Egy kamera, egy snitt, egy mikrofon

A BalconyTV csak egy részét képezi annak, amivel foglalkoztok. Mit csináltok egyébként? 

Horváth Renátó: Alapvetően egy reklámzenei ügynökség vagyunk Eastaste néven, ami olyan zenéket értékesít reklámokhoz, illetve filmekhez, amiknek van valamilyen kelet-európai kötődésük. Volt a Coca-Colával egy zenékre specializálódott kampányunk, mivel elkezdtek nyitni a zenei tartalmak felé. Ennek a kampánynak a része volt a BalconyTV Budapest.

Somló Dániel: Renátó indította be Tel-Avivban is a BalconyTV-t amikor kint élt, így nem volt teljesen új számunkra ez a terep, az alapszabályokkal tisztában voltunk.

Balra Somló Dániel, jobbra Horváth Renátó

Fotó: Huszti István

Mik ezek az alapszabályok? 

HR: A BalconyTV egy franchise, ami Dublinból indult. Két srác beköltözött egy lakásba, ahol volt egy erkély, és elkezdtek azzal szórakozni, hogy csináltak egy Youtube-csatornát. Adta magát, hogy a lehető legegyszerűbb módszerekkel dolgozzanak: egy kamera, egy snitt, egy mikrofon. Az elmúlt négy évben a BalconyTV elkezdett terjedni a világ többi tájára is, most már 50 városban létezik, de csak annyi változott, hogy az egymikrofon-szabályt már nem tartja be senki, mert fontosabb lett, hogy komplexebb hangképpel rendelkező zenekarok is megfelelő minőségben tudjanak megszólalni, úgyhogy mi is egy komolyabb szettel és profi hangmérnökkel vonulunk ki.

SD: Persze ettől függetlenül megmaradt az egy kamera és az egy snitt, beleértve az interjút is, amitől mégiscsak más lesz az egész, mint egy videoklip. Emberközelibbé és ösztönösebbé válik a produkció. 

HR: A sok ország különböző Balcony-sejtjei össze vannak hangolva, és az azóta New Yorkba kerülő bázison figyelnek arra, hogy a különböző szervezők kommunikáljanak egymással, ismerjék egymás zenekarait, esetleg promotálják a saját felületeiken a máshonnan érkező produkciókat is. Így lesz a BalconyTV igazán nemzetközi platform, nem csak egy bennfentes zárt körnek szóló dokumentálása egy adott színtérnek.

Javarészt hazai zenekarok lépnek fel a BalconyTV-ben, és hiába vannak alkalmanként olyan külföldi együttesek is, amelyek rendelkeznek saját rajongótáborral, mégis a hazai, egyébként nem fősodorból válogatott formációkkal értetek el kimagasló nézőszámot, alkalmanként még listavezetők is voltatok. Szerintetek ez mitől van? 

HR: A BalconyTV előtt is benne voltunk már a zenei életben, én szervezőként, Dani dobosként, részesei voltunk egy belső körnek, ahonnan kiemelt figyelem kísérte már az első adást is, így nem teljesen nulláról kellett indulnunk. Sok olyan ember megosztotta az indulásról szóló híreket, akik sok emberhez szólnak. Tel-Avivhoz hasonlóan itthon is fontos volt, hogy nagyon sokan ráugrottak a sajtó részéről is, kiemelt figyelem kísérte a beindítást. Döntően – körülbelül hetven százalékban – a magyar felhasználóktól jön a nézettség.

SD: Az online aktivitásunk is kiemelkedő sok másik országhoz képest, mert a támogatásnak köszönhetően költünk is rá pénzt. A videók minősége és a különleges helyszínválasztások miatt kiemelten kezelik az anyagainkat a New York-i központban, szinte minden második anyagunk Show of the Week elismerést kap. 

Milyen pontokon lehet súrlódni a kinti vezetőséggel? 

HR: A helyszínen sokat rugóznak. Ragaszkodnak ahhoz, hogy egy erkély legyen jó kilátással, ami emblematikus képet ad az adott városról. Ez a mi esetünkben nem annyira egyszerű, mert nem bérlünk állandóra egy helyet, ahol kedvünkre zajonghatunk. A többi országban általában adott a helyszín, mi viszont folyamatosan újakat keresünk. Most, hogy jönnek az igazán hidegek, kénytelenek vagyunk belső térben dolgozni, mert egy forgatás nagyjából 8 órát vesz igénybe pakolással együtt. Senkitől sem lehet elvárni, hogy átfagyott ujjakkal gitározzon, hiba nélkül. 

SD: Sok más városban is felbukkant már helyszínként a háztető, de ezt kifejezetten nem szokták szeretni. A Bánki-tónál felvett videóknál is problémájuk volt azzal, hogy egy tó volt a háttérben, és nem egy komplett városkép.

Van ilyenkor vétójoguk? 

HR: Ezeket a formális dolgokat egy ember ellenőrzi, de annyi anyagot kell feldolgoznia, hogy sokszor egyhetes késéssel látja, hogy mi ment le, tehát utólag van némi fintorgás, de akkor meg már késő. 

SD: Még olyanokon lehetne súrlódni, hogy a szerződések nincsenek időben kitöltve a fellépő zenekarokkal, ami itthon az általános szétesettség része, de a BalconyTV addig nem töltheti fel a videót, amíg a papírok nincsenek rendben. 

HR: De ezek a formális dolgok is új keletűek, azzal vannak összefüggésben, hogy a BalconyTV-t nemrég megvette az Orchard nevű nagy médiacég. Azóta veszik komolyan a papírmunkát is, hogy befektetői tőke van a koncepció mögött. 

A Coca-Colának mi a szerepe? El tudtátok volna nélkülük kezdeni? 

HR: Tel-Avivban nem volt szponzor, és mégis tudott működni hobbiból, lelkesedésből. A szponzor jóvoltából profi stábbal tudunk dolgozni, akik számon kérhetőek, időben megjelennek, és érdekeltek abban, hogy jó munkát végezzenek. Tel-Avivban sokszor le volt kötve egy forgatás, de a fél stáb lemondta, mert bejött egy pénzes munka, és az egészet újra kellett szervezni. Budapesten nincs ilyen probléma. 

A koncepció egyik legfontosabb része, hogy spontán zenélést örökítetek meg, tehát nem lehet hibákat korrigálni, mint egy stúdióban. Mennyire szokott problémát okozni a zenekaroknál a körülményekből adódó esetleges hibák megjelenése a felvételen? 

SD: Ezzel nagyjából tisztában vannak. Ez nem egy videoklip vagy stúdiófelvétel. Egy radikális esetet leszámítva, amikor hétszer újravettünk egy adást, minden más zenekar kettő, maximum három felvételből megvan, de egyre több az olyan felvétel, amikor elsőre megvagyunk. 

HR: Fontos része a stábunknak Stámusz Feri hangmérnök, aki minden zenekarral előre egyezteti, hogy mit tartanak fontosnak az arányoknál. Eddig minden zenekar meg volt elégedve azzal, ahogyan megszólalt. Ezért fontos, hogy olyan hangmérnökkel dolgozunk, akinél az az elsődleges szempont, hogy a zenekar hogyan szeretne megszólalni, ahelyett, hogy a saját elképzelései alapján keverné őket.

Az interjúkat hol magyarul, hol angolul csinálják, ennek mi az oka? 

SD: Mivel nemzetközi platformra készülnek az anyagok, törekszünk arra, hogy angolul készüljenek az interjúk, de amikor nyelvi akadályokba ütközünk, akkor kénytelenek vagyunk magyarra váltani. 

HR: Ami valamennyire szempont, hiszen ha magyarul énekel egy zenekar, akkor az interjú is magyar nyelvű, hiszen ezeknek az előadóknak alapból itthon van piacuk. Egy jó ellenpélda a legutóbbi Makrohang-videó, ami olyan instrumentális zene, ami talán nyugaton jobban elterjedt forma, így aztán rengeteg megosztás érkezett külföldről. 

Helyszínválasztásnál mennyire tudjátok kiküszöbölni, hogy összekülönbözzetek a hatóságokkal és a lakókkal?

SD: Ritkán van komolyabb gond, de olyankor benne van a pakliban és van egy kész B-terv. Rögtön az első zenekarral a Tip Top Barból át kellett cuccolnunk a Gozsdu Sky Terrace-ra, ráadásul egy akusztikus produkció volt, nulla hangerővel. Általában próbálunk vasárnaponként forgatni, mert sok helyszín irodaként van értékesítve, így sok súrlódási felületet kizárunk, ha akkor dolgozunk, amikor ők nem. 

Fotó: Huszti István

HR: Minden próbálkozásunk ellenére sokszor kiszámíthatatlan a lakók reakciója. Igyekszünk mindent megtenni, tájékoztatni a lakókat, ahol erre lehetőség van. Amikor a Konyhában forgattunk a Grand Mexican Warlockkal, előre kiplakátoltuk a környéket, hogy forgatás lesz, és az ebből adódó kellemetlenségekért elnézést kérünk. Nem is volt gond, pedig ők aztán nagyon hangosak voltak. 

SD: A legbizarrabb eset az volt, amikor egy budai villában forgattunk. A forgatás után értek ki a rendőrök, eddigre a házigazda már eléggé benne volt a mulatozásban, úgyhogy elkezdte beinvitálni a rendőröket egy koccintásra, megkínálta őket a töltött káposztából. Már majdnem benne voltak, hogy csatlakoznak hozzánk, amikor a CB-jükben megszólalt egy hang, hogy „a férjet fejbe lőtték“, úgyhogy elrohantak. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!