Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 27 éves színésznőt azért kezdték ki az internetezők, mert a napokban bikiniben kapták lencsevégre őt a lesifotósok.

    Hatalmas port kavartak az interneten azok a lesifotók, amelyek Sydney Sweeneyről készültek a napokban. Az Eufória című sorozat sztárját Florida Keys-i otthonánál örökítették meg, amint egy lila bikiniben szívta magába a napsugarakat, az internetezők azonban nem is igazán azon akadtak ki, hogy olyan felvételeket hoztak nyilvánosságra a 27 éves színésznőről, amelyekre ő nem adott engedélyt, hiszen az otthonánál leskelődtek utána, hanem a külseje miatt. Sweeney-t pontosabban azért kritizálták, mert nem éppen úgy néz ki a felvételeken, ahogy a filmekben vagy a vörös szőnyegen megszokhatták. Többen „slamposnak”, „vaskosnak”, „elhízottnak” nevezték, sőt, volt olyan is, aki megjegyezte: úgy néz ki, akár egy négygyermekes édesanya.

    A rosszindulatú, testszégyenítő kommenteket a jelek szerint maga a színésznő is látta, aki nem várt sokáig azzal, hogy reagáljon a történtekre. Sweeney az Instagram-oldalán vágott vissza azoknak, akik bántó jellegű megjegyzéseket tettek az alakjára: egy videót tett közzé, amelyhez kiválogatta a kommenteket, majd bevágta azokat a felvételeket is, amelyek edzés közben készültek róla.

    S íme a kommentháborút kiváltó bikinis lesifotók:

    Sydney Sweeney a videójában hamarosan megjelenő filmjére is utalt: ő játssza Christy Martint az egykori profi ökölvívóról szóló életrajzi filmben, ezért volt része annyi kőkemény edzésben.

    A színésznő nemrég őszintén vallott a hírnév árnyoldaláról, vagyis arról, hogy a lesifotósok folyton a nyomában vannak. Azt nyilatkozta, hogy már a saját otthonában sem érzi biztonságban magát, hiszen megesik, hogy a paparazzók órákig várnak rá, s azt mondják neki, hogy addig nem hagyják békén, amíg ki nem megy a hátsó kertbe egy szál bikiniben, mert mindenáron úgy akarják megörökíteni őt.

    (via LadBible )

  • Németh-Szikriszt Zita annak idején nagy Barátok közt-rajongó volt, de sosem gondolta volna, hogy pont Németh Kristóf lesz a férje, hiszen akkoriban nem találta szimpatikusnak, amikor még ment a sorozat.

    Képernyőkép 2024-12-16 121352.png
    Fotó: RTL

    Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita annak apropójából vendégeskedtek hétfő reggel az RTL Reggeliben, hogy ők nyerték meg a Nyerő Páros különkiadását,  amelyben a Barátok közt színészei és párjaik vetekedtek. A házaspár kiemelte: imádták a feladatokat, de már alapból úgy mentek oda, hogy ezt a szériát ők fogják megnyerni, sőt: a gyerekeik is így engedték el őket a forgatásra. Ötéves kisfiuk, Levente azzal motiválta a szülőket, hogy olyan varázstetoválást készített nekik, amelyet a sorozat ihletett.

    A színházigazgató a műsorvezetőknek, Peller Mariann-nak és Szondi Vandának elárulta: a forgatás olyan volt számára, akár egy osztálytalálkozó, felesége azonban jóformán csak a tévéképernyőről ismerte a játékosokat. Zita elárulta: annak idején nagy Barátok közt-rajongó volt. 

    Bevallom őszintén, kicsit hiányoltam a saját generációmat vagy az idősebbeket. Amikor bekerültem a Barátok köztbe, a legfiatalabbak egyike voltam 20-21 évesen […] itt meg korelnök voltam. Furcsa ezt megélni, ha belegondolok, hogy 22-23 évig ment a Barátok közt. Tulajdonképpen felnőttem a sorozatban

    – fogalmazott Németh, mire felesége nevetve rávágta:

    Én meg rajtad!

    Zita ezt követően arról beszélt, hogy a sorozatot még a nagymamájával nézte, akinek kedvenc karaktere Kertész Géza volt, akit történetesen a férje, Németh Kristóf alakított a sorozatban.

    Zitának nagyon szimpatikusak voltak a szereplők, egybe még kicsit szerelmes is volt: Rékasi Karcsiba!

    – hangsúlyozta kikerekedett szemekkel a színész, mire Peller Mariann hozzátette, megérti Zitát, mondván, mindenkinek volt olyan korszaka, amikor Bartha Zsoltért rajongott.

    Mindenkinek volt egy Zsolt-korszaka, és egyvalaki volt, aki mindig antipatikus volt: a rókaszemű Németh Kristóf…

    – tért vissza a témához a színész, majd felesége elárulta, akkor változott meg a véleménye, amikor személyesen is megismerte Némethet.

    Szimpatikus volt, de álmomban nem gondoltam volna, hogy a férjem lesz, és itt fogok ülni vele…

  • Lányával, Nórival azt vallják, a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni.

    Ahogy tavaly decemberben, Várkonyi Andrea idén is megmutatta a közösségi oldalán a karácsonyfájukat, otthonuk ugyanis immár teljes ünnepi díszben pompázik. Az egykori tévés nem bízta a véletlenre a dolgot: a fát már advent harmadik vasárnapján feldíszítette Bochkor Gáborral közös lányával, Nórival.

    Jó, eddig bírtuk… Ma feldíszítettük a fát. Imádjuk a csillogást, a csilingelést, és Nórival azt valljuk, hogy a karácsonyi díszítés nem tud sok lenni

    jegyezte meg Várkonyi Andrea.

  • Egy pillanatra mindegyik Nyomozó megdöbbent, amikor a jelmez alól előbukkant a versenyző hajkoronája.

    Az Álarcos énekes vasárnap esti adásában a Nyomozók, azaz Istenes Bence, Csobot Adél, Ráskó Eszter és Sebestyén Balázs ismét jól teljesítettek, egy vendégnyomozóval, Pápai Jocival kiegészülve ugyanis leleplezték a Fekete Párducot, aki az adásban előbb a Kenguruval, majd egy hármas párbaj keretei között a Rozmárral, a Jegesmedvével és a Teknőssel csapott össze.

    A nyomozók döntése alapján a műsor végén a Fekete Párducnak kellett felfednie kilétét. Ráskó Eszter egy imát is elmondott, reménykedve abban, hogy helyes lesz a tippje, azaz a jelmez Herceg Erikát rejti, ellenkező esetben ugyanis meg kellett volna csókolnia Pápai Jocit. A Fekete Párduc kelletlenül ugyan, de elkezdett vetkőzni, pontosabban előbb a kesztyűjét vette le, ám ezt olyan színpadiasan sikerült megtennie, hogy a műsorvezető, Puskás-Dallos Peti meg is jegyezte, hogy reméli, felesége nem nézi ezt az adást.

    „Hú, de vékonyak a karjai!” – harsant fel Istenes, amikor először megpillantotta a jelmez alatt rejtőző híresség kezeit. A Nyomozóknak végül igazuk lett, a maszk tényleg a 2022-es X-Faktor női mentorát, Herceg Erikát rejtette, jóllehet Csoboték eleinte Szandira tippeltek volna.

    Én még szerettem volna azért itt lenni veletek, nagyon élveztem, kezdtem belejönni. Már látni is elkezdtem a maszkomban, mert nagyon nehéz volt az elején. Úgy imádtam! Jaj, b*ssza meg, miért találtatok ki?!

    – fakadt ki Herceg, majd visszaemlékezve arra, mik hangzottak el a Nyomozóktól a korábbi produkciói alatt, Sebestyén Balázsnak oda is szúrt.

    Ááh, azért nagyon haragudtam, amikor valaki azt mondta, hogy »Jaj, hadd jusson már tovább a Kenguru!«… Ez te voltál, Balázs? Most már nem foglak hallgatni reggelente!

    – szólt be Herceg, majd mosolyogva hozzátette, csak viccelt, továbbra is fogja hallgatni a Balázsékat a Rádió 1-en. Az énekesnőnek egyébként ez volt az első tévés fellépése – a műsort korábban vették fel, később a Sztárboxban debütált új dalával –, ahogy ez volt az első olyan alkalom is, hogy szólóelőadóként lépett színpadra.

    Herceg Erika a leleplezése után, az rtl.hu-nak adott interjúja során el is sírta magát.

    „Azért jönnek a könnyek, mert nagyon lelkis vagyok. Örülök, mert nagyon sok szép dicséretet kaptam, mindig el volt ismerve a produkcióm. Másrészt szerettem volna még maradni, mert jó volt veletek. Jó volt ez a színpad, ez a jelmez, imádtam. […] Nagyon sajnálom, hogy karácsonykor nem láthatnak a nézők.”

    A világ legőrültebb show-műsora az elődöntővel folytatódik, ahol a négy legtitokzatosabb híresség csap össze az Álarcos énekes színpadán.