Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo gitáros-énekese
A 68 éves zenész a menedzsere szerint egy spanyol kórházban halt meg.
![GettyImages-539066264](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1432/14329/143294/14329438_9b54c9f558c0c916d77cef52e39b7a4c_wm.jpg)
Rick Parfitt csütörtökön került kórházba, és egy vállműtét utáni fertőzésben halt meg két nappal később. Előzőleg nyáron, egy törökországi koncert után kapott infarktust (ez már a harmadik volt), és ezt követően októberben jelentette be, hogy többé nem lép fel a zenekarral.
A zenész azelőtt a második szívrohamakor döntött úgy, hogy leáll az alkohollal és a cigarettával, ötven év dohányzás és ivás után. 1997-ben pedig koszorúérműtéten esett át.
A Status Quo egyébként még februárban bejelentette, hogy idén ősszel lépnek fel utoljára rendes rockkoncerteken, mert már nem bírják a saját tempójukat.
Az együttes az egyik valaha volt legsikeresebb brit rockzenekar, több mint 60 dallal szerepeltek a brit slágerlistán, amely igazi rekord. Az 1962-ben alakult Status Quo alapítói közül már csak a szólógitáros-énekes Francis Rossi tagja a zenekarnak, Parfitt 1967-ben csatlakozott, és az ő beszállásával vette kezdetét az együttes sikerkorszaka.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon