Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSávonként szép az élet
Tavaly épp hogy csak egy kicsivel maradt le az év legjobb magyar lemezei válogatásunk első helyéről az Amoeba, akik tavaly olyan bitang jó albumot raktak össze, hogy már nagyon várunk bármilyen folytatást. Ami lehet hamarabb jön el, mint gondoltuk.
A soul/funk zenekar az Urbanplayeren már megkezdte a Thank You c. számának csepegtetését egy sávokra bontott videós teaserrel, mi pedig most bemutatjuk a háromrészes sorozat második felvonását.
Ahogyan azt Sabák Péter korábbi interjúnkban mesélte, most éppen Call Me Unique brit énekesnővel dolgoznak, aki feltűnt már a tavalyi Amoeba-lemezen és Monkeyneck mellett is. Utóbbi dal egyébként már a BBC-n rotációjába is bekerült. Az énekesnővel közös EP egyik száma lesz a Thank You, amit január 28-án mutatnak be az A38-on, de előtte még egy remixlemez is megjelenik a single-ből Monkeyneck, A i w A és Slow újragondolásaiból.
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!
Rovataink a Facebookon