A lekvárt azonnal elkobozták
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
November 6-án hétfőn szigorúbb biztonsági szabályok léptek életbe a Ferihegyi repülőtéren, így korlátozták a gépekre felvihető folyadékok, krémek és zselék mennyiségét.
Decinként vihető fel folyadék és összesen egy liter
Az Európai Unióban egységesen bevezetett szabályok nyomán mától fogva kézipoggyászban csak egyenként maximum 100 ml-es (1 decis) egyedi kiszerelésben szállíthatók folyadékok. A kis tégelyeket, dobozokat, tárolóedényeket legfeljebb egyliteres, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóba kell tenni. Az utasoknak le kell venniük kabátjukat, zakójukat és a nagyobb elektronikai készülékeket is külön kell átvilágíttatniuk.
Szollár Domokos, a Budapest Airport Zrt. szóvivője az Indexnek elmondta, hogy hétfő reggel 7-20 perc közötti késések voltak a repülők közlekedésében, minthogy az új biztonsági intézkedésekről csak az utasok háromnegyede tudott, az átvizsgálások időtartama pedig az eddigi 20-30 másodperc helyett 1,5-2 percre növekedett.
Egy órát várt a biztonságiaknál, de a gépe majdnem pontosan indult
Mindez például nyolcvan utas esetében egyórás várakozást is eredményezhetett. Szollár szerint szerencsére sokan már időben, két órával az indulás előtt kiérkeztek a Ferihegyi repülőtérre, így általában a nagyobb késéseket el lehetett kerülni. Ettől függetlenül nem volt ritka, hogy valaki egy órát álljon a biztonsági ellenőrzésre várva.
Szollárral a Ferihegy 1-es terminállal találkoztunk, ahol délben már kisebb volt a forgalom. A Ferihegy 2-es terminálon viszont egy hosztesszlány arról beszélt, hogy reggel az utasok sokat méltatlankodtak a tüzetes átvizsgálás miatt. A tiltakozók nyolcvan százaléka magyar volt, akik nem tudtak az új szabályok bevezetéséről.
Nem minden dolgozó tudott az új szabályokról
A légi társaságoknál dolgozók némelyike maga sem tudott a szabályokról információt adni, minthogy nem mindenki ismerte az új rendelkezéseket. Éppen ezért még a becsekkolást végző ügyintézők egyike-másika is az utastájékoztatásra kirendelt hosztesszektől kért segítséget. Mindez délben már nem volt érzékelhető a Ferihegy 2-n, ahol szinte csak lézengtek az utasok.
Információink szerint hajnali öttől kezdték tájékoztatni a helyszínen az utasokat, délre már szórólapok és egyliteres nejlonzacskók bőven rendelkezésre álltak. A Ferihegy 1-en mindkettőt osztogatták, a 2-es terminálon szórólapból láttunk többet.
A turisták azt hiszik, hogy tájékozottak
Mindkét terminálon szinte csak tájékozott turistákkal találkoztunk, legalábbis ezek az utasok akkor még azt hitték, tájékozottak. A tévéből, a lapokból, rádiókból értesültek az EU-szabályozásról, más kérdés, hogy amikor az átvilágításra bementek, meglepetések érték őket: aki vizet vitt magával, a háromdecis üvegből addig itatták, amíg csak egy deci marad nála, csak így léphetett a fedélzetre. A lekvárt azonnal elkobozták, hiszen annak az üvege nagyobb volt "egymagában", mint 100 milliliter - mindez az 1-es terminálon történt délben.
Ehhez képest elképzelhető, hogy milyen felfordulás volt reggel, a csúcsidőben a Ferihegy 2-n, ahol nagyon sokan indultak útnak. Itt a vetkőzés okozott főleg problémát, különösen a magyar utasok nem voltak ehhez a módszerhez hozzászokva: kabátot, zakót le kellett venni, ezeket tüzetesen ellenőrizték a biztonsági emberek.
Késések voltak délben
Délben a 2-es terminálon számos járat késéssel indult. Szollár Domokos szerint ez nem az itthoni biztonsági intézkedések miatt történt így. Nem kizárt, hogy egész Európában fennakadások keletkeztek a légi közlekedésben, hiszen az Európai Unióban november hatodikától egységesen léptek életbe az új biztonsági szabályok.
Érdekes, hogy a legkevésbé tájékozott turisták az Index munkatársának tapasztalatai szerint az idegenbe szakadt magyarok: a Ferihegy 1-en a két éve Londonban élő fiatal férfi nem ismerte a szabályokat, szerinte őt csak általában tájékoztatták, a részletekről nem. Egy amerikai magyar család szintén csak a reptéren értesült a módosult budapesti szabályokról, pedig az USA-ban már megszokhatták a szigorított repülőtéri ellenőrzést.
Nem volt egységes a biztonságiak gyakorlata sem
A turisták többsége nem tudta a részleteket, ezért mondta tájékozottnak magát. De nem volt egységes információink szerint a reptéri biztonságiak eljárása sem: volt, aki felengedett egy nagyobb üveget, amelyben csak egy deci folyadék volt, más biztonságiak viszont az üveg mérete miatt esetleg az összes folyadékot egyszerűen elkobozták (erre a Ferihegy 2-n volt állítólag példa). Délben, a Ferihegy 1-en már az volt a gyakorlat: aki túl sok folyadékot hozott magával, az ihatott a pillepalackjából, aztán elvették tőle a vizét. A hajspray-ből nem kellett inniuk az utasoknak, azt gyorsan elkobozták tőlük.
Fontos tudni, hogy hajspray, mogyorókrém és a libazsír is csak korlátozottan engedhető mától a repülőgépek fedélzetre. Viszont aki mondjuk zsíros kenyeret visz magával, az nyugodtan felszállhat.
Vámmentes boltokban bármit lehet vásárolni
Az is érdekesség, hogy a vámmentes repülőtéri boltokban már korlátlan mértékben vásárolhatók italok és más krémek, folyadékok, ezeket mindenki bátran felviheti magával a gépre, tudtuk meg Szollár Domokostól.
Az Index munkatársa sok külföldi és magyar turistával találkozott a két terminálon. A német fiatalok csoportja volt a legprecízebb, ők már eleve műanyag zacskóban hozták a gyümölcsjoghurtjukat, a norvégok két csoportját is elkaptuk, nekik az idegenvezetők mondták el előre az információkat, de némelyikük már otthon, Oslóban tájékozódott. Más norvégok az ottani tévékből, illetve a budapesti szállodákban kaptak tájékoztatást.
A franciák a Ferihegy 2-n bizonyultak tájékozottnak, míg az amerikai magyarok kevésbé voltak informáltak. A Ferihegy 1-en egy romániai magyar pár ismerte a rendelkezéseket, és a romániai románok is hazájukban, az újságokból kaptak információkat.
Egy magyarországi magyar pár viszont felháborodottan válaszolt az Indexnek: "Elegünk van!" - kiáltottak fel, amikor az új előírásokról kérdeztük őket.