Elsőfokon mocskolódtunk

Még mielőtt bármi történhetett volna, épp csak a fényképezési lehetőségeket kezdtük feszegetni, a felperes jogi képviselője meglobogtatta a tárgyalás első fordulójáról szóló tudósításunkat, és zárt tárgyalást kért.

"Már másnap újra személyiségi jogot sértő kitételek jelentek meg az Indexen. Még önre nézve is" - újságolja a bírónőnek.

Erre persze a bírónő is kíváncsi lesz, és olvasni kezd: "A riport szempontjából minden a legjobban indul. Egy nappal korábban érkezünk"

Nem lett jó riport. Még egy mosolyt sem tudtam nála elérni. A közepére meg is unta, így nem találta a rá vonatkozó részt. De a felperes jogi képviselője segítőkészen megkereste neki.

"»Tehát úgy érzi, a használt kifejezésekkel nem lépett túl egy bizonyos határt? Mondjuk én seggfej leszek, ha elítélem? Csak úgy kérdezem« - érdeklődik a bírónő, talán a legvidámabb, akit eddig láttam."

Nem érezte sértőnek.

"A tudósítás hangvétele önmagában nem indokolja a zárt tárgyalást. Ráadásul hiába küldeném ki a tudósítót, legfeljebb megírná az elsőrendű alperes - válaszolja a felperes jogászának, majd meghozza a végzést. - Semmi olyan körülmény nincs, ami indokolná a nyilvánosság kizárását."

"És végül is csatolni kívánja ezt a cikket?"

"Nem."

"De azért elkérhetem?"

"Inkább ne! Nekem is csak egy van belőle! Nehezen jutok hozzá."

Viszont csatol két írást, bizonyítandó, hogy az alperestől nem áll távol az alpári stílus. ("Az egyiket nem is én írtam. Pedig miket találhatott volna!" - nevet Árpád a Szlovákban tartott levezető sörözésen.)

Jogászunk, Bodi pedig megpróbálkozik a Demokrata 2005. szeptemberi 8-ai számával, melyben - ahogy fogalmaz - "szintén erőteljes kifejezések szerepelnek".

"Miért nem küldte el időben?" - kapja fel a vizet a felperes ügyvédje.

"A kolléga csak most fedezte fel. Felolvasnám."

"Írásban szerettem volna megkapni."

"Ügyvéd úr!" - hallgattatja el végül a bírónő jogászunkat.

Nem pereskedő típus

Az első tanú maga Mitnyan György, aki olyan hivatalos stílusban kezdi mondókáját, hogy ahhoz képest a keresetlevél szövege felszabadult kocsmai csevegésnek tűnhet.

A bírónő le is állítja: "Jó, de mit érzett, amikor elolvasta?"

Ez az első per, amit a hegyvidéki polgármester a személyéről írtak miatt indított. Nem szokása pereskedni. De most úgy érezte, elégtételt szeretne. Már az Index első cikke sem felelt meg a valóságnak, és másodikban sem korrigáltunk. Tóta publicisztikája pedig már "köszönő viszonyban sincsen az öltözködési kódexszel".

"Hogyan fogadták az írást szűkebb és tágabb környezetében?" - próbálja terelgetni a bírónő.

A fővárosi és a kerületi képviselők korábban az öltözködési javaslatáról beszéltek, utána már ennek az írásnak a tartalmáról, hol kárörvendően, hol felháborodással. Negatív hatása a mai napig tart. "Még mindig megtalálja, aki rám keres az interneten. Kérdéseket szül, és rá is szoktak kérdezni." Még a hétezres szlovákiai kisvárosan is, ahol nagyszülei élnek, és ahová szülei is gyakran hazajárnak, akárcsak ő.

"Azoknak, akik megkérdezik, milyen érzés, azt szoktam mondani, hogy írják be a nevem helyére a sajátjukat, és éljék bele magukat a helyzetembe."

A patkánymédia Mitnyan György cipőjében

Mindig azzal hitegetem magam, hogy nekem ez megy. Ezt úgyszólván kötelességem kipróbálni.

"Nohát akkor nekem lenne egy egészen rövid javaslatom. Ez pedig annyiból áll, hogy Nagy László, ez az undorító fejű, gusztustalan kis varangyosbéka, ez legyen szíves zsömlészacskóval a fején megjelenni mindenféle nyilvános eseményen. Pirosbetűs ünnepeken vághat rá két diszkrét lyukat.

Javaslatom tökéletesen összhangban áll Mitnyan kezdeményezésével, miszerint a rossz lábú nők csak ne mutogassák a rossz lábukat, a kockáragyúratlan hasú nők meg a hájukat. Indítványomat arra alapozom, hogy Nagy Lászlónak már a csúszómászó-hangzású nevétől is hányhatnékom támad - komolyan, egy regiment kecskebékán kell végigtaposni ahhoz, hogy ilyen iszonyú hangsort halljak -, de ha azt a visszataszító rágcsáló fejét is meglátom, akkor tényleg visszajön a reggeli. Nem is értem, ilyen gusztustalan mocskok hogyan kerülhettek eddig közszemlére.

Nagy Lászlónak tehát, ha zakatol még valami ízlés abban a nyálkás, zsíros, elképesztően állatias ostoba fejében, kötelessége zsömlészacskóban vagy bukósisakban mutatkozni. Rettenetesebb dögkút az ő feje, mint bármilyen rossz női láb. Nem való az emberi szemnek.

Érted már, seggfej?"

Az első lépéssel meglennék. Eddig nem vészes. De milyen lehet Mitnyan Györgynek lenni. És még magammal is vitatkoznék.

"Miért kellene érteném? Én nem mondtam olyat, hogy a rossz lábú nők ne mutogassák a lábukat."

"Rendben, nem maga, hanem valamelyik munkatársa. De mintha a beterjesztő felelne a melléklet szövegért is. Vagy nem?"

"De."

"Egyébként olvasta? Vagy azt se tudta, mit terjeszt be?"

"Olvastam."

"És nem ütközött meg? Akkor meg főleg mit csodálkozik, hogy a fejére olvassák? De látom, úgyszólván mindennapi kenyere az empátia. Megkérhetném, élje bele magát egy kicsit annak a nőnek a helyzetébe, akinek épp azt mondja a városháza öltözködési tanácsadója, hogy drágám, asszem jobb lenne, ha egy kicsit hosszabb szoknyát hordanál, mert a lábad, ne haragudj, hogy is mondjam. Megalázó?"

"Senkit nem kényszerítettek ilyen helyzetbe!"

"Magának se húzott a Tóta zacskót a fejére!"

"De vérig sértett."

"Mondjuk inkább úgy, hogy nevetségessé tette. Fáj egy kicsit, mert magán mutatta meg, mihez vezet ez az észjárás, ha szélsőségig visszük. De hát ilyen a glossza, nem véletlenül tüske a neve."

"Nevetségessé tehetett volna úgy is, hogy nem használ ennyi sértő kifejezést."

"Ezt én akár készséggel el is ismerném, de hát, tudja, Tóta W. szereti plasztikusan kifejezni a dolgokat. És amit mond magáról, az csak példa."

"Majd a bíróság eldönti."

"Befejezésül megenged még egy kérdést? Tudja, én vagyok itt az időutazó elbeszélő, és az egyik tanú nemsokára azt fogja mondani, hogy a »rossz lábú nők ne hordjanak rövid szoknyát« állítás nem is szerepel a mellékletben."

"Hát nem is!"

"Akkor felolvasom. »A szoknya térdünk felett maximum 2-3 centiméterrel érhet. Ez is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy tökéletes lábakkal rendelkezünk.« Ezt nehéz másképp érteni, mint hogy » a szoknya csak akkor érhet véget térdünk felett 2-3 centiméterrel, ha tökéletes lábunk van«. Milyen hosszú szoknyát vegyen akkor az, akinek nincs tökéletes lába?"

"Na ugye, hogy szó sincs ronda lábakról?"

"Igaza van, polgármester úr."

Mennyit érhet a "hivatásos rágcsáló"?

De vissza a polgármester úr bőrtalpú cipőjéből a tárgyalóterembe, ahol Tóta W. éppen eljátssza a bírónő maradék rokonszenvét. Ugyanis csak nem hagyja nyugodni a Demokrata-interjú, melyben a riporter "hivatásos rágcsálónak" nevezte őt, és a felperesnek szegezi:

"Ott nem kelt ki az alpári stílus ellen. Megkérdezném, ön szerint mennyit ér ez a hivatásos rágcsáló? Félre ne értse, én nem akarok pereskedni. Szerintem, aki látszik, arról mondanak ilyeneket." (A Szlovák sörözőben viszont már felmerül benne, talán mégis csak pereskedni kellene, "csak hogy mozogjon a pénz".)

Nem merte szó szerint idézni

A második tanú Mitnyan György titkárnője, aki munkaköri kötelessége teljesítése közben bukkant az írásra.

"Amikor bejött a polgármester úr, felhívtam rá a figyelmét - emlékszik vissza arra a szeptemberi reggelre. - Idézzen belőle, mondta a polgármester úr. Nem szeretnék szó szerint idézni, válaszoltam. Erre a polgármester úr elolvasta."

"És milyen volt a polgármester, amikor elolvasta?" - érdeklődik a bírónő.

"Rossz kedve lett. Elkeseredett, hogy ilyen írások is megjelenhetnek."

"A hivatalban történt valami változás a polgármester megítélésében?"

"A polgármester úr nagy tiszteletnek örvend. Mindenki csodálkozott, hogy lehet ilyet írni egy ilyen vezetőről."

"Volt valaki, aki szatírának fogta fel?" - kérdezi a bírónő.

"Ezt? Ez egy elképesztően sértő írás."

Van annyi zacskó a kerületben?

A következő tanú a felperes barátja. Együtt voltak katonák, együtt jártak egyetemre, a mai napig ápolják kapcsolatukat.

"Szabadidőmben szoktam Indexet is olvasni, és nem tértem magamhoz a felháborodástól, amikor elolvastam ezt a cikket. Szóltam a feleségemnek, meg az esztétika szakos nagylányomnak, aki azt mondta, elképelhetetlennek tartja, hogy ilyet egyáltalán le lehet írni. Megnéztem az impresszumban, hogy ki ez az ember. Látom, hogy főmunkatárs. És közben ott virít az oldalon a tartalomszolgáltatók etikai kódexe. Eddig objektívnek tartottam az Indexet" - számol be szinte egy szuszra felháborodásáról.

"Hívtam a Gyurit, de csak másnap értem el, akkor már értesült róla. Borzasztó rezignált volt a hangja. Érezhető volt rajta, hogy ezt nem a szokásos véleménynyilvánításként kezelte. Mélyen megsebezte, mélységesen elkeseredett. Pár héttel később volt egy hétvégi parti. Ott is kaján megjegyzések hangzottak el. Láttam, hogy rosszul esett neki. De azt mondta, »nem akarok róla beszélni«."

De a tanú beszámolt egy olyan borbaráti összejövetelről is, ahol a Mitnyan név hallatán dehonesztáló megjegyzések hangzottak el: "És van annyi papírzacskó a kerületben?"

Lenni vagy nem lenni?

Az utolsó tanút is mélyen megdöbbentette, hogy lehet ilyet leírni valaki nevéről, megjelenéséről, szellemi képességeiről. "Pár nap múlva beszéltünk, de még mindig láttam, hogy a hatása alatt áll. Még azt a kérdést is feltette, hogy érdemes-e egyáltalán közszereplést vállalni. Rendben, a közszereplőnek többet kell tűrnie, de azt is el kell-e tűrnie, hogy nevéről, külsejéről ilyenek írjanak" - érzékelteti, hogy Mitnyan György szinte olyan helyzetbe került, mint a dán királyfi.

Akárcsak a többi tanú, ő sem látott semmilyen kapcsolatot a dresscode és a glossza között.

"Miről szól akkor?" - érdeklődik Bodi.

"Gyalázkodás."

"És miért született?"

"Az elsőrendű alperest kérdezze."

"Semmi köze akkor az öltözködési javaslathoz?"

"Az másról szól. Ismerem az előterjesztést."

"Csatolva volt hozzá mellékletként egy minta."

"Abban nem az a mondat szerepelt. Csak egy részét idezte. Kiragadta a kontextusból. A teljes mondat más jelentést ad."

Ezzel a "jaj, kiragadtak a kontextusomból" érvvel a tárgyalóteremben persze nem lehetett foglalkozni. Ott csak az van, amit becsatoltak, márpedig az első fordulóban a bírónő lesöpörte ötletetünket, mondván, hogy ennek a pernek a tárgya nem az öltözködési javaslat. Így hát dermedten hallgatjuk a tanúkat, akik mintha egy olyan világból érkeztek volna, ahol egészen más logika van érvényben.

És avval sem lehetett érdemben foglalkozni, sértő-e Mitnyan úr ötlete, mivel feminista tanújelöltjeink a tárgyalás napján értesítettek bennünket, hogy mégsem tudják előadni véleményüket a bíróság előtt.

A mi cikkeink nem a MÉH-ben végzik

Megérett a helyzet a vádbeszédre, mondja a felperes jogi képviselője. Szerinte persze "aggálytalanul sikerült megálapítani, hogy a jogsértés megvalósult", és a hétköznapi nyelvhasználat alapján is megállapítható, hogy a publicisztikában használt kifejezések mélyen sértik az emberi méltóságot.

A magas, kétmilliós büntetési tételhez némi magyarázatot fűz. A fővárosi ítélőtábla egyszer 250 ezer forintos nem vagyoni kártérítést ítélt meg pusztán egy "szörnyarcú senkiháziért", a "kizárta magát a tisztességes emberek köréből" pedig félmilliót ért. Ezek mind papírújságban jelentek meg, azok pedig megjelennek, aztán eltűnnek, és csak hosszas utánajárás után szerezhetők be. Az interneten megjelenő írások viszont folyvást visszakereshetők, ráadásul az olvasók újra és újra találkoznak velük, mert megvan az a rossz szokásunk, hogy kapcsolódó anyagként belinkeljük őket.

A mi jogászunk megismétli, hogy a közszereplőnek többet kell tűrnie. Az írás torz tükörkép. "Ha nem is száz százalékig helyénvaló, de igenis indokolt volt."

"Van valami mondandója? Nem szeretném, ha valami magába szorulna" - fordul a bírónő publicistánkhoz.

Nem volt neki.

(És most itt egy pillanat alatt eltelik egy hét az ítélethirdetésig, amikor megtudjuk, hogy)

minden alap nélkül mocskolódtunk,

megsértettük Mitnyan György becsületét és emberi méltóságát. Ezért fizessünk 850 ezer forintot kamatostul, meg a perköltséget; távolítsuk el a glosszát, és tegyük közzé, hogy sajnálatunkat fejezzük ki, és ezúton bocsánatot kérünk.

"Majd eldöntöm én!" - mondta még az első fordulóban a bírónő Bodi indítványára, hogy talán idézzünk meg egy esztétát annak tisztázására, hogy szatíra vagy nem szatíra. Így hát kíváncsian vártuk elméletét.

Íme: A szatíra "olyan visszásságokat kigúnyoló irodalmi műfaj, amely tárgyát - így akár személyt, akár megszemélyesített eszmét vagy emberi fonákságot - a végsőkig kiélezett gúnnyal, sőt bizonyos keretek között felfokozottan komikus torzítással is tükrözheti. (...) a gúny egy rossznak minősített jelenség leleplezésének eszköze, az érintett személy viselkedését, nézeteit, jellemét és tulajdonságait is minősíti és bírálja."

Definíciójával első megközelítésben nem is lenne semmi bajunk. Csupán azzal, hogy megítélése szerint Tóta W. glosszája minden tartalmat nélkülöző sértegetés, nem kapcsolódik Mitnyan György előterjesztéséhez, hanem "alapvetően a felperes személyiségét vette célba", "emberi értékeit illetően adott hangot durva, lealacsonyító, becsületet és emberi méltóságot sértő módon".

Az olvasó, aki eddig jutott, biztosan rájött, miért rugóztam annyit a mellékleten: Egyszerűen nem került a bíróság elé az a szöveg, ami alapján a kapcsolatot fel lehetne fedezni a glossza és Mitnyan György javaslata között:

"Vegyél hosszú szoknyát, mert ..."

"Húzzál zacskót a fejedre, mert ..."

(A kipontozott részt, elismerem, Árpád talán túlzottan kibontotta.)

TO BE CONTINUED