Élve fogják megnyúzni a magyar nácit?
A balatonlellei strandon fotózta ezt a nyaraló urat újságíró barátunk.
A náci sas és a horogkereszt nem azért érdekes, mert bőrbe varrva meglehetősen erős elkötelezettséget jelent. Amióta a kormány hivatalos kampánnyal támogatja a fajgyűlölő szélsőjobbot, nem rendhagyó téma, ha egy honfitársunk felvállaltan náci. Érdekesebb, hogy ettől függetlenül azért még hatályos a Btk. önkényuralmi jelkép használatáról szóló törvénye, amely szerint:
(1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt, b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy c) közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.
De mit jelenthet a törvény a lellei strandoló esetében?
- Mivel a bőre alatt van a jelkép, örökre börtönben marad? Hiszen ahogy kiengednék, és átöltözne civilbe, újra közszemlére teszi a horogkeresztet, és már mehet is vissza.
- Vagy bíróság kötelezi arra, hogy átvarrassa a sast delfinné?
- Esetleg elevenen megnyúzzák, így szüntetve meg a törvénysértő állapotot?
- Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak örökös felsőruházat-viselésre kötelezik.
Az úr egyébként magyar volt, és a családok körében közkedvelt Bavaria jachtklub strandján parádézott tetoválásával, számolt be a fotós.
UPDATE: Megkeresett minket a jachtklub, amelynek vezetője szerint a náci úr a területen működő apartmanház lakója, vagy látogatója lehetett, és így került a jachtulajdonosok által is használt területre.