Nekiment a transzoknak, a rokkantaknak, a feministáknak, majd látványosan kicsekkolt

Amikor olyan világban élünk, hogy a kisautó szimbólumai, a Mini (Countryman néven) és a Fiat 500-as (500X néven) is előállt SUV-okkal, tehát önmaguk ellentétei is egyben, akkor ne csodálkozzunk, hogy a politika gyártósorairól is lekerülnek az önellentmondásos termékek.

A popban is ismerünk ilyet, például a maszkos-bőrös Kiss diszkószámát (I Was Made for Lovin' You) vagy a shock-rock Twisted Sister szintén nagy popslágerét, a We're not gonna take itet.

Hol van ehhez képest a liberális igazságosztó Eminem, aki új lemezén, a The Death of Slim Shady (Coup de Grace) albumon úgy megy neki a transzneműeknek, a woke-nak, a feministáknak, hogy azok a republikánusok, akik Smith & Wessonnal kavarják a müzlijüket, szívesen elhívnák Emet hálaadásra vagy vadkacsavadászatra.

Halotti beszéd

A The Death of Slim Shady (Coup de Grace) afféle konceptalbum, amelyben az 52 éves rapművész megpróbálja kinyírni hírhedt alteregóját, Slim Shadyt, és némileg el is tartja magától: amit mond, azt nem is ő mondja, hanem csak Shady, de őt éppen a másvilágra tessékeli, mert ismeri a szabályokat, amely nem tűri a woke kultúra és a PC-rendőrség kritizálást.

A legtöbbször meglepő módon Caitlyn Jennernek, akit 2015-ig Bruce Jenner olimpikon néven ismertek, s akinek hat gyermeke született három feleségtől. Jenner 2015 áprilisában transz nőként definiálta magát, és szerepelt a nemi átváltozását dokumentáló I Am Cait című valóságshow-ban.

Se Istent, se embert

A coming out idején őt tartották a világ leghíresebb transz nőjének, és hogy őt is be lehet ültetni egy Fiat 500X-be, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Republikánus Párt tagjaként indult a 2021-es kaliforniai kormányzóválasztáson, később pedig a Fox News műsorvezetője lett.

Em nem kegyelmez, folyamatosan sorozza, ahogyan Megan Thee Stallion rapper előadónőt is, akit 2020-ban lábon lőtt Tory Lanez, mert a szabadszájú művésznő leszólta a zenéjét. A férfi ötször lőtt rá azt kiabálva, hogy táncoljon. Az egyik golyó a lábfején találta el. Megan Thee Stallion arról beszélt, a támadás óta nincs egy nyugodt napja, de ez nem különösebben érdekelte Em-et.

A The Death of Slim Shady (Coup de Grace) Eminem tizenkettedik stúdióalbuma, amelyben szimbolikusan leszámol fiatalkori alteregójával, akit többek között megénekelt a My Name Is (1999) és a The Real Slim Shady (2000) című dalokban is.

Az új album kampányának részeként megosztott egy videót az Unsolved Mysteries című krimisorozat stílusában, amelyben felteszi a kérdést: Ki ölte meg Slim Shadyt?

Persze, láttunk már ilyet Halász Pétertől is, de Eminem nem performance-ben gondolkodott, inkább medializálta ifjúkori énjének felszámolását. A Detroit Free Press május 13-i számában megjelent egy hamis gyászjelentés Slim Shadyről: „Bonyolult és gyötrelmes létezése véget ért.”

Nem vénnek való vidék

Persze, éppen komolyan is vehetnénk a perszónajátékot, amit David Bowie-tól St. Vincentig oly sokan űznek a popban, ugyanakkor Slim Shady, Eminem és Marshall Mathers között a határok nem voltak igazán élesek, hiszen már a The Marshall Mathers LP-n (2000) Eminemként adta ki a The Real Slim Shady című számot.

Ennél fontosabb az, hogy milyen is a lemez. Mondjuk ki, hogy az ellentmondásai ellenére nem rossz album. Eminemet alapvetően leszólják az Y és a Z generációs rapperek, hogy öreg, hogy elvesztette a fonalat, ugyanakkor Em Houdini című száma tizenkét országban volt listavezető, és azt se felejtsük el, hogy – mondjon akárhány ostobaságot – mint produkció működik.

Bűnöm, bánatom

A rapperek sokszor mondanak hülyeséget, és kezelik úgy a nőket, mint árucikket, tárgyat. Ezt nyilván nem vehetjük komolyan, és akkor járunk a legjobban, ha az ilyesmit úgy hallgatjuk, mintha gengszterfilmet néznénk. És igen, valóban nehéz hová tenni azt, hogy megsorozza a már húsz éve halott Christopher Reeve-et, aki 1995-ben nyaktól lefelé lebénult, és élete végéig kerekesszékbe kényszerült. Mi értelme ennek? Az „erőből provokálni mindent” még a kamaszoknak sem áll feltétlenül jól, nemhogy egy 50 pluszos rappernek, akit még az sem ment fel, hogy pont most akar leszámolni a kamasz perszónájával.

Ugyanakkor Eminem a poptörténelem talán legtechnikásabb szókimondója, aki még mindig döbbenetes eladásokat produkál.

Ellenállni az időnek

Minden albuma platinalemez, a 2020-as Godzilla című kislemeze világszerte közel 10 millió példányban kelt el, és akkor ott van a mindent vivő fegyvertény:

Persze, azóta eltelt negyed évszázad, és ő is zavarban van mint az elvált apuka, aki húsz év után először megy el a diszkóba. A húszéves autotune-nal kacérkodó rapperek ugyanúgy meg akarják ölni, ahogy ő akarja közvetlen közelről kivégezni kamaszkori énjét.

Az album tele van jó húzású, kimondottan slágeres, remek flow-val elkészített dalokkal. Ott van a már Említett Houdini mellett a Habits, az önreflexív Brand New Dance, az Evil, az Antichrist vagy éppen a Somebody Save Me.

Gyászmunka

Amúgy a szokásos slágeres receptúrát kapjuk, tele 2002-es The Eminem Show-ra utaló idézetekkel, mégis: a dolog működik, és arra mindenképpen jó, hogy miután a lemezjátszónk mellett virrasztottunk, elbúcsúzzunk a hülyeségeibe belebonyolódott Slim Shadytól.

A Breaking News című tévés tudósítást imitáló közjátékban tüntetést szimulálnak Eminem ellen. A tömeg a rapper bojkottjára szólítja fel a nézőket. Aztán mindenki eldönti, hogy a képzeletbeli tüntetésre megy el, vagy Slim Shady halotti torára, egy Eminem-koncertre, vagy inkább öt perc múlva elfelejti az egész lemezt.

Eminem: The Death of Slim Shady (Coup de Grace)

Universal / 19 szám / 64 perc

7/10