Kirúgtak egy homoszexuális diákot a református egyetemről
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Mint felvezetésében a műsorvezető elmondta, a 24 éves - a születés közbeni oxigénhiány miatt mozgás- és beszédsérült - fiú éveken keresztül küzdött azzal, hogy elfogadja magát, többször kísérelt meg öngyilkosságot, majd megkereste a hozzá legközelebb álló professzort, hogy segítséget és lelki támaszt kérjen. Orosz József közlése szerint nem sokkal később a dékán "a kari tanács elé citálta" a hallgatót, akit végül "elcsaptak".
Az egyetemről eltanácsolt diák a műsorban elmondta: azért fordult problémájával a kar dékánjához, mert pszichológusként a professzor volt az intézmény lelki gondozója, ezért úgy gondolta, bátran, bizalommal fordulhat felé. Közlése szerint a kari tanács azután döntött kizárásáról, hogy a diákság kérvényt írt a hittudományi karnak, szorgalmazva: foglaljanak állást arról, a homoszexualitást vállaló teológus hallgatók vállalhatnak-e lelkészi szolgálatot.
Ezt követően meghívást kapott a kari tanács 2003. október 10-ei ülésére, ahol őszintén válaszolt a kérdésekre, miközben "a bűnös képét, az istentelen és elkárhozott képét" próbálták rávetíteni.
Nem volt könnyű döntés
Karasszon István, a kari tanács tagja kiemelte, hogy nem volt könnyű a döntés, a hallgatót végül a lelkészi szolgálatra való alkalmasság alapján zárták ki. Arra a kérdésre, van-e olyan rendelkezés, amely kizárja, hogy az egyetem hallgatója lehessen az, aki magát homoszexuálisnak vagy leszbikusnak vallja, a professzor úgy nyilatkozott: "ilyen nincs".
A fiú édesapja beszámolt arról, hogy a napokban keresettel fordult a bírósághoz, kérve az egyetem határozatának felülvizsgálatát. Álláspontja szerint a kari tanács az ügyet alapvetően egyházetikai kérdésnek minősítette, etikai és nem jogi kérdésként kezelte. Úgy vélte: a hallgatói jogviszony megszüntetése a felsőoktatási törvény alapján eljárásjogilag és tartalmában is jogellenes volt. Utalt arra, a püspök levelet írt a kari tanácshoz, amelyben arra hívta fel a testületet, hogy a család által is felvetett kompromisszumot megfontolva - miszerint a fiú lemondana a lelkészi hivatásról de megkaphatná teológusi diplomáját - emberséges döntést hozzanak.
Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman a Klub Rádió adásában úgy vélte, hogy a döntés a világi jogba is ütközik, de megítélése szerint megosztja a reformátusokat is.
Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese feltételezte, hogy egy nem állami fenntartású intézmény tehet olyan jellegű kikötéseket, amelyek szerint az oktatás elvégzése és az azzal betölthető állás között összefüggés van, ezt az esetet azonban álláspontja szerint mindenképpen szabályozni kell.
Teológiai kérdés?
A hittudományi kar dékánját, Németh Dávidot az MTI-nek hétfőn nem sikerült elérnie. Az ügyben nem kívánt nyilatkozni Szabó István, az egyetemet fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Az egyetem hittudományi karának kari tanácsa múlt héten az interneten nyilvánosságra hozott, az MTI által is közzé tett állásfoglalásában kiemelte: az egyház a Biblia alapján nem helyeselheti a homoszexuális kapcsolatok megáldását, a homoszexuális párok házasságkötését, gyermekvállalását, homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló vallástanárok és lelkészek képzését, szolgálatba állítását, illetve szolgálatban tartását.
Mint írták, az újszövetségi szexuáletika alapja az a házasságfelfogás, amely szerint a szexualitásnak a férfi és a nő kizárólagos életközösségében van a helye, ennek egyetlen alternatívája van: az önmegtartóztatás. A kari tanács rámutatott arra: a homoszexuális viselkedést a Biblia egyértelműen Isten rendje elleni véteknek nevezi.
A Magyarországi Református Egyház szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy megalapozottnak tartja a kari tanács állásfoglalását. Csoma Áron ugyanakkor hozzátette, hogy a dokumentum nem tekinthető az egyház hivatalos állásfoglalásának. Mint mondta, a zsinat várhatóan következő, tavaszi ülésén tárgyal az anyagról.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14