Magyarul kurvaanyáznak a leghíresebb reneszánsz zeneszerző latin nyelvű dalában
Amikor beszámoltam arról, hogy Oswald von Wolkenstein, német dalnok lejegyzésében milyen középkori káromkodásunk maradt fenn, megígértem, hogy visszatérünk még a reneszánsz magyar odamondogatásokra. Nos itt az idő, hogy elővegyük e Leninre hajazó mesternek, Orlando di Lassónak
című művét, mely a veszettül csípő pozsonyi bolhákról szól. Az 1570-ben megjelent latin szöveg állandó visszatérő eleme a magyar káromkodás:
Nyugati zenetörténészek közt vannak, akik máig különböző udvariasabb jelentésekből próbálják levezetni a minden más nyelven értelmetlen szóösszetételt, pedig Szentmártoni Szabó Géza és Virágh László tanulmányából kerek perec kiderül, hogy ez nem nagyon lehet más.
A szöveg felépítése, a helyszín (Pozsony), a téma (bolhák csapkodása) egyaránt indokolja a magyar káromkodást. A dalszöveg kezdete latinból magyarra fordítva:
Bestia kurvafia bolhák, pozsonyi fajzatok, ejnye, de csípnek!
Érdekes amúgy, hogy bár a szöveg lényege ugyanaz, mint a mai káromkodásnak (akit szidunk, annak az anyja rosszlány), régen a fiút nevesítjük benne, ma az anyát. A tanulmányt amúgy azért is érdemes elolvasni, mert rengeteg pikáns bolhás szöveg és régi magyar káromkodás van benne összegyűjtve, a késő reneszánsz legnagyobb mestere, Orlando di Lasso műveire pedig még feltétlenül visszatérünk! [A tippért köszönet Márknak.]
Ne feledjék, még több klasszikus zenei mókáért kövessék az Index zenetörténeti sorozatát!