2002: Amikor még Megyó kistehenes pólóban járt a Szigetre

2017.08.12. 09:05

Ez a 25. Sziget. 1993-ban Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly közösen találták ki, hogy „kell egy hét együttlét” – az egykori Diáksziget fővédnöke az akkori köztársasági elnök Göncz Árpád volt. Azóta eltelt 24 év, és nagyon sok minden történt a Szigettel és a Szigeten is: megpróbáltunk néhány emléket összegyűjteni: a fesztiválon játszódó Free Entry rendezője, Kerékgyártó Yvonne mesél a fesztiválról. 

Bőven kiskorú voltam, amikor a Sziget bevont a bűvkörébe - egy olyan augusztusi napon, amikor nem volt annyira döglesztően meleg, mint most. Miután egy barátnőmmel körbejártuk a Szigetet, megnézegettük a koncerteket, programokat, éreztük, hogy mi még kicsik vagyunk és nem elég menők. Este fázva bújtunk össze, sátor nélkül a fesztivál közepén egy dombon és örök hűséget fogadtunk a Szigetnek. Következő évben már egy hétre mentünk. Ez nem most volt, hanem tényleg több, mint tíz éve, amikor még kétszázötven forint volt a sör és Medgyessy Péter kistehenes pólóban ment ki a Szigetre. A fesztivál nem csak vágyott cél volt, hanem erőpróba is, egy hegy, ami olyan magas mint a Himalája és ha megmászod, akkor király vagy.

185159 364285796975242 2054344002 n

Most huszonnyolc éves vagyok. Néha ráveszem magam, hogy lepucoljam az ablakot és olyankor mindig a tömegesen a postaládánkba kerülő ingyenes újságokat használom. Ennek egyik főcímét olvastam el takarítás közben “Így buliznak a fiatalok a Balaton Soundon!” beindult a fantáziám, orgiát vizionalizáltam, de nyilván nem volt semmi különös a cikkben. Mindenki csámcsogni szeretne azon, hogyan buliznak a tinik, de azért lényegében nincs ebben semmi új. Zene, alkohol, tudatmodósítás és szex. Így van ez mióta emberek élnek egymással közösségben. Mennyiben hasonló az én Sziget-élményemhez? Gyakorlatilag semennyire.

Nekem a Sziget nem a társkeresést jelentette, tizenhat évesen inkább egy gitárt akartam magamnak meg rózsaszín hajat, mint párt és nem is hittem abban, hogy szerelem egyáltalán létezik. Az, hogy hány pasit szedek össze egyáltalán nem érdekelt, mert lúzer tizenévesként pntosan tudtam, hogy nálam csak jobb csajok vannak a Szigeten és akinek én jövök be az retardált, pedofil vagy bolond. Vannak ezek a rettenetes klisék a tizenévesekről: amik már tizenéves koromban is minimum felbosszantottak.

Ezek a klisék, ami miatt egy fiatal menekül és keresi azokat az eseményeket, ahol feloldódhat, mint egy szódabikarbóna. Mert miből áll egy tizenéves élete? Felkel hajnalban, becaplat az iskolába, olyan dolgokat tanul, amiknek az értelmét nehezen tudja összekapcsolni a saját életével és bizonytalan céljaival. Délután jó esetben olyasmivel van elfoglalva, ami érdekli - bár nagyon sokan nem tudják, mi az. Az iskola és a délutáni foglalkozás/sport/túlóra után este egy tizenéves általában nem csinálhatja azt amit akar, hiszen ha játszik a számítógépen, chatel a barátaival, akkor rögtön antiszociális. Ha mondjuk bulizni jár, akkor felelőtlen. Minden szabályozás, amit egy tizenéves átél egy dolgot szolgál: hogy sikeres és boldog felnőtt legyen. Sikeres és boldog. Hiszen nem lehetsz sikeres és boldog felnőtt, ha nem jó jegyekkel végzed el a gimit vagy ha nem végzed el egyáltalán. Tizenévesen pontos rendben zajlik az élet, mégsincsenek lefektetve az alapszabályok: Minimális élettapasztalattal ugyanis az ember nem tudja, hogy mi a célja az életben? Mi az, amibe érdemes energiát fektetnie és mi az, ami miatt ő maga értékes lehet?

Ebből a bizonytalanságból jelentett kiutat a Sziget, ahol paradox módon megvannak a határok. A Sziget egy vízzel körülhatárolt mesevilág, ahol a programot a fellépők határozzák meg, délelőtt válogathatsz a szabadidős etvékenységek közül vagy felkutatod a legolcsóbb kaját (illetve ott a “cápázás”, mint költségtakarékos módszer), a kiadásaidat pedig elég életszerű módon a pénztárcád határozza meg. Biztos lehettél abban, hogy mindenki ott lesz és ami még fontosabb, matematikai tételek helyett valódinak tűnő problémákkal találkozott az ember: mindig legyen nálad wc-papír, legyen nálad körömlakklemosó, hogy becsempészhesd a barátaidat jegy nélkül, ne állíts fel sátrat zuhanyzó mellé és a várva várt koncert előtt ne üsd ki magad.

Persze mondhatnám, hogy a legjobb élményem az volt, amikor a Toy Dolls koncerten felkapaszkodtam a tömegre body surf-özni, de ennél talán sokkal emlékezetesebb volt, amikor egyszer ki kellett mennem a Szigetről. Ültem a metrón egy átlagos hétköznap dél körül. Zöld bakancs volt rajtam, valami színes top és feltűrt nadrág. Rendkívül zavart, hogy megnéznek az emberek, de akkor nem érdekelt. Végre jól tudtam magam érezni egy átlagos helyzetben is, mert tudtam, hogy én egy olyan világhoz tartozom, ahol mindenkihez kedvesen szól hozzám, ahol akárki mellé leülhetsz inni és ahol a programodat a zene határozza meg, meg hogy mikor áll sor a zuhanyzónál.

Ma már teljesen más célokat találok érdekesnek. Nem a gitár vagy a hajszín határoz meg és tudom, hogy nincs lehetetlen. A Sziget profilja is megváltozott. Olyan mint egy pasi, akire egyszer rajongva rátapadtam és úgy éreztem csak vele lehetek boldog mára viszont annyira eltávolodtunk egymástól, hogyha meginnék a társaságában egy unikum-szilvát meg két sört, akkor sem feküdnénk le. Mindenestre ha gondolok rá, az jut eszembe, hogy mégis izgalmas kapcsolat volt a miénk.

A Free Entry című film az Indafilmen is megnézhető:

Van saját Szigetes sztorija az elmúlt 24 évből? Írja meg nekünk!

  A mi szigetes sztorijaink:

Ne maradjon le semmiről!