Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Led Zeppelin lopta volna a Stairway to Heavent?
A legendás brit rockzenekart évtizeken át vegzálták azzal hogy az 1971-es Stairway to Heaven tulajdonképpen egy nyúlás, és legnagyobb sikerüket egy Spirit nevű együttestől lopták. Úgy néz ki, hogy az ügynek nem most lesz vége: a Spirit-énekes Randy Craig Wolfe (Randy California néven is ismert) örökösei beperelték a Led Zeppelint, kártérítést és dalszerzői jogokat követelve Wolfe-nak. A család szerint Jimmy Page, a LedZep gitárosa lenyúlta a a Spirit 1968-as, Taurus című nótájának gitárfutamait, és ebből született a Stairway to Heaven. A két zenekar egyébként annak idején közös turnén is volt, így ismerkedhetett meg a Spirit munkásságával a Zeppelin.
A Zeppelin ügyvédjei a benyújtott keresetre válaszul azt kérték az ügyben eljáró bírótól, hogy szüntesse be az eljárást, mivel a zenekar életben levő tagjai (Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones) brit állampolgárok, nincs tulajdonuk a kereset benyújtásának helyszínén, azaz Pennsylvania államban, és úgy egyébként sincs semmi közük az államhoz. A bíró erre vállat vont, és kijelentette, hogy ez őt nem nagyon érdekli, így tárgyalás lesz a dologból.
Ha csak abból indulunk ki, ami nemrég történt a Marvin Gaye örökösei kontra Pharrell Williams és Robin Thickle ügyben (a Blurred Lines miatt pereltek és nyertek az örökösök), elég nehéz hónapok várnak a Zeppelinre. És hogy nyúlás-e a Stairway to Heaven, tessék eldönteni:
Ez a Spirit:
Ezt meg amúgy is ismerik:
Rovataink a Facebookon