Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVadásztársaság tiltaná be a Samsara fesztivált
További Stenk cikkek
Két sikeres év után elgáncsolná a Samsara fesztivált a töreki vadásztársaság. A Samsara rendezőitől megtudtuk, hogy az elnök, Csomai György hetekkel a rendezvény előtt részletesen kidolgozott fel-, illetve bejelentésekkel ment neki az augusztusi jógafesztiválnak, amelyet idén rendeznének meg harmadjára.
Czinkoczky Csaba főszervező az Indexnek elmondta: a vadásztársaság elnöke minden erejével azon dolgozik, hogy a szervezők idén már ne tarthassák meg a fesztivált a Siófok melletti Töreki határában található réten, amelyet a rendezők egyébként időközben megvásároltak, így az saját birtokba került.
A helyi vadászok szerint a Samsara több szempontból is problémás, hiszen a jógások és goások fesztiválja szeméthegyeket termel, a zsivaj pedig épp a szarvasbőgést megelőző hónapban riasztja el a környék vadjait a területről, a szervezők által ásott, kb. fél méter mély vízelvezető árok pedig a helyi rókaállományra különösen veszélyes – a rendezőkhöz legalábbis ilyen panaszok érkeztek.
A szervezőktől megtudtuk, hogy a töreki vadásztársaság több fronton támad, bemószerolták őket:
- az ÁNTSZ illetékes utódszervezeténél a területen talált szemét miatt,
- a siófoki rendőrségen egy arrébb helyezett kerítésdarab ügyében,
- a kaposvári kormányhivatal vadászati és földművelésügyi főosztályán az elűzött vadak miatt,
- valamint a siófoki önkormányzatnál is, még ők maguk sem tudják, mi miatt.
Czinkoczky a dokumentumokhoz csatolt, szemetelést illusztráló fotókat látva azt reagálta, hogy ezt mind ők gyűjtötték zsákszámra a fesztiválnak otthont adó 40 hektárnyi területen, és ennek egy jelentős része többnyire éppen a vadászlesek környékéről származik.
“Egyrészt a mi magánterületünkről van szó, akár még el is dobhatnék egy italos dobozt. Ezzel szemben én személyesen is, de a csapatom is zsákszámra gyűjtjük az erdőben szétdobált szemetet. A fesztivál után is éppen ilyen tiszta marad minden, mint ahogy eddig már kétszer is bebizonyítottuk.
Másrészt a rét szerintem nemcsak a hobbivadászoké, hanem mindenkié.
Én bízom abban, hogy Magyarország továbbra is az az ország, ahol a szabályok és a vonatkozó törvény betartása jogi biztonságot ad nekünk, a hadüzenetek helyett pedig párbeszédet javaslok mindenkinek, akit esetleg zavarnak a szabadban jógagyakorlatokat végző vendégeink” – mondta a fesztiválrendező.
Párbeszédre lenne szükség, de nincs
Megpróbáltuk telefonon megszólaltatni a vadásztársaság elnökét, de több próbálkozás után sem tudtuk őt elérni. Ezzel nem voltunk egyedül, a szervezők is a párbeszéd hiányát kifogásolják, mint mondják, szívesen tárgyalnának a Somogy megyei vadászokkal, de folyamatosan falakba ütköznek. “A vadásztársaságnál hiába kérjük a taggyűlés összehívását, hogy ott szemtől szemben meg tudjuk beszélni az ügyet, telefonon nem elérhetők, mikor pedig odamentünk személyesen, hogy nyomatékosan kérjük a találkozót, attól kezdve azt híresztelik a környéken, hogy az otthonában fenyegettük meg a vadászelnököt” – mondta Czinkoczky az Indexnek.
Csomait ugyan nem tudtuk elérni, az Országos Magyar Vadászkamara viszont az Index megkeresésére elmondta, hogy a Somogy megyei Vadászok Szövetsége állásfoglalást fogalmazott meg a fesztivállal szemben, “miután az eseményt ellenző környékbeli lakosok, erdő- és földtulajdonosok megkeresték más illetékes szervezetekkel (így a többi között a természetvédelmi és a vadászati hatósággal) egyetemben.” Az OMVK szerint azon szervezetek közül, amelyek állást foglaltak, tudomásuk szerint egyik sem támogatja a rendezvényt, Czinkoczky azonban azt állítja, hogy a természetvédelmi hatóság már kétszer is támogatta a Samsarát. “Vadgazdálkodási szempontból nézve egyértelműen a vad indokolatlan zavarásáról beszélhetünk (ráadásul a szeptember elején kezdődő szarvasbőgés előtt nem sokkal), méghozzá egy olyan területrészen, amelyen az ország egyik legkiválóbb gímszarvas állománya él” – írta válaszában az OMVK.
A gímszarvasokról egyébként a Samsara szervezői is tudnak, Czinkoczky információi szerint a vadásztársaság elnökének egész konkrétan egy már régóta űzött, kivételesen csodálatos, mintegy 12 kilós agancstrófeára fáj a foga,
A Vadászkamara után megkerestük a Somogy Megyei Vadászok Szövetségét is, hogy elolvashassuk az általuk megfogalmazott állásfoglalás szövegét, de falakba ütköztünk. “Az ügyben Földvári Attila az OMVK kommunikációért felelős munkatársa korrekt tájékoztatást adott Önöknek, azzal kapcsolatosan semmilyen további hozzáfűzni valónk nincsen. Hangsúlyozzuk, hogy véleményünket (amelyet az illetékes tagszervezetünk kérésére adtunk ki) fenntartjuk, de semmi ellen, csupán a vad és élőhelyének védelme érdekében fogalmaztuk azt meg!” – írták válaszlevelükben. Ezután egy újabb mailben érdeklődtem náluk arról, hogy tényleg semmilyen módja nincs-e annak, hogy hozzájuthasssunk az állásfoglalás szövegéhez, de soha többé nem kaptunk választ.
Samsara ≠ Ozora 2
A Samsarát nem először vegzálják, már indulása évében, 2015-ben, kutyás rendőrök lepték el a környéket, és igazoltatták a Samsarára érkezőket, minden buszt és autót megállítva, miközben rendőrségi helikopterek köröztek a fesztivál területe fölött. Az egyenruhások végül sikerrel jártak, és az egyik buszból öt embert droggyanú miatt vizeletvizsgálatra és ujjlenyomatadásra köteleztek. Czinkoczky Csaba akkor az Indexnek elmondta: a fesztiválra érkező harmincadik buszra tudtak csak lecsapni a rendőrök, akik szerinte már előre Ozora 2-nek kiáltották ki a Samsarát.
Ennyi rendőr ennyi ember között egy kürtőskalács fesztiválon is talált volna füves cigit
– reagált akkor a főszervező. Tavaly aztán már a rendőrség is visszavett a drogkereső hadjárat intenzitásából, bizonyára ők is belátták, hogy egyszerűen nem éri meg ennyi embert kivezényelni, hiszen számításaikkal ellentétben nem tudatmódosító gombákkal vannak kitömve az itt kikapcsolódók zsebei.
És hogy hogyan tovább? A Samsara szervezői változatlanul folytatják tovább a megkezdett munkát, még annak ellenére is, hogy egyelőre ők sem látják az ügy végét, és veszélyeztetve érzik magukat. “Három év munkája és eddig mintegy 105 millió forint saját tőke van a projektben. A tavalyinál háromszor több jegy fogyott el elővételben, 85 százalékban külföldiek a vendégek, Brazíliától Ausztráliáig érkeznek a látogatóink” – összegzi az Indexnek Czinkoczky Csaba. A rendezők már kb. 80 zenész és jógaelőadó repülőjegyét megvásárolták a fesztivál idejére, sokuk gázsiját is előre kifizették, az Infected Mushroom öttagú zenekara például az amerikai lemezbemutató turnéját megszakítva repül Törekibe, majd másnap vissza Kanadába. A honlapjukon közzétett koncertdátumok szerint augusztus 5-én még Calgaryban lépnek fel (dj-szettel), három nappal később teljes felállásban játszanak a Samsarán, majd augusztus 12-én Montrealban folytatják az év elején megjelent Return to the Sauce című albumuk turnéját.
A Samsara szervezői attól tartanak, hogy a fesztivált ellenző vadászok szándékosan a lassú kivéreztetés taktikáját választották. A rendezők hiába próbáltak meg hozzájutni az ellenük fogalmazott dokumentumokhoz, egyelőre nem jártak sikerrel, ahogy mi sem, hiába próbálkoztunk. “Attól tartok, ez így a lassú halál lehet, ha nem történik valami, ami kiugraszt mindenkit a bokorból” – élt vadászos hasonlattal a főszervező.
“Mi továbbra is azon vagyunk, hogy legalább legyen egy alkalom, amikor szemtől szemben le tudnánk ülni a vadászokkal megbeszélni, hogyan tudnánk mindketten békében elférni egymás mellett ezen a 40 hektáron. Ám egyszerűen nem jön össze ez az egyszerű manőver mar hetek óta” – mondta Czinkoczky, aki szerint attól igazán abszurd a történet, hogy a környék vadászai azoknak az állatoknak a védelmében járnak el, amelyeket aztán minden bizonnyal éppen ők fognak kilőni. A vadászok ráadásul pont egy olyan fesztivál látogatótáborát vádolják környezetszennyezéssel, amelynek többsége vegetáriánus, esetleg vegán, biciklivel közlekedik autó helyett, szelektíven gyűjti a minimalizált szemetét, spórol a vízzel és az árammal, valamint egész életformájában tudatosan környezetvédő és természetimádó.
(Borítókép: Fesztiválozók a Samsara Jóga és Zenei Fesztiválon a Siófokhoz tartozó Töreki közelében elterülő magánerdőben 2016. július 7-én Fotó: Mohai Balázs/MTI)
Rovataink a Facebookon