A Hegyalján még a természetet is legyőzik

2010.07.15. 18:25 Módosítva: 2010.07.15. 18:26
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Motörhead, Groove Armada, Ákos, Meshuggah, Funeral for a Friend, Herbaliser, Roots Manuva, Goldie
Tovább »
Napijegy
5990-7500 Ft
Bérlet
16800-22000 Ft
Sátorozás
Van
 

Az idei Hegyalja fesztiválon az eddigieknél nagyobb a tér, kevesebb a szemét, de első nap még sár is volt, aminek eltüntetésén erősen dolgoznak.

DMOHA20100714011

Itt még látszik a képen, hogy az idei Hegyalján a fesztiválozóknak a trendi fehér tornacsukát összekoszoló sárral kell megküzdeni, ami a pletykák szerint még az ár maradéka, az igazság azonban az, hogy azt már egyszer eltüntették, viszont a nulladik napon rekord mennyiségű, 40 mm eső esett, ami néhol kisebb fennakadásokat okoz, de már nem sokáig. A szervezők akik már jártasak vízelvezetésben, hiszen idén a szokottnál már három héttel korábban elkezdték a munkálatokat, most azon dolgoznak, hogy minél hamarabb száraz legyen a fesztivál területe. Bukovinszky Béla, a fesztivál szervezője elmondta, hogy kiszivattyúzták a vizet, majd felszórják homokkal, és csütörtök este hét órára gyakorlatilag sármentesítik a fesztivált. Arra is felkészültek, hogy amint minden felszárad, és marad a hőség, a port elkerülendő elkezdik a frissítő locsolást is.

Idén nőtt a fesztivál területe is, a színpadok távolabb kerültek egymástól, és látványra is nagyobbak a terek, mert a re-pohár bevezetésével a szemét mennyisége csaknem egyharmadával csökkent a szemét mennyisége, ami már egész jól érzékelhető szabad szemmel is.

Egyébként mindenki felkészült a hétvégi tömeg fogadására, úgyhogy azoknak sem kell izgulni, akik csak pénteken vagy szombaton érkeznek, a kempingek bővíthetőek, és a napi jeggyel érkezők is igénybe vehetik a kemping szolgáltatásait.