A Stooges fellépése akkor is a legjobb dolog volt, ami a Volttal történhetett, ha az egész tényleg csak és kizárólag arról szól, hogy Iggy Pop elvitte az idő közben nyugdíjassá vált régi spanjait koncertezni. Ahogy utoljára 2006-ban a Szigeten, úgy most sem tartalmazott meglepetést a koncert, nagyjából jól lehetett tudni, hogy épp annyi változást hozott az akkori produkcióhoz képest, amennyit James Williamson gitározása hozott az idő közben elhunyt Ron Asheton helyett: az első két Stooges-lemez mellett most a harmadik Raw Powerről is hallhattunk dalokat.
Ezzel az eddigieknél is többet kaphatott meg Sopron a Stooges-életérzsésből, amihez még az is hozzá adott, hogy az egész épp olyan szarul szólt, mint ahogy lemezen is tette. Mellé megkaptuk Iggyt, és a gyakorlatilag bárkikből összeszedhető háttérzenekarát, akik kínosan ügyeltek rá, hogy véletlenül se vonják el a figyelmet a frontembertől. Ez a projekt összejött, lehet itt zenekarozni, de egy másodpercre sem merült fel, hogy a Stooges koncertre nem egy one man show. Annak viszont tökéletes: a frontember mindent megcsinált, amit az enciklopédiában megtalálunk a minőségi frontember szókapcsolat alatt. Fetrengett, ölelkezett, rajongókat hívott a színpadra – bár ez utóbbi nem tűnt annyira spontánnak, mint a Szigeten látott performanszon.
Tulajdonképpen csak egy újabb bizonyítékát láthattuk annak, hogy Iggy még 65 évesen is a világ legjobb frontemberei közt van, és nem akarok „régenmindenjobbvoltozni”, de ha egyszer abbahagyja, nem lesz utód. Ekkora természetességgel egyszerűen senki nem tudja előadni a szétesett rocksztárt, ami egyrészt azért van, mert Iggy tényleg egy szétesett rocksztár, másrészt pedig az idők során sikerült ezt a kiállást tökéletesítenie. Ezen pedig az sem tud rontani semmit, hogy nem tud énekelni.
Igazából ezért a professzionális trógerkedésért nem létezhet olyan, hogy rossz Iggy and the Stooges-koncert, mert még a rossz megszólalás, az egyre nagypapásabb zenészek ellenére is iszonyatosan szórakoztató figura a frontember, aminek az értékéből semmit nem von le, hogy kivételesen nem tekinthettük meg a teljes seggét.
Ilyen egy Stooges-koncert. Csak azt lehet rá mondani, hogy mindenki nézze meg az énekest, aki kívül hordja a vénáit. Nem kell sokat várni, pontosan annyit fogunk kapni, mint amennyit a három stúdiólemez alapján szerettünk volna.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon