Meghalt egy férfi a Szigeten

2015.08.17. 13:10

Több órával a fesztivál zárása után, 11.30 körül egy letört faág okozott balesetet a Hajógyári-szigeten. Az éjszakai vihar miatt a III. kerülethez közeli ártéri erdő egyik fájának ága a nagy súlyú víz miatt szakadhatott le, és esett egy alatta lévő sátrazóra. A baleset egy figyelmeztető táblákkal tiltott, kempingezésre nem alkalmas területen történt, amiről a Sziget sajtóirodája azt írta, hogy 

(a sátor) a fesztivál területén kívüli, elzárt, de alapvetően is nehezen megközelíthető helyen, az ártéren állt.

A Hír24 információi szerint egy körülbelül fél méter átmérőjű ág esett a sátorra. A fesztivál orvoscsoportja azonnal a helyszínre érkezett és megkezdte az újraélesztést, de sajnos nem tudtak már segíteni a súlyosan sérült német fiatalemberen.

Munkatársaink a helyszínen járva láttak tiltó táblákat, ezeket tízméterenként helyezték ki a szervezők, és egyértelműen jelezték, hogy az adott helyen tilos a sátrazás. A Szigettől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy azért nem szóltak rá a német férfira, mert nem látták, hogy ott van: egy kívülről szinte észrevehetetlen, nagyon nehezen megközelíthető helyre bújt be a sátrával együtt, amit nem tudni, mikor vert le.

A Sziget Fesztiválon ezelőtt 1999-ben történt egy haláleset egy meghibásodott és összeomlott körhinta miatt. A balesetben többen megsérültek, az egyik sérült viszont a baleset után két nappal kómába esett, és meghalt. Egy 25 éves történelemtanár volt, aki a baleset előtti napon ment ki életében először a fesztiválra. Szintén a Szigeten, de már a rendezvény után, az egyik sátor bontása közben vesztette életét egy férfi 2013-ban, az ő halálát egy rázuhanó sátorrúd okozta. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport