 13-án

Fotó: Kaszás Tamás / Index

Amikor olyan albumról írok kritikát, ami tetszik, mindig kerülnek dalok saját ismétlőlistámra, amiket rendre újrahallgatok, ha a hangulat megvan hozzá. Ez a lemez kivételes, mert nem csupán egy-egy dal kerül elő újból és újból, itt az egész lemez ismétlésen van azóta, hogy először végighallgattam. Semmi sincs a korongon, ami kizökkentene, miközben tele van olyan megoldásokkal, amik fenntartják az izgalmat. Végtelenül profi munka.

Megjelent a Rapülők harminc éve publikált Rapeta című, eredetileg csak CD-n és kazettán publikált lemeze vinyl formátumban, narancsszínű korongon. Lehet, hogy az alapanyagot használaton kívüli Swatch órák és schölleres jégkrémpálcikák megolvasztásából nyerték?

Geszti Péter az e két cég által szponzorált turnén több órát is felcsatolt a karjára. Abban az időben a reklámiparban dolgozott, és komolyan vette a termékkihelyezést. Vannak, akiknek a Kacsamesék 1990-es magyar bemutatója juttatta eszébe, hogy már egy másik rendszerben élnek, vagy éppen a Music Television Swatch óráknál is tarkább főcímei, viszont a Rapülők lemezei voltak azok, amelyek 1990 után egyfajta pozitív érzést sugalltak az országnak, ami éppen el volt foglalva az inflációval és a szellemi lövészárkok megásásával.

Sztereó hajszárító

Ezek a bizonyos lövészárkok már olyan mélyek voltak, mint később a négyes metró. És akkor jött MC Gesztenye a Rap 001-es rendszámú kocsiján, és mindenkinek elhozta a túrdöflancos rendszerváltást. Az ország apraja-nagyja úgy dőlt hanyatt, mint a Postabank macija. A tényleges rendszerváltást azonban az jelentette, hogy 1988 őszén végre boltokba került a Beatrice kb. tíz éve várt lemeze, hogy kiadták Orwell 1984-ét, mert ezek inkább afféle törlesztések voltak. Még csak nem is a MTV-n futó klipek, az MC Hammer U Can't Touch This című rapklasszikusára vágott Pepsi-reklám, vagy a görkoris Cindy világa hozta el az új korszakot, mert ezek a messzi Nyugaton készültek.

Viszont amikor 1993-ban előálltunk valami olyasmivel, ami mehetett volna az MTV-n is, akkor egy pillanatra elhittük: ha Amerikához nem is, de Ajrópához közelebb kerültünk.

Rap 001

A Rapülők óriási sikerében benne volt az is, hogy a rendszerváltás elmaradt katarzisa után mégis megpróbált mindenki boldogulni, és ennek a hurráoptimizmusnak a Rapülők lett az aláfestő zenéje. A zenekar egy korszakhatáron született, már itt voltak a multik, de valahogy mindennek volt még némi impexes, hungarotonos, oris szaga, mégis: a Rapülők vérprofi produkció, igazi energiabomba, amire éppen szüksége volt az országnak. Nem csoda, hogy az 1992-ben és 1993-ban megjelent Rapülők-albumokból félmillió példányt értékesítettek.

Ebben az időben még az volt a marketingstratégia, hogy mindenhol jelen kell lenni, így Gesztinek rádióműsora volt a Danubiuson, az állami tévében (Rockstúdió, Megáll az ész stb.), ő volt az, aki leginkább komolyan vette Hankiss Elemér felhívását, azt, hogy találjuk ki Magyarországot.

Vannak megszentelt poplemezek, amelyekhez akár privát korszakhatárokat kötünk, a megjelenésükbe beleképzelünk valami sorsszerűt, vagy a társadalmi és kulturális folyamatok összefüggéseiben értelmezzük, miközben a valóság sokszor egészen prózai.

A Joy Division fontjaival és minimalizmusával megjelent Substance című New Order-válogatására szokás úgy tekinteni, mint aminek törvényszerűen meg kellett jelennie. Hiszen a korhangulat azt sugallta, hogy szükség van a gyűjteményre, mert 1987-ben eljött az idő, hogy a csak maxikon megjelent, mégis legnagyobb slágereiket végre egyetlen katalógusba tereljék.

Gyűjtőszenvedély

A zenekar egykori basszusgitárosának, Peter Hooknak a post-punk.com-nak adott interjújából tudjuk, hogy a Substance csak azért jelent meg, mert a kiadójuk vezetője vett egy új autót, amiben már volt CD-lejátszó, és úgy döntött, hogy az első, amit lejátszik majd a kocsijában, az a New Order kislemezes gyűjteménye lesz.

Ez volt a zenekar legolcsóbb albuma, hiszen csak össze kellett válogatni a dalokat, mégis ez lett a legnagyobb példányszámban eladott kiadványuk. (1987-ben csak Amerikában kétmillió példány fogyott belőle.) Bár a Substance kompiláció, mégis albumértékű, mert olyan 12 inches dalok gyűjteménye, amelyek addig nem jelentek meg nagylemezen.

Lényeg a lényeg

Miközben pont ezek a dalok voltak a manchesteri zenekar legnagyobb slágerei. Sokan elhibázottnak gondolták a New Order kiadási gyakorlatát. Azt, hogy a nagy slágereket kiszervezik 12 inches lemezekre. Ám a zenekar hosszú ideig ragaszkodott a szerkesztési elvéhez, és a zenekar világa komplexebb, titokzatosabb lett Peter Saville minimalista artworkjeivel.

A Substance körüli misztikumot az is növeli, hogy az elődzenekar a Joy Division fontjaival – pontosabban a Closer album betűivel – jelent meg. Ráadásul egy év múlva magát a Joy Division-hagyatékot is Substance címmel publikálták, és az albumon szerepel két Joy Division-dal, a Ceremony és az In a Lonely Place – ezek a New Order 1981-es debütáló kislemezén hallhatók.

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról,

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem járt közben kiadó, sem PR-os vagy marketinges – legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbéli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• Slapstick?,
• The Curious Kind,
• Orient Fall.

Fotó: Mészáros Áron

Bár eddig havonta egy válogatással találkozhattak az olvasók, számos előadótól kaptunk friss tartalmakat az elmúlt időszakban, ezért úgy döntöttünk, decemberben duplázik a  PickUp. A mostani – nevezzük ünnepi különkiadásnak – szabályaiban azonos az eddigiekkel. Nem tudunk minden izgalmas bandát és zenészt belesűríteni jelen írásunkba, de januárban folytatódik a sorozat.

Frenk a mai magyar zenei élet egyik legegységesebben eklektikus figurája. Dobolt a HIPERKARMÁBAN, andalít és felráz a Budapest Bárban, Tom Waitsszel a Braindogsban, tolja saját zenekarával és szólistaként.

Boldogan lubickol a zene vizében, a new wave-től a popsanzonig bármiben pancsol, amiben épp jól érzi magát. Most fejezte be nyolcadik lemezét, és megint olyasmit csinált, amit eddig nem – egy elektronikus szintipopalbumot. Ez tulajdonképpen a hetvenes évek óta megjárt szintetikus popzenei út összefoglalója és frenkesítése. Az album zenei társproducere Tóth András DJ-zongorista.

Az eddig jórészt akusztikus produkcióiról ismert Frenk a következőkkel indokolja stílusváltását:

A zene annyiféle, hogy én sem akarom mindig ugyanazt csinálni. Most teljesen másra vágytam.

A lemez februárban kerül a közönség elé, de 2024. január 13-án az Akvárium Klubban, március 14-én a Turbinában már élőben is előadja néhány új számát.