Peer Krisztián alsónadrágban, mezítláb a Blahán

2017.08.14. 07:19

Ez a 25. Sziget. 1993-ban Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly közösen találták ki, hogy „kell egy hét együttlét” – az egykori Diáksziget fővédnöke az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád volt. Azóta eltelt 24 év, és nagyon sok minden történt a Szigettel és a Szigeten is:  Peer Krisztián, a nyári fesztiválok vietnami veteránja is megírta nekünk a maga sztoriját.

Életem legpokolibb fesztiválélményének helyszíne a Volt: az addigra már ötször lecserélt, soha igazán meg nem szilárdult járógipszemben mankóztam körbe-körbe, zuhogott az eső, én meg nem találtam a Csónakházat. Néha kirúgtam magam alól a mankót. Aztán bemásztam egy szőnyeg alá valamelyik civil-sátor alatt, és elaludtam.

Dehogy sátor: szaletli, nem is alatt: előtt. Reggel aztán felkeltem, fiatalon, frissen, és eltaxiztam a soproni Szieszta Hotelbe, mint egy isten. De már nem engedtek fel a szobámba. Egynapos foglalás, mondjuk másodszor már nem is csinálnék bohócot magamból egy napijegyért és egy szobáért, ahova, ha jól érzem magam, kizárt, hogy eljussak az éjjel. Telefon vagy nem volt még, vagy megöltem az esőben, ki tudhatja a számát a kinek, kit kérjek meg, hogy hívja föl. Nem találtak, elindultak.

Szóval ez csak a második. És ez már a középidők, a Csónakház elbukott, a Hilltop sátor kora – aztán azt is elnyeli az iszap. A Sziget számomra hatszáz négyzetméter, de legalább otthonos. Ha elráncigálnak, nem találok vissza. Van már telefonom, csak ezért fáj, hogy azonnal elveszett.

Képernyőfotó 2017-08-13 - 22.23.48.png

A rossz filmet részletesen szidni sokkal könnyebb, mint a jóból emlékezni bármire. Az örömöt és körülményeit minek is rögzítené a szerv, amely a fájdalmat igyekszik elkerülni céltalan. Honnan tudnám, mikor került elő a csajom. Ő néha megnézett zenészeket. Együtt ébredtünk, de egy ismeretlen sátorban, és túlzás a többes szám. Őt nem zavarták sem a legyek, sem a hőség, sem az, hogy bökdösöm, ami öt perc után már eléggé zavart. Elindultam inni. Alsónadrágban, mezítláb – nem szúrtam senkinek szemet. És mivel a fesztiválozás nem más, mint reggeli ivás, választhattam reggel kilenckor, hogy kikhez ülök le. Így teltek az órák nagyjából tízig, amikor is mondat közepén arra eszméltem, hogy nyissz. És már rángatott is az inkálos csaj. Hol a sátra? Nem tudom.Hogyhogy nem tudja? Nem is az enyém, csak ott a cuccom, meg a csajom, aki előbb-utóbb értem jön majd ide. Akkor kivezetjük őt is. Van amikor nem könnyíti meg a helyzetemet, hogy egy inkálosnál bármilyen állapotban okosabb vagyok. Jóindulatom bőszítő lehet. Node minek is maradnék, addigi asztaltársaim is megvetően fordultak el tőlem, a napijegyestől. Ja, mert azt a három hetit az elején eladtam. Gondoltam, otthon legalább kialszom magam. Gondolni könnyű.

De nem ám csak úgy irányba állítottak vagy kisétáltak velem. Meg kellett várni, míg megtelik a deportáló kisbusz. Feltűnt, hogy többek könyörögnek, pénzt ajánlanak, bőrkabátot, szerveket, csak hogy ne kelljen felszállniuk a buszra. Eszembe jutott a Gyalog galopp – nem akarok a taligára kerülni. Ne nevessél, mit nevetsz. A jármű belsejében megértettem mindent, hányásszaggal kevert izzadságszag – lehet, hogy most ez az én madeleinem. Aztán kiraktak a Filatorigáton. Ott még el tudtam vegyülni.

De már a Batyin nehezebb volt egy szál (slicces, kockás) alsónadrágban mezítláb. A Blahán laktam, rövid fejszámolás után a metro ígéretesebbnek tűnt, mint odáig gyalog. Mint a legklasszikusabb gyerekkori rémálom. Miután felmozgólépcsőztem, átvágni a Blaha aluljáron. Ilyenkor mégis inkább jobb az emberek szemébe nézni, és gyakorolni a csibészes mosolyt. Bár lettek volna már brit legénybúcsúk akkor. És még csak hozzám sem szóltak, úgy jutottam el a Barát utcáig. Már bent voltam a lépcsőházban, amikor – hol a kulcs.

Nehéz volt betörni az ajtót, a jobb válam szerintem azóta is azért szarabb, akkor volt másodszor megerősítve. A nyolcadik nekifutásra kijött a szomszéd. „Azt hittem eddig, hogy ez csak a január elsejei program.” Pár héttel később adtam neki kulcsot. A mostani szomszédomnak a második napon.

(És ugyanez a sztori videóban:

Van saját szigetes sztorija az elmúlt 24 évből? Írja meg nekünk!

A mi szigetes sztorijaink:

Ne maradjon le semmiről!