Chester Bennington édesanyja úgy érzi, a Linkin Park elárulta
További Stenk cikkek
Chester Bennington fia után édesanyja is kommentálta a Linkin Park új énekesének bejelentését. Susan Eubanks azt mondta, elárulva érzi magát, ugyanis a banda tagjai megígérték neki, ha ilyen döntést hoznak, előtte értesítik őt róla – ám elmondása szerint ez nem történt meg.
„Úgy érzem, elárultak” – nyilatkozta a 2017-ben elhunyt énekes anyja. Arról számolt be, hogy többször találkozott a Linkin Park tagjaival, Mike Shinodával és Joe Hahnnal az évek során, azonban egyikük sem beszélt újraalakulásról. Bár Shinoda kérdezte arról, hogy kiadhatnak-e korábban felvett dalokat Chester hangjával, a „múlt eltörléséről” nem esett szó.
A Google-ön láttam, hogy Emily Armstrong csatlakozott. Valami másra kerestem rá, de az első dolog, amivel találkoztam, az a Linkin Park bejelentése volt. Azon a héten végig ők voltak mindenhol
– magyarázta Susan Eubanks.
A Variety arról írt, hogy miután Chester anyja megtudta a hírt, rögtön belehallgatott a Dead Sara énekesével készült felvételekbe, azonban nem bírta sokáig. „Nem akartam hallani. Egy kicsit belehallgattam, de [Emily Armstrong] csak magas hangon sikított.”
Elmondása szerint a Linkin Park énekese a halála előtt beszélt arról, hogy ha valaha kiszáll, akkor szerinte jó lenne egy női énekes a helyére. „Szerintem senkinek sincs olyan hangja a világon, mint neki. Amikor meghallottam a bejelentést, felfordult a gyomrom, ugyanis pont azt csinálják, amit Chester mondott, csak rosszul” – mondta Eubanks.
Emily Armstrong csatlakozása sokakból vegyes érzelmeket váltott ki. Bár a Linkin Park-rajongók örültek a banda visszatérésének, Chester Bennington fia arról beszélt, hogy el akarják törölni apja emlékét, míg a Mars Volta tagjai azt idézték fel, hogy az énekesnő Danny Masterson mellett állt a színész erőszakolási ügyében.
A Linkin Park szeptember 5-én tért vissza, amikor bejelentettek egy turnét, valamint egy új albumot, amely a From Zero névre hallgat. A merész visszatérés után viszont egyre több a negatív hang, viszont a banda továbbra is hasít előre.
Rovataink a Facebookon