Utcai hülyéskedési akció és számlálólopás
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
A Vörös Csilla Polgári Kör a Nyugatinál fotó: Barakonyi Szabolcs |
2. Nemzeti Petíció címen tartott politikai akciót a magát baloldali érzelműnek nevezett Vörös Csilla Polgári Kör (VCSPK) a Nyugati téren kedd délután. A szervezet elnöke, Patek Gábor és Berzsán Ferenc egy, a Mátrix című mozifilm plakátját imitáló paravánt mutatott be, amelyen a főszereplő helyén Orbán Viktor látszott, a mellette lévő két fejnagyságú lyukon keresztül pedig a két előadó beszélt.
Hülyéskednek
"A Fidesz hülyének nézi az embereket, a Fidesz hülyének nézi a fiatalokat. Ha hülyének néznek minket, akkor hülyéskedni fogunk, görbe tükröt tartunk a politika elé" - mondta el Berzsán, majd Patek Gábor következett, aki szerint a Fidesz nem vállalt felelősséget a költségvetést megváltoztatása miatt indított, egymillió aláírásra számító petíciójáért. Patek szerint a tervezett változások növelnék a fogyasztói árakat, és tönkretennék a szociális ellátást. A szervezet szerint a Fidesz a petícióról lehagyta a másik oldalt, a kiadások oldalát, ezeket ők most behelyettesítették, és 2. Nemzeti Petíció címmel osztogatták a jelenlévők között.
A Vörös Csilla Polgári Kör a Nyugatinál fotó: Barakonyi Szabolcs |
Az "ellenzéki" polgári körnek ez volt a második politikai akciója. Októberben tojásrántottát osztogattak a fővárosban, miután Söjtörön megdobálták Medgyessy Pétert, aki kihelyezett kormányülésen vett részt Deák Ferenc 200. születésnapja alkalmából. Arra a kérdésre, hogy a VCSPK összekapcsolható-e a múlt héten 78 "reform" polgári kört felvonultató akcióhoz, Berzsenyi rejtélyesen csak annyit válaszolt: "Nem, vagyis lehet."
Eltünt a számláló
"Kedd reggelre eltűnt a Fidesz államadósság-számlálója a XII. kerületi BAH-csomópont egyik óriásplakátjáról" - közölte Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. "A mai nap reggelére az államadóság-számlálót megrongálták" - mondta a fideszes politikus.Szijjártó Péter szerint a Fidesz azért helyezte el az elektronikus számlálót, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, mekkora államadósságot halmozott fel az egyes családoknak a Medgyessy-kormány. "Nyilvánvalóan kényelmetlen és kellemetlen egy kormány számára az, hogy ha egy másik politikai erő hitelesen tájékoztatja a lakosságot arról, hogy a (...) szocialista kormány mennyivel növelte az államadósságot és milyen hatalmas mértékben adósította el az országot" - mondta Szijjártó Péter.
A fideszes politikus szerint a tényeken nem változtat az sem, hogy az államadósság-számlálót ismeretlenek leszerelték. Ezt követően a két politikus egy feliratot ragasztott a leszerelt elektronikus számláló helyére, azzal a felirattal: "A számláló ment, az adósság maradt". Szijjártó Péter közölte: a Fidesz rongálás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.