Steven Seagal bulihangulatot hozott Budára

Ki tudta, hogy Steven Seagal, az Úszó erőd, a Törvényre törve, a Nico és a többi kultikus vhs-film sztárja amikor épp nem seriffes filmekben játszik, akkor a roppant eredeti nevű Steven Seagal Blues Banddel turnézgatva járja a világot? Én például nem tudtam, ezért egyértelmű volt, hogy

a Kongresszusi Központba szervezett, pénteki Seagal-buliról fogom írni. 

Pedig semmi kedvem nem volt bohócot csinálni gyerekkorom akciófilmes bálványából, de szerencsére erre semmi szükség, ugyanis az derült ki a budapesti Kongresszusi Központban tartott koncerten, hogy Seagal mester egész tűrhető blueszenész.

Felkészülésként pár nappal a koncertje előtt belehallgattam a Mojo Priest című albumába, és elsőre bejött, hogy valahol ő is pont ugyanazt az imprózós, szívből jövő, "egyet balra-egyet jobbra rock&rollt" nyomja, ami miatt Slash összes létező bluesos gitárnyúzását és a szintén ős-GNR-tag Izzy Stradlin Ju Ju Houndsát a mai napig imádom.

Seagal óriási bulit csinált

A mester nagyzenekarral, gitárosokkal, billentyűssel, vokalista kórussal, síppal dobbal, hegedűvel vonult fel a színpadra, ahol a gyatra hangosítás ellenére is igazi örömzenét játszott, olyan lazasággal, mintha csak egy füstös lousianai kocsmában jammelgetne a haverokkal.

Oké, Seagal úgy cammog a színpadon a gitárjával, mint egy orosz favágót ölelgető medve, az énekhangja nulla, és úgy felpüffedt a nyugdíjas éveire, hogy egy lehetetlen színű sállal kellett takargatnia a hasával egybenőtt tokáját. Csoda hogy nem kapott két szám között infarktust a nagy erőlködéstől. Mégis, hordhatott akármilyen ciki maskarát, például turkálós katonai inghez felvett, hátracsapott baseballsapkát, akkor is

aki pontosan olyan tökös és kúl, mint a filmjeiben. Egyetlen baj volt csak ezzel a budapesti koncerttel: mire a táncoló-csápoló közönség is belerázódott a buliba, már vége is lett az egésznek.

A Kongresszusi Központ ugyanis totálisan alkalmatlan blueskoncert-helyszínnek

Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy Seagalnak most majd egy nézőtérnyi székbe fagyott zenesznob előtt kell játszania. Egy blueskoncerten az ember inkább sörözgetne, dalokat hümmögne és ütemre csettintgetne, az elszántabbak meg ugrálva tapsolnának és táncolnának mellé. A Kongresszusi Központ székrengetegében erre esélyünk sem volt. 

Az 50 feletti, karót nyelt bluesrajongók már arra is csúnyán néztek, aki megfeledkezve magáról, a lábdobogásával beremegtette az egész sort. A biztonságiak pedig folyton visszazavarták a helyükre a színpad előtt fotózni és csápolni akaró, fanatikus Seagal-rajongókat.

Aztán úgy a legjobb Steven Seagal-szám, a Dark Angel környékén egy széksorok között cigánykerekező kislány és egy Travoltát is leiskolázó, bugizó nyugdíjas pár miatt elszabadult a pokol. A mester és csapata megadták magukat, és mindenkit bulizni hívtak a színpad elé, mire

A gyerekek felugráltak a színpadra, volt olyan hardcore rajongó, aki még virágcsokrot is dobott a bálványozott akciósztárnak. Aztán amikor már mindenki azon ujjongott, milyen fergeteges buli lesz itt a végére, a mester hirtelen az órájára nézett, és sietve elköszönt.

De előtte micsoda 10 percet koncertezett!